Kereken harminc éve jelent meg a könnyűzene történetének egyik legfontosabb albuma, a So Peter Gabrieltől. Ez a fajta nagyon színvonalas, intelligens zene mostanában kevéssé divatos, de szerencsére megvannak a régi klasszikus albumok, amiket még ma is jó meghallgatni.

zene

Aki tudja, annak unalmas, aki nem, azt talán nem is annyira érdekli, hogy Peter Gabriel zenei karrierje még a hatvanas évek végén kezdődött, amikor iskolatársaival megalapította a Genesist, aztán a hetvenes évek közepén kiszállt a legendastátuszba jutott zenekarból. Aztán jött pár szólólemez, néhány nagyon emlékezetes dal- a legnagyobb slágerek a So szerzeményei közül kerültek ki.

A Sledgehammer óriási sikere többek között a nagyszerű klipnek is köszönhető. A Big Time-hoz is hasonlóan erős klip készült, de talán a Sledgehammerében működött a legjobban együtt a zene és a képi világ, minden szempontból klasszikus.

Meg kell jegyezni, az 1989-es Say Anything című film egyik kulcsjelenetében is főszerepet kapott a So egyik dala: a fiatal John Cusack azóta számtalanszor felidézett vagy parodizált módon egy feltartott magnóból nyomatta az In Your Eyes-t. Ki lehet találni, ezzel meg lehet-e hódítani egy lány szívét...

Mit is mondhatnék? Életemben ez volt az első lemez, amit CD formátumban megvettem. Hja, akkor még lemezeket is vettünk... És még ma is megvan.