Peter Gabriel: So

Kereken harminc éve jelent meg a könnyűzene történetének egyik legfontosabb albuma, a So Peter Gabrieltől. Ez a fajta nagyon színvonalas, intelligens zene mostanában kevéssé divatos, de szerencsére megvannak a régi klasszikus albumok, amiket még ma is jó meghallgatni.

zene

Aki tudja, annak unalmas, aki nem, azt talán nem is annyira érdekli, hogy Peter Gabriel zenei karrierje még a hatvanas évek végén kezdődött, amikor iskolatársaival megalapította a Genesist, aztán a hetvenes évek közepén kiszállt a legendastátuszba jutott zenekarból. Aztán jött pár szólólemez, néhány nagyon emlékezetes dal- a legnagyobb slágerek a So szerzeményei közül kerültek ki.

A Sledgehammer óriási sikere többek között a nagyszerű klipnek is köszönhető. A Big Time-hoz is hasonlóan erős klip készült, de talán a Sledgehammerében működött a legjobban együtt a zene és a képi világ, minden szempontból klasszikus.

Meg kell jegyezni, az 1989-es Say Anything című film egyik kulcsjelenetében is főszerepet kapott a So egyik dala: a fiatal John Cusack azóta számtalanszor felidézett vagy parodizált módon egy feltartott magnóból nyomatta az In Your Eyes-t. Ki lehet találni, ezzel meg lehet-e hódítani egy lány szívét...

Mit is mondhatnék? Életemben ez volt az első lemez, amit CD formátumban megvettem. Hja, akkor még lemezeket is vettünk... És még ma is megvan.

0 Tovább

Hivatalosan értelmezhetetlen

Ha valaki nem érti, mint énekel a Louie Louie előadója, ne csodálkozzon, mert az FBI sem boldogult a szöveggel.

A Louie Louie eredetileg 1955-ben íródott, szerzője Richard Berry volt. Ám a leginkább híressé az 1963-es feldolgozása vált, amit a The Kingsmen adott elő. Az akkor szokásos módon egy lendülettel vették fel a dalt, amiben még a hibák is benne maradtak, még a dobos káromkodása is behallatszik az 54. másodpercben. 

Ám a slágerré vált dallal nem ez volt a gond, hanem az, hogy Jack Ely, az énekes teljesen érthetetlenül adja elő a szöveget. Eredetileg arról szól a Louie Louie, hogy egy hosszú úton levő tengerész elmeséli egy kocsma csaposának, mennyire hiányzik neki egy lány. Ám Ely kásás előadása miatt olyan pletykák kezdtek terjedni, az egész szándékos, hogy ne legyenek annyira nyilvánvalóak az obszcén részek. Sőt, a tinik körében még körbe is járt az "igazi" szöveg, benne a szaftos részletekkel.

A bigott amerikai szülőknek több se kellett, beadványokkal kezdték bombázni a hivatalokat, hogy tegyenek sürgősen lépéseket a fiatalokat megrontó zene ellen. Olyan komoly mozgalom indult, hogy az FBI nem tehetett mást, elkezdtek vizsgálódni. A Kingsmen eközben természetesen mindent tagadott, egyszerűen csak a korabeli stúdiótechnikával és az énekes fáradtságával magyarázták a furcsa előadást.

Az FBI 31 hónapon át vizsgálta a dalt, lejátszották gyorsítva és lassítva, elemezték az énekes előadását, próbáltak rábukkanni az obszcén szavakra. Végül kereken 51 éve, 1965. május 17-én mondták ki hivatalosan, hogy a dal szövege érthetetlen, értelmezhetetlen. Ettől éppen még lehetett volna, hogy valami csúnyát akartak így elrejteni az előadás közben, de ugyanúgy bele lehetett volna magyarázni, hogy a tisztességes, becsületes életet dicsőítik- a szavakat nem lehet kivenni, slussz. Szerintem egyébként nincs benne semmi titok, ez az eredeti verzió, nyilván ezt adták elő kicsit vagányabban, fiatalosabban, a körülötte szövődő legenda pedig megtette a hatását.

A Kingsmen mindenesetre ennek az egy feldolgozásnak köszönhetően lett legendás zenekar. Előfordul az ilyesmi a zenetörténelemben... De hogy valami pont azért lesz híres, met rosszul sikerül, nem olyan rettentően gyakori. Maga a zenekar nem is volt elégedett a végeredménnyel, ám a menedzsernek így is tetszett. Neki lett igaza, sláger lett a Louie Louie. 

zene

És ha valaki még mindig kételkedne, nem hinne az FBI alapos vizsgálódásának, nézze meg ezt a jólfésült zenekart (középen az énekes, Jack Ely), és tegye fel magának a kérdést: pont ők lennének a rockzene egyik botrányosan erotikus felvételének az előadói?

zene

0 Tovább

A léggitározás legendái

Valószínűleg mindmáig felülmúlhatatlan magasságba jutottak a Journey tagjai 1983-as videoklipjükkel, ami pont úgy fest, mintha saját magukat parodizálnák benne.

zene

Valamiért divatos műfaj lett mostanában a tátogás, amikor egy jól ismert zeneszámra playbackelnek sztárok. Nálunk is van már ilyen, a tengerentúlon pedig imádja mindenki, amikor hírességek csinálnak magukból hülyét. Nemrég futottam bele például abba, amikor Jimmy Kimmel és Paul Rudd egy régi Styx videoklipet forgatott újra.

A vicc az, hogy ez nem egy új trend. És van egy igazi klasszikus rockdal, aminek klipjét ilyesfajta módon rengetegen újraforgatták: a Journey Separate Ways című nótája szinte kiált ezért. Ennek oka egyszerűen az, hogy olyan túljátszott, paródiaszerű gesztusokkal kísért klipet sikerült forgatni, amiben a banda tagjai még keményen léggitároztak (és légdoboltak, légszintiztek) is, amit primitív eszközökkel is újraalkothat egy vidám baráti társaság.

De azért álljunk meg egy pillanatra! A Journey a nyolcvanas évek egyik legjobb zenekara volt, és a röhejes kliptől függetlenül ez a nóta sem rossz ám. Énekesük, Steve Perry óriási tehetség volt, és ha az ember meghallgat pár élő felvételt a legjobb dalaikkal, kiderül ám, értettek a zenéhez a fiúk. Így aztán könnyű volt mókásra venni a figurát. 

Ha valakit nagyon érdekel, hogy imitálták a zenekart a lelkes követők, itt talál szép számmal ilyen paródiát- meg kell jegyezzem, a fő érték ezekben az, hogy az alattuk szóló zene az eredeti, tehát abban nincs hiba. Mert ennek az egész tátogós mókának az az alapszabálya, hogy csak jó és karateres dalhoz érdemes nyúlni, annak a klipjét érdemes parodizálni.

A régi, jó zenekarokban az az igazán tisztelendő, hogy három-négy évtized elteltével is erősnek tűnnek a slágereik. Nem akarok értelmetlenül nosztalgiázni, de tény, 4-5 évvel ezelőtti, a csapból is folyó dalokat ma már felidézni se lenne könnyű, annyira felejthetőek voltak. Persze más a piac, mások a zenészek, mások az elvárások. Amíg ez az állapot így marad, addig mókásabb vagy érdekesebb lesz a klasszikusokhoz nyúlni. 

Aztán lehet, valamikor megint a feje tetejére áll minden a popzenében. Most is vannak tehetséges zenészek, lehet minden máskét. De ha így is történik, azokra a zenékre már az utánunk következő generáció fog tátogni, mi valószínűleg ragaszkodni fogunk az egykori nagy kedvenceinkhez, ha léggitározni támadnak kedvünk.

0 Tovább

Phil Collins arcai

Érdekes képsorozattal rekonstruálta régi lemezborítóit a 65 éves zenész.

zene

Phil Collins valamiért jó céltáblája lett az élcelődéseknek. Nyilván akadt pár rosszul megfogalmazott nyilatkozata, vagy egyszerűen csak a zenéjét találták páran irritálónak- a lényeg az, hogy Collins afféle szabad préda lett, és kapta az ívet rendesen. Igazán emlékezetes részben parodizálták például a South Park sorozatban, és gyaníthatóan az állandóan az Oscar-díjával hadonászó figurát nem zárta a szívébe a muzsikus.

zene

Pedig ha a szívünkre tesszük a kezünket, voltak jó pillanatai karrierje során. Az életvidám, egykori gyerekszínészből kiváló dobossá vált zenész Peter Gabriel távozása után lett a Genesis frontembere, és nagyszerű sikereket aratott a bandával. Aztán szólóban is letette a névjegyét, sok sláger szerzőjeként és előadójaként. Dobosként számomra most is etalon a játéka a régi lemezeken.

