Mik voltunk egykoron

Így tolta a bulit negyedszázada a Depeche Mode.

zene

Az angol zenekar legkorábbi időszakának remek dala volt a Just Can't Get Enough, amit még a nem sokkal később kilépett Vince Clarke szerzett. Ezek a francia televíziós felvételen már nélküle adják elő.

Mit ne mondjak, ezek a jól fésült, táncos lábú srácok aztán később lettek igazi világsztárok, kevésbé táncolható felvételekkel. Magyarországon pedig különösen népszerűek, az én korosztályomban nem nagyon akad aki ne kedvelte volna őket. Változtak az évek alatt? Naná. Nem is kicsit. De ki nem?... Én sem pont ugyanaz vagyok, mint 25 éve... De ami jó, arra jó visszaemlékezni ennyi év távlatából is.

zene

zene

0 Tovább

Különleges sárképek

Az igazi művésznek vászon az egész világ: a moszkvai autósok porral lepett autóira rajzol egy orosz alkotó, Nikita Golubev, azaz Proboynick.

Számomra már csak az a kérdés, vajon ezek után van-e lelke autót mosni az alkotásokat viselő autók tulajdonosainak?

0 Tovább

Kicsi ház a prérin

Ahogy Laura idősödik, az életéről szóló könyvsorozat folytatása is felnőttesebbé válik.

irodalom

Az első, wisconsini erdőségben játszódó könyv idillikus világa hirtelen alapjaiban változik meg, ahogy az Ingalls-család egy öreg szekérrel nekiindul a messzeségnek, mert új otthont keresnek Kansas végtelen prérijein.

A Kicsi ház a prérin történetéhez hozzá tartozik, hogy a szerző megcserélte a valóságos időrendet a kiadó kérésére, ezért játszódik a második epizód Kansas államban. Ez mit sem von le a könyv értékeiből: az én megítélésem szerint a komolyabb témák miatt kifejezetten érdekes olvasmány.

irodalom

Noha természetesen kemény élete volt a családnak az erdőségben is, mégis, viszonylagos közelségben voltak a rokonok. Ami viszont a második részben történik, az maga az út az ismeretlenbe. Tényleg felfedezőkhöz, pionírokhoz mérhető az, amit megpróbálnak végrehajtani. Letelepedés egy teljesen ismeretlen területen, csak bizakodva abban, hogy az indiánok által lakott földeket megkapják a telepesek.

És két kezükkel építették a házat, alakítottak ki mindent maguk körül, miközben a legközelebbi város igen messze esett. Az őslakosok pedig korántsem barátsággal fogadják a szemükben nyilván betolakodónak számító idegeneket, akik házakat építenek, gazdálkodnak, mintha joguk lenne a területhez. Próbáltak kis viskóikban otthonosan berendezkedni, miközben hóvihartól elviselhetetlen hőségig minden sújtja őket, és csak az együtt töltött esték, a ritka, mai szemmel nézve nagyon szerény, de nagyon meghitt ünnepek hoztak örömet életükbe. Csak egy példa: még az is óriási esemény, hogy egy pici üvegablakra is futja az építkezés során, s ettől igazi luxusházzá válik szemükben a rönkviskó.

irodalom

Nyilván a gyerekeknek íródott könyvnek nem célja minden konfliktus naturalista érzékeltetése, viszont annyira részletes, hogy nekem felnőttként is kifejezetten érdekes volt. Őszintén bevallom, nem hiszem, hogy lenne bennem annyi bátorság, hogy ennyire magamra hagyatva, kisgyerekes családdal együtt elindultam volna egy akkortájt alig feltérképezett vidékre.

De hát a bátraké a szerencse- s ők szembesülhetnek a legnagyobb kudarcokkal is, amikor beüt egy váratlan fordulat. Izgalmas, elgondolkodtató könyv a Kicsi ház a prérin: szerintem aki szerette a Kicsi ház a nagy erdőben, ezt legalább annyire fogja élvezni, ha nem jobban.

Laura Ingalls Wilder: Kicsi ház a prérin (Pioneer Publishing)

0 Tovább

Visszatérés a kicsi házba

Ismét Laura Ingalls Wilder könyvet olvastam, és nagyon-nagyon jól esett.

irodalom

Nemrég írtam egy gyerekkori olvasmányélményemről, ami kifejezetten mély nyomokat hagyott bennem. A Kicsi ház a nagy erdőben című könyv kapcsán szót ejtettem a máig népszerű A farm, ahol élünk sorozatról, s engem is meglepő módon, ez lett a blog egyik legolvasottabb bejegyzése.

S ennek kapcsán hírt kaptam arról is, hogy Laura Ingalls Wilder művei új kiadásban jelennek meg nálunk, tehát végre tovább tudom olvasni a család történetét. De hogy felelevenítsem a régi élményeket, először a sorozat első kötetét olvastam újra.

Az ember gyanakszik, hogy három évtized távlatából esetleg csak az emlékek szépítenek meg egy könyvet. Az új kiadás egészen máshogy néz ki, mint a régi: jó kézbe venni, illusztrációk viszont nincsenek benne. A történet viszont most is magával ragadott, gondolatban gyorsan visszatértem a 19. század második felének világába: az Egyesült Államokban boldogulni próbáló telepesek életébe kaphattam egy kis bepillantást.

irodalom

Természetesen ez egy elsősorban gyerekeknek szóló könyv, a szerző vélhetően kihagyott komolyabb momentumokat. Ráadásul most már a folytatások ismeretében mondhatom, az első rész kicsit idillibb, mint a többi. Nagyon hangulatosak a leírások, ám mivel egy egészen kicsi gyerek szemszögéből íródott, vele együtt csodálkozhatunk rá a dolgokra- bevallom, ez még most is nagyon jól bírt esni.

Ami egy kicsit kiegészítette, kibővítette számomra a könyv élményét, az a további informálódás lehetősége. És itt meg kell jegyezzem, hogy nem csak a 150 éve élt telepesek mindennapjai változtak meg durván az életük alatt- a mienk is! A nyolcvanas években fogalmam sem volt, merre van Wisconsin, hogy nézhetett ki a kicsi ház, milyen volt Laura Ingalls Wilder élete a valóságban, pedig gyerekként biztosan érdekelt volna- mint ahogy most is kíváncsi vagyok. Ma pedig pár kattintás, és hirtelen élővé, valóságossá válik mindaz, amit olvastam.

Jó példa erre a könyvben leírt táncmulatság: találtam egy videót, ami valahol vidéken lett rögzítve sok-sok éve. Persze, már ez is egy évszázaddal később született, mint a könyv, de akkor is tapinthatóvá vált az az önfeledt hangulat, amit a szoba sarkában muzsikáló zenészek és a lelkes táncosok teremtettek. S ott vannak a tátott szájjal bámuló gyerekek is, valahogy így nézhette a "nagyok" mulatozását a kis Laura is annak idején...

Mert hiába módosított a szerző némileg a valóságos eseményeken, nagyon is van alapja a megírt történeteknek. Látva a képet az egykori ház helyén ma álló épületről, ahol múzeum van, magam is kedvet kaptam egy Laura Ingalls Wilder-körúthoz. De ha az nem is reális jelen pillanatban, gondolatban utazhattam velük tovább- mert a sorozat következő kötetei számomra már újdonságok voltak.

Laura Ingalls Wilder: Kicsi ház a nagy erdőben (Pioneer Publishing)

0 Tovább

Így születnek a legendák

1954. április 12-én vette fel Bill Haley és bandája a Rock Around the Clock-ot.

zene

Az 1925-ben született Bill Haley már kölyökként pénzt keresett zenészként, és 15 évesen költözött el családjától gitárja társaságában. Hamarosan a zeneiparban helyezkedett el, saját zenekara, a Bill Haley & The Comets 1952-ben vette fel a mára jól ismert nevét.

Kisebb slágerek után szerződtek a Deccához, és azon a napon stúdióba vonultak, hogy új kislemezt rögzítsenek. A Thirteen Women című dal munkálatai elhúzódtak, így aztán a lemez B-oldalának dalára már alig jutott idő. Gyorsan feljátszották a Freedman és Myers által írt Rock Around The Clockot, amire a szólógitáros csak egy régebbi szólót tudott elővenni- aztán némi ügyeskedés után sikerült használható verziót összehozni a két nekifutásra felvett dalból. Mellesleg nem sokkal korábban egy másik banda már kiadta a szerzeményt, de nem keltettek vele nagy feltűnést.

A Bill Haley által előadott Rock Around The Clock sem volt bombasiker, és talán ma nem is ismernék annyian, ha nem játszik közre a véletlen- már ha hihetünk a legendának. Egy zenerajongó tíz éves srác, Peter Ford Los Angelesben meghallgatta a Thirteen Woment, aztán megfordította a lemezt, és beleszeretett a B-oldalon hallható dalba. 

Ilyen fordult már elő a történelemben, csak éppen Peter apukája nem más volt, mint Glenn Ford, az ismert színész. A Blackboard Jungle című filmre készülő Ford a tinédzserek életéről szóló alkotásban jelentős szerepet kapott, és a többi alkotóval együtt keresett olyan dalt a főcím alá, ami kifejezi a korosztály életérzését. Naná, hogy a kisfiától kapott lemezt javasolta, és a többi történelem: az 1955-ben újból kiadott Rock Around The Clock azonnal a listák élére ugrott.

Bár nem ez volt a legelső rock&roll dal, nem is ebből adták el a legtöbbet, mégis korszakhatárnak számít. Sokan osztják 1955 előtti és utáni korszakokra a könnyűzenét, Bill Haley-ék dalának köszönhetően. 

És hogy pont úgy történt-e minden, mint ahogy a legenda szól? Hát, ezt már nem nagyon lehet kideríteni. Akinek csak köze volt a dalhoz, kiegészítette a sztorit, esetleg máshogy mesélte a dolgokat. Mindenki szeretett volna magának egy kis szeletet a legendából. A szerencse az, hogy abból nekünk is jut, ha meghallgatjuk ezt a tényleg remekbe szabott, lendületes nótát, ami ma is megállja a helyét.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés

Hirdetés