A régészet reneszánsza

Ritka sikeres ismeretterjesztő sorozat volt a Time Team: 20 évadot élt meg 1994 és 2013 között a brit Channel 4 csatornán. 

Ha a modern televíziózásról beszélünk, 4-5 évad már sikernek mondható. Az viszont fantasztikus eredmény, ha egy ilyen jellegű műsor két évtizeden át annyira nézett, hogy képernyőn maradhat, különkiadások készülnek hozzá, a benne szereplők pedig szinte sztárok lesznek.

Ez utóbbi főleg azért különös, mert a Time Team régészei sokmindennek mondhatók, csak sztáralkatnak nem. A bozontos hippinek tűnő Mick Aston vagy Phil Harding, a visszafogott Carenza Lewis és Helen Geake, a műszereivel babráló John Gater, a fiatalos lendületet képviselő Matt Williams mind kiváló szakemberek voltak a saját területükön a valóságban is, mint ahogy a műsorban feltűnő többi régész, történész, csontszakértő. Hozzájuk csatlakozott a magyar származású illusztrátor, Victor Ambrus, illetve a műsorvezető, a vígjátékokból ismert színész, Tony Robinson is. Őt például a Fekete viperából ismerhetjük, Baldrickot alakította éveken át. 

Az alaphelyzet az évadokon át gyakorlatilag nem változott: a csapat kivonul egy helyszínre, ahol három napot kapnak az ásatásokra. Ezalatt kell minél többet kideríteni adott hely múltjáról. Foglalkoztak őskori, ókori, középkori lelőhelyek mellett még lezuhant második világháborús gépek felkutatásával is, még víz alatt és barlangokban is kutattak, szóval igencsak széles volt a skála. A szakemberek igyekeztek korrekten elmagyarázni mindent, de természetesen csak olyan keretek között, amit egy 50 perces televíziós műsor megenged. Ám nyakamat teszem rá, ahogy én is, úgy más is rengeteget tanulhatott az epizódokból. Ráadásul nem csak a földet túrták, igyekeztek korhű jelmezekkel bemutatni a korabeli életet, Victor Ambrus pedig parádés életképeket festett a leleletek alapján.

Nyilván akadtak olyan régészek, akik szerint ez a rövid, felületes munka nem ad hiteles képet a valós ásatásokról. Ám lássuk be, egy szórakoztatónak szánt ismeretterjesztő műsor nem egyetemi kurzus. És ha a sorozat számait nézzük, akkor azt kell mondjuk, a formátum hibátlan volt, mert milliók ültek hétről hétre azért, hogy lássák Robinsonékat egy római villa vagy egy 13. századi kastély romjainál ásni. 2008-ban például még 2,5 milliós nézettsége volt a Time Team-nek! Megállta a helyét egy olyan versenyben, ahol a legalpáribb valóságshow-k magamutogató cicababái voltak a vetélytársai.

A műsor pedig azzal a jótékony hatással is járt, hogy míg korábban a régészkedést inkább gyanakvással szemlélték, felesleges időpocsékolásnak tartották sokan, az emberek szemlélete lassacskán megváltozott. Egyre többen tartották fontosnak a föld mélyén rejlő kulturális örökség megóvását, többé nem dobták ki az ásó által kifordított cserépdarabokat, sőt, maguk hívták a Time Team-et, hogy ássák fel gondosan ápolt kertjüket, mert reményeik szerint ott fontos leletek rejtőzhettek. Nem minden ásatás volt sikeres, de a műsorok még ebben az esetben is tanulságosak voltak, hiszen bemutatták ennek a munkának az árnyoldalait is. És voltak valóban jelentős eredmények, olyan ásatások, amelyek a tévések pénze nélkül nem valósulhattak volna meg, így viszont bővítették a szakemberek tudását. Végül azért a szakma is elismerte a Time Team érdemeit, hiszen Tony Robinsont több egyetem díszdoktori címmel tüntette ki.

