Augusztus 17-én ünnepelheti születésnapját Robert De Niro és Sean Penn is. Mind a ketten két Oscar-szoborral büszkélkedhetnek, de azért elég sokáig nem merülhetett fel komolyan egymás mellett a két színész neve.

De Niro már a hetvenes években sztár volt, első Oscarját a Keresztapa II-ért kapta, igaz, még csak mint legjobb mellékszereplő. Utána már legendás főszerepek sora jött: a Taxisofőr, A szarvasvadász (ezekért csak jelölést kapott), majd 1981-ben A dühöngő bika.

Abban az évben Sean Penn még igencsak pályája elején tartott, pár apró szereppel, illetve egy izgalmasabb alkotással a háta mögött. Ez utóbbi a Takarodó volt, amiben rajta kívül jelentős szerepet kapott az ifjú Tom Cruise is. A nyolcvanas években leginkább azért emlegették Sean Penn nevét, mert viharos kapcsolata Madonnával sok témát szolgáltatott a bulvársajtónak.

A kilencvenes években aztán mind a kettejüknek jutottak már minőségi szerepek- persze De Niro ekkorra már rég megkerülhetetlen ikon volt, de Sean Penn sem panaszkodhatott. 1996-ban jelölték először Oscarra a Ments meg, Uram!-ért. Negyedik jelölése után kapta meg a szobrot 2004-ben a Titokzatos folyó főszerepéért, majd 2009-ben jött a második, a Milk címszerepéért. 

És mire emlékezhetünk De Niro karrierjéből azokból az évekből? Csak egy kis pánik, aztán az Apádra ütök és folytatásai. Szomorú arra gondolni, hogy van egy generáció, ami egy ilyen színészóriást ezekből a filmekből ismeri elsősorban. Hirtelen az is meglepett, hogy De Niro már 72 éves, Sean Penn pedig az 55-öt tölti be... Rohan az idő! Sok jó filmet kívánok nekik is, magunknak is. Bár meg kell jegyezzem, attól tartok, a mai szuperhős-dömpingben egyre ritkábban készülnek olyan alkotások, mint a Taxisofőr, ahol rendező és színész egyaránt megmutathatta, mit tud.