MacGyver születésnapja

Ma ünnepli 66. születésnapját Richard Dean Anderson, az elsősorban televíziós sorozatokból ismert színész.

tv színész

tv színész

Több mint egy évtizedet húzott le a Csillagkapu sorozatban és annak spin offjaiban mint Jack O'Neill tábornok. A geekek körében igencsak népszerű sci fi-t ma is gyakran ismétlik a televíziók, és talán a fiatalabbak Richard Dean Andersont onnan ismerik leginkább.

tv színész

Ám a nyolcvanas évek közepén indult az a sorozat, ami őt igazi sztárrá tette: a MacGyver címszerepében egy olyan ügynököt alakított, aki bármilyen nehéz helyzetből kivágta magát, mert olyan zseniálisan tudott hétköznapi tárgyakból mindenféle csúcscuccot barkácsolni.

tv színész

MacGyver mémmé is vált, ami nem is csoda. A sorozat ritka szórakoztató volt, mert amikor a mérnöki zseni rágógumiból és csillagszóróból plasztikbombát csinál, vagy egy bambusz kerítésből és pár lepedőből repülőt, akkor arra mindenki felkapta a fejét. Szóval önálló kifejezéssé vált a "MacGyverkedés", ami még ma is használatos bizonyos körökben, pedig a sorozatnak több mint 20 éve ment le az utolsó epizódja. Ráadásul a főhős nem csak a kütyükkel boldogult, a csajozásnak is mestere volt, tehát minden geek, aki szívtipró mérnökzseni kalandorrá akart válni, titkon odáig volt érte. És persze azok a nők is, akiknek imponált a keményöklű ám figyelmes, nőkkel roppant udvarias fickó, aki simán megszerelné otthon az elromlott vízcsapot is.

tv színész

tv színész

A sorozat készítőinek persze óvatosnak kellett lennie, mert nem akartak bűnözőknek ötletet adni, hogyan lehet fillérekből bombát csinálni. Így aztán amikor próbálták reprodukálni a trükköket, a csodálatos meneküléseket, akkor azért jellemzően kiderült, azok csak filmen működnek. Ott viszont nagyon is! Azért aki koporsóba beépített fából faragott jetskivel tud elmenekülni egy szorult helyzetből, igazi legenda...

0 Tovább

Újrafazonírozott Ridikül

Némi találgatás után kiderült, Jakupcsek Gabriellára tényleg nem számítanak a két népszerű műsorban a köztévénél. Őszintén, meglepett valakit, hogy a furcsa módon lezajlott elküldés(?), kispadra ültetés(?) után valahogy mégsem alakult úgy, hogy folytathatta volna a Ridikült?

tv

Az eseményeket különösebben nem kell minősíteni. A tények elegendőek: két epizód felvétele közben sikerült közölni vele azt, hogy nem számítanak rá. Az ember azt hinné, hogy egy milliárdokból gazdálkodó televízió nem hogy két hétre, de két évre előre tervez, tehát december közepén elküldeni egy sikerműsor arcát úgy, hogy nem lehetett tudni, mi lesz januárban, érdekes megoldás. Aztán beugrik: ja, hát ez az MTVA! Akkor nincs itt semmi látnivaló, csak a szokásos üzletmenet.

Nem elhanyagolható tény, hogy a tévében ritkán van nyugdíjas állás a képernyősöknek. Az, hogy műsorok szűnnek meg, embereket szerződtetnek vagy küldenek el, önmagában teljesen normális. Jakupcseknek is van már a háta mögött éppen elég műsor mindenféle csatornákon, és azt is tudnia kell már régesrég, hogy bármikor kihúzhatják alóla a szőnyeget- és gyanítom, erre fel is készült lelkileg. Az eljárás viszont, ami a mai magyar köztévére olyannyira jellemző, enyhén szólva sem volt elegáns vagy professzionális.

És ez akkor is így van, ha nem vagyok egy Jakupcsek-rajongó. Aztán jött a találgatás, miszerint Novodomszky Éva viszi tovább a műsor, végül kolleganője, Dióssy Klári kapja meg a lehetőséget. Utóbbit nem tartom különösebben karakteres tévésnek, ám őszintén szólva, a Ridikülhöz nem kell nagy varázslat. Nők csacsognak az élet nagy kérdéseiről pasztellszínű díszletben- nyilván megvan ennek a maga közönsége, de nagy forradalmat aligha csinálnak vele a televíziózás világában.

A gondom az, hogy az irdatlan költségvetésből efféle stúdióban felvett kis műsorokra futja. Elfér a programban, persze, kinek fáj a Ridikül, a néző megszokja azt is, ha új ember lesz a műsor arca, no de valami maradandóbb produkciót is megnéznék. Ugyan mostanában készült 1-2 tévéfilm, meg rettentő nagy pénzért a Kossuthkifli, de ezek egyike sem vált beszédtémává a nagyközönség körében. (A Kossuthkifli konkrétan durván meg is bukott.) A sportközvetítésekre komoly lóvét szánnak, és talán akadnak is nézettebb események, ám bőven van üresjárat is a progamban.

Nem az számít, hogy Gabi, Klári vagy Évi ül abban a bizonyos székben. A valódi kérdések sokkal magasabb szinten dőlnek el. A Ridikül sorsán el lehet csámcsogni, ám én azt szeretném, ha nem csak erről a műsorról döntenének felelősen, hanem a 80 milliárd(!) forintos költségvetés egészéről. Na azt hiszem, arra még várhatunk, amikor ennek a pénznek a sorsáról készül őszinte, minden részletre kiterjedő feltáró jellegű műsor...

0 Tovább

Kispórolt jelenetek

Elegem van abból, ahogy megcsonkítják a filmeket a televízióban. Nem tudom, egyáltalán van-e értelme ezeket így leadni...

Volt egy régi, híres reklám Amerikában, aminek lényege az volt, hogy a hamburgerből hiányolták a húst. "Where is the beef?" volt a szlogenje. 

Hát a napokban pont ez jutott eszembe, amikor egy régi Bruce Lee-filmet adott valamelyik csatorna. A Tomboló ököl jó kis mozi, legalábbis a magamfajta régivágású Bruce Lee-rajongók számára. Akad benne több emlékezetes jelenet, no és persze remekül megkoreografált harcok vannak ebben is. Ha ezt adja egy tévé, nem kapcsolok el- vagyis ez így ebben a formában már nem igaz.

Gyakorlatilag teljesen tönkrevágták az egészet azzal, hogy hihetetlen barbár módon kivagdosták a keménynek tűnő részeket. Kicsit sem ügyeltek arra, hogy megmaradjon a folyamatosság képben és hangban- egyik pillanatban Lee mester farkasszemet néz az ellenféllel, elindul az ökle, a következő pillanatban meg csak a háttérben látszik valaki, akit lecsapott mint Hanzi a makkalsót. Vagy lehet, hogy szívrohamot kapott, esetleg csak belelépett egy rajzszögbe- ezt nem lehet tudni, mert a lényeget kivágták.

Könyörgöm, egy ilyen film nem a káprázatosan izgalmas párbeszédekről szól! Ha a verekedés nem úgy van benne, ahogy megálmodták, mi marad? A társadalmi dráma? Így teljesen értelmetlen műsorra tűzni, és persze hülyeség nézni is. Nem fogom nézni a Hamletet se, ha kivágják a bohóckodást a koponyával a kézben, mert bánthatja valakinek az érzéseit a látvány. 

Szóval elkapcsoltam, meglehetősen bosszúsan. Nyilván nem ez az egyetlen ilyen megcsonkított film, most ebbe szaladtam bele, de ez is csak egy újabb érv arra, hogy a tévében csak sportot nézzek. Már amíg a gólokat ki nem vágják, mert azok sérthetik az ellenfél drukkereit...

0 Tovább

Feltámadhat a Fekete Vipera

Magyarországra érkezett Rowan Atkinson, és ennek örömére latolgatom az esélyeit annak, hogy új epizódok készülhetnek a közkedvelt sorozathoz.