Az utolsó évadban a csökkenő nézettség miatt próbáltak újítani, aztán végül az a döntés született, hogy a húsz dicsőséges évad után a Time Team befejeződik. Nálunk a Viasat History műsorán láthatóak a régebbi epizódok- a formátum olyan, hogy a legutolsó részek éppen úgy élvezhetőek, mint a sok évvel korábbiak. Így aztán van két évtizednyi anyag, ami rengeteg érdekességet tartogat a számunkra.

Nem tudom, működne-e nálunk egy hasonló koncepció, de talán igen, hiszen minket is érdekel a múltunk. Vajon mennyi minden rejtett kincs lehet még a föld mélyén! Mi sajnos nem voltunk olyan szerencsések, hogy a tévések egy ilyen műsorban láttak volna fantáziát, de ami késik, nem múlik, azok az értékek még most is ott vannak a mélyben. Azt pedig magyar Time Team nélkül is megtanulhatjuk az angol sorozatból, hogy ha valami érdekeset találunk, ne dobjuk ki, ne a sufniba hajítsuk, hanem mutassuk meg szakembernek- ez a mi közös örökségünk, becsüljük meg és legyünk rá büszkék.

0 Tovább

Az ismeretterjesztés dívái

Üdítő jelenség, hogy az ismeretterjesztő-tudományos műsorokban egyre több az olyan női házigazda vagy közreműködő, aki nem csak díszletként vesz részt a programban. Elsősorban a BBC jár élen ezen a téren, én pedig pár olyan izgalmas személyiségre hívnám fel a figyelmet, akiknek a műsoraira érdemes odakapcsolni.

Az is része a történetnek természetesen, hogy dekoratív hölgyekről beszélhetünk. Nem huszonéves plázacicákra kell gondolni, hanem nőies megjelenésű, csinos tudósokra, akik kicsit formálják a képet arról, kik is foglalkoznak természettudományokkal. Valamennyien ilyen területen szereztek diplomát, többen közülük a tévézés mellett egyetemen tanítanak. Ez pedig kifejezetten hitelessé teszi őket. A díva szó ezért talán ide nem illőnek tűnhet, ám ez részemről inkább a tisztelet jele, mint degradáló minősítés.

Sokszor elkövetik azt a hibát, hogy ismeretterjesztő műsorokban nem jut elegendő tér a valódi szakértelemnek, pedig nagyon nem mindegy, hogy valaki a kommunikáció szakról kiesve próbál okoskodni, vagy valóban érti is, amiről beszél. Nyilván akad, aki nem ért velem egyet, és kizárólag a megjelenés alapján válogatna, de az én szempontból szerencsés módon sok helyen nem így gondolkodnak. Az amerikai csatornáknál más a felfogás, de az ottani "ismeretterjesztés" gyakran sima porhintés, időnként megalapozatlan históriák felpolírozására alapoznak műsort, máskor meg nem a történés a lényeg, hanem a szereplők veszekedései, szóval ehhez a stílushoz nem tudós kell, hanem mindenre kapható pojáca. A BBC-n ritkán futunk bele ilyesmibe...

Gyakran felbukkanó arc a különféle műsorokban Alice Roberts, aki már a Time Team sorozatban is szerepelt, aztán jött a Coast, az Incredible Human Journey, a Wild Swimming és így tovább. Szakterülete az antropológia, anatómia, patológia, csontleletek vizsgálata. PhD fokozatot szerzett, egyetemen tanít, és kétgyerekes anyuka. Igazán szimpatikus személyiség, nagyon szeretem a műsorait.

Fran Scott a University of Nottinghamen végzett, idegtudománnyal foglalkozott. Fiatalon kezdett televíziós műsorokban dolgozni, de eleinte nem mint műsorvezető kapott feladatot, hanem szakértő tanácsadóként kamatoztatta tudását. Az Absolute Genius és az Imegineers műsorokban láthatták többek között, mi a Factomania egyik házigazdájaként láthatjuk mostanában.