zene

2011-ben egészségügyi problémáira hivatkozva vonult vissza, de nem meglepő módon mostanában azzal kacérkodik, hogy újból lemezeket készítsen. Meglehet, nem mindenkinek tetszenek a dalai, de hogy valamihez ért, több, mint 100 millió eladott lemezzel a háta mögött, ahhoz nem fér kétség.

zene

Régi lemezeinek új kiadásához pedig új borítók is készültek: tetten érhető az évtizedek múlása Phil Collins arcán. Aztán ha belehallgatunk a régi slágerekbe, az is kiderül, a zenék felett eljárt-e az idő, vagy sem...

zene

zene

0 Tovább

Grammy-díj tátogásért

1990. február 22-én adták át a legjobb új előadónak járó elismerést a Milli Vanilli együttesnek- ha van díj, amit ugyanúgy el kellett venni mint a doppingoló sportolók érmeit, akkor ez az.

zene

A nálam jóval fiatalabbak számára a díjra jelölt előadók neve nem mond sokat, de akkortájt Neneh Cherry, Tone Loc vagy a Soul II Soul igazi sztárnak számítottak. Ám a Milli Vanilli egészen külön kategóriát képviselt: bemutatkozó albumuk, a Girl You Know It‘s True laza 14 milliós példányszámban kelt el, és öt(!) slágerük is a Top 5-be került a listán.

A német Rob Pilatus és a francia Fab Morvan volt a zenekar két arca, ők táncoltak és "énekeltek" a klipekben. Végülis miért ne lehetne sokoldalú tehetség valaki, gondolhatnánk- ám a történet egész másról szólt. '90 novemberében hozta nyilvánosságra Frank Farian producer, hogy a srácok egy hangot nem énekeltek, egyszerűen megjelenésük okán jobban eladhatónak vélte velük a Milli Vanilli zenekart, minden dalt mások adtak elő a lemezen. Néhány nappal később pedig vissza is vették a díjat tőlük.

Farian, a Franz Reuther néven Németországban született producer feltétlenül megér néhány szót. Vannak, akik nem nagyon kedvelik, amiért tudatosan egyenrangúnak (vagy fontosabbnak) tartotta az imázst a zenével, de 850 millió eladott lemezzel nehéz vitatkozni. Ő állt a Boney M mögött, és abban a bandában is ő kölcsönözte az ugrándozó férfitag hangját, de legalább a lányok tényleg énekeltek. 

A Milli Vanilli viszont más szint volt. Ott már meg sem próbáltak valódi zenészeket keresgélni, Pilatus és Morvan nem volt más, mint báb Farian zenés színházában. A Girl You Know It's True című slágert már azelőtt felvették a stúdiózenészekkel, hogy Farian egyáltalán szerződtette volna a srácokat! És a Grammy-díjat úgy ítélték oda, hogy korábbi fellépéseken nyilvánvalóvá vált, az énekesek kizárólag playbacket vállalnak, csak tátogni tudnak. Jóval a februári díjátadó előtt pletykáltak róla a szakmában, hogy mások adták elő a Milli Vanilli dalait, Farian az egyik árulkodó stúdiózenésznek szép pénzt fizetett a hallgatásáért. Egy interjú során pedig az derült ki, hogy a két legény alig beszél angolul, aminek a dalokban nem volt nyoma...

A nagy leleplező sajtótájékoztató után Farian vitte tovább az üzletet a két frontember nélkül: megjelentette a Real Milli Vanilli lemezt, az igazi muzsikusokkal. Természetesen a sztárstátuszból nevetség tárgyává lett fiúk sem akarták feladni, Rob & Fab néven adtak ki lemezt, ami csúfosan megbukott. A fennmaradt klipek igazolják, nem kellett volna erőltetniük az éneklést... Jött a lecsúszás, Rob Pilatus bűncselekményekbe keveredett, kábítószerhez nyúlt, 1998-ban túladagolás vetett véget az életének. Fab Morvan szólóban próbálkozik, de azért túlzás lenne a zeneipar állócsillagának nevezni.

No nem mintha nem lettek volna nagy svindlik előtte és utána a zenetörténelemben, de a Milli Vanillié volt az egyik legemlékezetesebb botrány mind közül. Olvasgatja az ember a régi sztorikat a zenekar kapcsán, és belefut Rob Pilatus nyilatkozatába, ami még a sikerek csúcsán született. Rob magát az új Elvisként emlegette, és úgy vélte, ő és Fab azért sikeresek, mert tehetségesebbek, mint Bob Dylan, Paul McCartney vagy Mick Jagger.

És az egész történethez zárszóként más kommentár nem is kell...

zene

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés