A rasszista ruha

Kínai ruhát választott egy amerikai lány a bálba, és azóta is folyamatosan áll a bál.

Őszintén szólva, ezeknek kellene a világ legjelentéktelenebb sztorijainak lennie. Van egy 18 éves lány, Keziah, azzal a tipikus széles amerikai mosollyal, aki a sulibálba szépen fel akar öltözni, és választ magának egy csinos és különleges ruhát. Piros és kínai, jól is áll neki, bizonyára sokan meg is dicsérik.

Na de ekkor megjelenik a sértődőkórus, és kap hideget-meleget. Vannak ázsiai származásúak, akik szerint sértő és rasszista ilyen ruhát felvenni, mert nem tiszteli a kínai kultúrát, számára nincs semmi "üzenete" a ruhának, és így tovább. És persze nyilván akad jópár olyan ember, akinek semmi köze Kínához, de mégis jajong, hogy ez az ő kulturális örökségük kisajátítása.

Sokan nyilván támogatják is a lányt, és meg kell jegyezzem, számomra nagyon szimpatikus módon ő is megvédte magát. Nagyon helyes, hogy nem kér bocsánatot egy öltözékért, ami ott a bálon nem más, csak egy csinos ruha.

Az ez ellen való tiltakozás még a politikai korrektség szemüvegén át nézve is hülyeség. Ilyen világban élünk, megismerjük (és tiszteljük!) egymás kultúráját, ami szerintem alapvetően jó dolog. Itt ülök Budapesten, és mégis sok-sok olyan ismeretem van a japánok udvariasságáról, a muszlimok szent helyeiről, az ausztrál barbecue-mániájáról, a Dél-Amerikában kedvelt maté teáról, amit talán soha nem használok semmire, mégis gazdagítja a tudásom a világról. Szeretem Bruce Lee filmjeit, sőt, Kitano Takeshi rendezéseit is. Szívesen hallgatok afrikai zenét és blues-t egyaránt. Ettől rasszista vagyok? Aligha.

Sőt, ha belegondolok, az maga a rasszizmus, amikor valaki egy kalap alá veszi a "fehéreket". Hát elnézést, de egy francia, egy belorusz, és egy magyar közé elég nehéz egyenlőségjelet tenni. Ennél azért valamennyi nemzet kulturális öröksége gazdagabb, egyedibb. Mégis olyan könnyű minket egységes tömbként kezelni.

És persze senkinek eszébe nem jut rasszista kulturális kisajátítást kiáltani, amikor kínai zongoraművész vagy fekete operaénekes adja elő német szerzők nagyszerű műveit. Ez így van jól! És azt gondolom, tudatosan kell visszautasítani a rasszista címkét, amikor valaki felvesz egy kínai ruhát fehér lány létére, mert ha minden ilyen marhaságban engedünk, a végén minden tabu lesz, ami az egész emberiség nagy közös hagyományainak része.

0 Tovább

Az első Land Rover

Kereken hetven éve mutatták be a legendás terepjárót.

A dobozszerű, robosztus Land Rovereket minden autókedvelő ismeri, no meg azok is, akik sok egzotikus helyen játszódó dokumentumfilmet néztek, mert annak idején mindig ezekkel a mindent kibíró járgányokkal szerelték fel az expedíciókat.

Pedig eredetileg nem sivatagba, hegyekbe szánták őket. A háború után a Jeep által inspirált vezető tervező, Maurice Wilks álmodott meg egy igénytelen, faék egyszerűségű járművet, amit a mezőgazdaságba szántak. A traktornál mozgékonyabb négykerékmeghajtású autónak még a kormányát is középre szerelték, és azt is tesztelték, lehet-e vele szántani. 

Aztán kicsit alakítottak az elképzelésen, de az megmaradt a koncepcióból, hogy roppant egyszerű lett a felépítés, a szerkezet. Még a párnázott ülés és az ajtó is feláras "extra" volt. Nem is terveztek vele túl hosszú távra, úgy voltak vele, két-három évig gyártásban lehetnek ezek az egyszerű autók, amik gyártása a háború utáni viszonyok között sem volt megoldhatatlan, aztán ahogy a cég erőre kap, kivezetik a piacról. A történet viszont más fordulatot vett.

A Land Rover 1948. április 30-án mutatkozott be Amszterdamban, és roppant gyorsan népszerű lett- nem a farmerek szerették igazán, hanem a világ minden olyan helyén vált népszerűvé, ahol úttalan utakon eljáró, primitív szervizháttérrel is javítható autókra volt szükség. Szinte elpusztíthatatlan jószágok voltak, a többségüket évtizedekig nyúzták és még ma is rengeteg van belőlük mindenfelé.

Sokaknak még ma is az eredeti, szögletes Land Rover "A terepjáró". Kivételesen ez nem csak a médiának köszönhető, bár nyilván az sem mindegy, mennyi filmben láthattuk. Ám a lényeg az az, hogy a több, mint egymillió legyártott példány élesben is megállta a helyét.

0 Tovább

Az űr szovjet hősei

Az egykori plakátok jól illusztrálják, hogy az űr meghódítását propagandacélokra is felhasználták.

Persze tegyük hozzá, nem volt ez másként is a tenger túloldalán is. Csak a jelszavak és a szimbólumok mások: itt a kommunizmus és Lenin dicsőségére szálltak ki az űrbe Gagarinék, és vörös csillagot, sarló-kalapácsot pingáltak a stílusos plakátokra.

0 Tovább

A Vörös Báró halála

Száz éve lőtték le Manfred von Richtofen repülőgépét.

A repülős fegyvernem kifejezetten újnak számít. Nyilván a hadseregekben mindig is volt egyfajta rangsor, a huszároknak például volt egyfajta presztízse, az utászokkal összevetve mondjuk. Pedig hát mindenkinek megvan a maga szerepe a hadviselésben- kinek látványosabb, kinek csak fontos.

A repülésnek az egész története alig több, mint egy évszázados. Katonai jelentőségét korán felismerték, de eleinte ez az egész abban merült ki, hogy a szárnyas drótszamárra emlékeztető kis gépeikkel egyfajta terepszemlét tartottak. Az ellenséges gépekből először integettek egymásnak, aztán ott is élesre vált a küzdelem: pisztollyal lövöldöztek egymásra.

Az első világháború idején egészen elképesztő tempóban fejlődött ez a fegyvernem, és mire vége lett a harcoknak, az égen bravúros mutatványokat bemutatva megküzdő vadászpilóták lettek a seregek sztárjai. Nevüket, győzelmeiket harsogták a lapok, igazi legendává váltak az "ászok". Persze mindez egybeesett a tömegtájékoztatás fejlődésével is, mindenhová eljutott a vadászpilóták hősiességének a híre.

Naná, kellett is hozzá bátorság, hogy szemtől szemben harcoljanak a levegőben, ahol a gép vagy a pilóta viszonylag kis sérülése egyet jelenhetett a halálos ítélettel. Így aztán az égi lovagok közé sokan be akartak kerülni, de annál kevesebben érték meg a háború végét- még a legnagyszerűbb pilóták közül is rengetegen odavesztek.

A német Manfred von Richtofen vörösre pingált gépéről kapta híressé vált becenevét: a Vörös Báró rettegett ellenfélnek számított. 80 légigyőzelmet aratott viszonylag rövid alatt. Ám 1918. április 21-én az ő sorsa is megpecsételődött, méghozzá a legvalószínűbb forgatókönyv szerint banális módon. Egy magányos golyó, amit a földről lőtték ki, halálosan megsebesítette a pilótát, aki legendás háromfedelű Fokker Dr I-es gépével még leszállt, mielőtt elhunyt.

Daliás idők voltak: az ellenséges területen földet ért von Richtofent teljes katonai tiszteletadással temették el a britek. Tisztelték benne a kiváló pilótát és nemes ellenfelet.

Ám a hősökre nem csak életükben van szükség: pár évvel a háború vége után Németországban temették újra őt. A Harmadik Birodalom grandiózus síremléket emelt a számára, amin csak egy szó szerepelt: Richtofen. A hidegháborús években ez pont Kelet- és Nyugat-Berlin határán állt.1975-ben aztán a családi kriptában helyezték végső(?) nyugalomra a Vörös Bárót. 

Mert a háború egyik oldalról nézve ilyen: díszes temetés, hősiesség, legenda, példakép. Másrészt viszont az is tény, hogy Manfred von Richtofen halálakor alig 25 éves volt, s ki tudja, mire vihette volna, ha nem áldozza életét az értelmetlen vérontásban...

0 Tovább

Az első Ford Mustang

1964-ben mutatták be a kategóriát teremtő autót az Egyesült Államokban.

Két évtizeddel a háború befejezése után a fiatalok újféle autókra vágytak a tengerentúlon. (A hatvanas évek európai helyzetét, pláne a szocialista blokkét teljesen felesleges az ottani állapotokhoz hasonlítani.) Sportosabb, mégis jól használható kocsikra vágytak.

1964. április 17-én Henry Ford II leplezte le New Yorkban a vadonatúj Ford Mustang modellt, és ezen a napon került be a Ford-szalonok kínálatába is. A második világháború híres vadászgépe, a P-51 Mustang után elnevezett vagány autóért megőrültek a vevők, és 22 ezer darabot rendeltek gyakorlatilag azonnal. Nyilván ebben volt része a fiatalos, vagány kampánynak is. Az év végéig 400 ezer Mustangot adtak el, ami messze túlszárnyalta a cég elvárásait.

Az új modellt egy autós magazinban nevezték el "pony car" néven, és hamarosan a megjelentek a konkurensek a kisebb, megfizethető sportautókkal: a Mercury Cougar, a Chevrolet Camaro, a Dodge Charger modellekkel mind a Mustang piacából akartak egy kis szeletet kihasítani.

Noha a piac folyamatosan változik, új kategóriák születnek, régi kedvencek tűnnek el, a Ford Mustang név ma is legenda. Már 1964-ben felbukkant a mozivásznon, egészen pontosan a James Bond-sorozat Goldfinger című epizódjában- bár nem az Aston Martinhoz ragaszkodó szuperügynük vezette. Mustanggal száguldozott Steve McQueen is a híres Bullitt című filmben. 

A legendás Mustang név még ma is sokakat hoz lázba, így aztán természetesen a Ford továbbra is gyártja az egykorinál sokkal korszerűbb modellt. Noha nem fogy belőle annyi, mint egykoron, de összességében már több, mint 9 millió Mustangot adtak el. Ki hitte volna egykor, amikor megálmodták!

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés