Ma 121 éve született Buster Keaton, a filmkészítés korai időszakának egyik legnagyobb sztárja.

színész

A némafilmek korszakából, Hollywood hőskorából sok film maradt fenn, de a mai fiatalok már nem nagyon ülnek le a képernyő elé, hogy lássák a klasszikus alkotásokat. Charlie Chaplin neve még ismerősebb, de Harold Lloydról már valószínűleg nagyon kevesen hallottak, és vélhetően Buster Keaton említésére sem kapják fel a fejüket.

színész

Pedig a jellemzően bús arccal komédiázó színész igazi legenda, filmjeinek némely jelenete most is lenyűgöző. Keaton már 1917-ben kamerák elé, a múlt század húszas éveiben pedig olyan zseniális filmeket készített, mint A navigátor vagy A generális. Utóbbiban a kaszkadőr nélkül dolgozó színész egészen elképesztő dolgokat vállalt be, ráadásul nem csak szereplője, társrendezője is volt a filmnek.

Természetesen a hangosfilmezés korában sem hagyott fel a munkával Buster Keaton, filmográfiája meglehetősen hosszú, egészen 1966-os haláláig dolgozott. De karrierje kétségkívül mélypontra került, miután a közönség a némafilmes vígjátékok helyett másféle műfajokat kedvelt meg. Magánéleti problémáiból csak hosszú évek után lábalt ki, és utána találták meg a szerepek a faarccal is hihetetlenül komédiázó Buster Keatont. Meglepő lehet, hogy lehetett annyira vicces ilyen arcberendezéssel.

színész

Noha a nagyközönség mostanában leginkább CGI-vel telezsúfolt szuperhős-filmeket kap az arcába, a szakmán belül óriási megbecsülés övezi az 1966-ban elhunyt Keatont. Ez esetben nyugodtan hihetünk a szakértőknek: a filmművészet egyik igazi legendája volt.

színész

színész

színész

színész

színész