Vajon hányan kapják fel a fejüket azt olvasva, ha leírom, hogy 1907. május 26-án született Marion Robert Morrison az amerikai Iowa államban? Ám ha azt is hozzáteszem, színészként vált ismertté, John Wayne néven?

A Duke, azaz herceg becenevű John Wayne gyerekkorától lovagolt, de aligha gondolt rá, hogy filmsztár lesz belőle. A USC egyetemre futballösztöndíjjal került, kifejezetten jó sportolónak számított a több, mint egy 190 centi magas srác.

Statisztaként vetődött el forgatásokra, ahol összebarátkozott John Forddal, aki később Hollywood legismertebb rendezői közé verekedte magát. A harmincas évek végén került sztárstátuszba John Wayne, a Hatosfogat főszereplőjeként.

Karrierje során közel 250 (!) filmben szerepelt, és igen gyakran övé volt a főszerep. Westernekben nyújtotta legemlékezetesebb alakításait, de a férfias kiállású Wayne rendszeresen alakított katonákat is.

1969-ben jött el a nagy pillanat, amikor Oscar-díjjal jutalmazták- természetesen ezt az alakítást is vadnyugati témájú filmben nyújtotta, ő volt A félszemű seriff címszereplője.

Az idősebb korában sokat betegeskedő színészlegenda 1979 júniusában hunyt el. A politika terén is aktív John Wayne erősen konzervatív személyiségként nem volt túl népszerű a hatvanas évek liberális ifjúságának körében, és manapság is vitatott emiatt a megítélése. Ám érdekes, hogy a filmjeiben gyakran mexikóiakra, japánokra lövöldöző, emiatt rasszizmussal is vádolt Wayne mind a három felesége latin származású volt. Az összkép mindig bonyolultabb, mint az egyszerű beskatulyázás...