A Blackadder, azaz Fekete Vipera eddigi négy szériája igazi gyöngyszem még az oly sok emlékezetes alkotást összehozó brit humor világában is. Azt kell mondjam, én személy szerint messzemenően hiszek egy folytatás értelmében, még ha a legutolsó "különkiadás" óta el is telt másfél évtized.

Akik a hosszú kihagyást emlegetik, azoknak nem árt elfelejteni, ez nem olyan sorozat volt eddig sem, mint a nagyüzemben készülő amerikai vígjátékszériák. Az első sorozatot 1983-ban mutatták be, és csak rá 3 évre jött a következő. A 2000-es különkiadás és a legelső Fekete Vipera között több idő telt el, mint ami elment a legutóbbi "feltámadás" óta.

A kulcs nem az idő, hanem a forgatókönyv. És nem is lehet kétséges, a britek szórakoztató műsorai közül azóta is több sikeres született. Bár elsőre talán nem ez jutna ilyenkor eszünkbe, de akár a Top Gear is említhető, ami sokkal inkább a humorról szól, mint a szakszerű autóelemzésről, és lám, imádják az egész világon. Szóval a lehetőség megvan arra, hogy a jól ismert karakterekhez nyúlva ismét erős műsort hozzanak össze.

A színészekben sincs hiba. Rowan Atkinson például nem csak Blackadderként, de Mr Bean-ként is legendává vált. Pedig mennyire eltérő karakterek! Tony Robinson ugyan az utóbbi időben inkább a Time Team régészeivel együtt dolgozva az ismeretterjesztés területén alkotott maradandó, ám bizton szívesen bújna újra Baldrick bőrébe.

Akik azon töprengenek, a House-ként nemzetközi sztárrá vált Hugh Laurie visszacsábítható-e, ne feledjék, ő csak a harmadik sorozattól vált meghatározó figurává. Stephen Fry szintén fontos szereplő volta, de ő sem volt ott minden szériában. Elsősorban Blackadder és Baldrick párosa határozta meg a sorozatot, és amíg ők ketten beszállnak, van remény sikeres végeredményre. 

Ráadásul nagy mázli, hogy a Fekete Vipera karaktert nem járatták le valamiféle amerikai feldolgozással. Talán túl cinikus volt a tengerentúliaknak- akik időnként alaposan átírva képesek megcsúfolni egy-egy erős sorozatot vagy filmet. (Persze a végeredmény nem mindig ócska, tudom én.) Elképzelem a hollywoodi Fekete Viperát, a címszerepben Ben Stillerrel, Baldrick lehetne Rob Schneider, a félnótás herceg Owen Wilson, aztán minden humorkedvelő sikítva menekülne még csak a brit feltámasztás ötletétől is. 

Szóval csak hadd dolgozzanak rajta Atkinsonék, mert ezek a fickók még akkor is tudnak nagyot dobni, ha magukhoz képest csak közepes a végeredmény. Számomra például pont nem az első sorozat az etalon, pedig az volt az "eredeti". Szóval simán lehetett egyre jobbat összehozni sorozatról sorozatra, ami azért nem akármilyen teljesítmény. Ilyen előzmények után részemről megelőlegezem nekik a bizalmat!

1 Tovább

Eltűnni szépen, csendben

A Kossuthkifli kapcsán eltűnődtem azon, hogy az utálatnál is van rosszabb: az érdektelen közöny.

A többszázmillió forintból készült új magyar sorozatról előzetesen sok szépet leírtak. Van aki nagyon dicséri Fehér Béla regényét, merész vállalkozásnak gondolva a megfilmesítést. A költségeket boncolgatva megjelent mennyi helyen kellett profi számítógépes grafika, ott vannak a díszletek, a kosztümök, a nagy stáb, a sok színész. A megújult közmédia vezércsatornájának kinevezett Duna TV új zászlóshajójának szánták, a március 15-i ünnepléshez időzítették a bemutatót, szóval a Kossuthkifli szépen fel volt vezetve.

És most? Még tart a sorozat, nem tudom épp hanyadik epizódnál, és üres, süket csend veszi körül az egészet. Nem beszédtéma, nincsenek dühödt szidalmak, nem nagyon emlegeti senki a felesleges pénzszórást. Megjelent egy-két kritika, amik nem sok vizet zavartak: páran kedvelték, páran nem, de érződött, a sajtómunkások is inkább azért nézték, mert ez a munkájuk része.

Én magam adtam neki egy esélyt, belenéztem a közmédia oldalán, de pár perc után egyszerűen képtelen voltam rá figyelni. Nem az én stílusom a beszédmód, a színészi játék, néhol nehezen volt érthető a hang, szóval egyszerűen csak kikapcsoltam és ennyi. Bizonyára van, akinek tetszik, de a sorozat Facebook-oldalán sincs különösebb visszajelzés, se pozitív, se negatív megjegyzésből nincs sok.

Az adatok is árulkodóak: a Magyarország, szeretlek! vezeti fel a Dunán, aránylag nagy közönségaránnyal, aztán amikor kezdődik a Kossuthkifli, az emberek rögvest átkapcsolnak máshova. Tegnap a meccset időnként a nézők 25 százaléka választotta, míg előtte az új magyar sorozatot öt százaléknyian se követték, még az M1-et is többen nézték ugyanabban az idősávban. Tudom, hogy nem lehet mindent számokban mérni, de amikor valami ilyen sokba került, akkor bizony mérleget illik vonni, és egyelőre vaskos a bukás. Akik azt jósolták, klasszikus válik belőle, azok tévedtek, nem is kicsit. Még csak gyűlöletből sem nézik az emberek, és ezt alkotóként megélni borzalmas lehet.

Én csak azt nem tudom, hogy ezt vajon senki nem látta előre? Nem érezték, hogy itt valami baj lesz a koncepcióval? Annyi ember bábáskodott a projekt körül, miért nem bökte ki valaki, hogy gondoljuk át ezt az egészet, mert nem fog működni? Legalábbis az a cél biztos nem valósul meg, amit hangoztattak, hogy ez egy valóban széles közönséget érdeklő sorozat lehet. Egy szűk réteg szórakozásának ugyanis picit drága mulatság volt. Nem tudom, miért nem próbáltak még a forgatás idején tesztelni, sőt, még előtte oda lehetett volna adni a könyvet a szomszéd néninek meg a középiskolás unokájának, és ha egyikük sem vevő rá, akkor át lehetett volna gondolni ezt az egészet.

Manapság rettentően nagy divat ekézni Jókait (lám, ő legalább kivált valami indulatot!), de mégiscsak az van, hogy A kőszívű ember fiait mindenki látta, és még ma is sokan nézik szívesen újra. Nem szégyen eltanulni, mi volt az, ami miatt egy film képes volt megragadni a nézőket, és mi az, ami elriasztja őket. Utóbbinál elég lett volna megnézni a hazai filmtermés jelentős részét, "remek" példák tucatjait találhatjuk köztük. Ott is az a fullasztó, nyomasztó érzés okozhat kellemetlen pillanatokat a készítőknek, hogy már szidni se akarja őket senki. Legyintés, majd jön a felejtés homálya.

Komolyan sajnálom, ha ez vár a Kossuthkiflire is- a jelek ezt sugallják. De az én sajnálatom csak a laikus néző merengése; a profi stáb, az ott dolgozó jól fizetett emberek viszont már szakmai szemmel nézve is kielemezhetnék, mi csúszott félre. Semmiféle utólagos magyarázkodás nem nyom a latban, ami a parádés alapanyagról, az elkötelezett munkáról és a sok erőfeszítésről szól, amikor nézettségről beszélünk. A tévénéző ugyanis már csak a végeredményt látja, és soha nem a forgatásról mond ítéletet az elkapcsolással, hanem a kész filmről. 

Szóval volna mit átbeszélni. Ha már az utca embere nem nagyon gondol semmit a Kossuthkifliről, legalább a szakma vitatkozzon róla...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés

Hirdetés