Kathy Sykes fizikus, ezen a területen szerzett PhD fokozatot, jelenleg is egyetemen tanít. Egy brit kormányzati testületnek is tagja, ami a tudomány és a technológia területével kapcsolatos ajánlásokat fogalmaz meg. Televíziós műsorai közül a Da Vinci Learning csatornán látható Rough Science volt emlékezetes, emellett az alternatív orvoslással foglalkozó Alternative Therapies vagy az Ever Wondered about Food is érdekes volt.

A fizika és az oceanográfia területén is járatos Helen Czerski, aki egyetemen végzett munkája mellett vesz részt ismeretterjesztő programokban. Láthattuk az Orbit, a Stargazing Challenges, a Dara O Briain Science Club műsorában a csinos, mosolygós, minden vagányságra kapható tudóst.

Feltűnő jelenség a trinidadi édesanyától és francia apától származó, ám Írországban felnőtt és tanult Liz Bonnin. Első diplomáját biokémiából szerezte, később pedig biológiából érdemelte ki az MSc végzettséget. Szépségére felfigyeltek és fiatalon tévézni kezdett, ám eleinte nem tudományos műsorokban, hanem különféle szórakoztató programokban dolgozott. Nálunk leginkább a Bang Goes The Theory sorozatból lehet ismert, de felbukkant számos más műsorban is, a BBC mellett az ITV és a Discovery csatornáknál is számítottak rá.

Miranda Krestovnikoff az egyetemen zoológiát tanult, és diákévei alatt kezdett el érdeklődni a természetfilmezés iránt. Sikerült a BBC híres Natural History Unit csoportjába kerülnie, azóta is elsősorban az élővilággal, környezetvédelemmel foglalkozó műsorokban bukkan fel, látható például a Coast és a The One Show programokban. Rutinos búvárként lelkesen népszerűsíti a brit merülési lehetőségeket, és egy víz alatti roncskutatással foglalkozó sorozatban is dolgozott: a Wreck Detectives kifejezetten népszerű műsor volt.

Nyilván a férfinézőknek öröm egy okos és vonzó nőt látni egy ilyen műsorban, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a fiatalabb lányok számára példakép is lehet valamelyikük. A hölgyek előtt is nyitva áll a tudományos pálya, és ez nem azzal jár, hogy életüket egy sötét laborban töltik, magánéletük sincs- ellenkezőleg, innen indulva is messzire lehet jutni, csak tehetség és kitartás szükséges hozzá. És most még csak a természettudomány területén végzettséget szerzettek közül válogattam, pedig kiváló történészek, régészek, irodalmárok is felbukkannak a televíziós műsorokban.

Én hiszek a tévés ismeretterjesztésben, ha azt jól és hitelesen csinálják. A történet pedig onnan indul, hogy ehhez a megfelelő személyiségeket találják meg- lehet tanulni belőle, hogy valósítják meg ezt a műfaj legjobbjai, a britek. Noha személy szerint elfogult vagyok az okos nőkkel, de egyéb okom is van, hogy próbáljam az ilyen műsorokra felhívni a figyelmet. Manapság a tévében feltűnő arcok esetén gyakran csak arról kapunk hírt, ki műveletlenebb, erőszakosabb, léhább. Jó érzés olyan nőkről írni, akik eszükkel tűnnek ki, és más téren sem vallanak szégyent... Ők a bizonyítékai annak, hogy nem csak üresfejűséggel lehet jegyet váltani a médiába.

1 Tovább

A kidobott tévé

Igazán különös trend az, hogy manapság a különféle tévés blogokat kommentelők között egyre nagyobb arányban fordulnak elő azok, akik csak annyit akarnak közölni, mennyire nem érdekli őket a televízió, sőt, tévéjük sincs, kidobták rég, netán virágállványnak vagy akváriumnak használják.

Szerintem önmagában nem nagy büszkeség az, hogy valakinek nincs tévéje. Na és? Ez egyéni döntés kérdése. Mesebeszéd, hogy bizonyos igényeinket ne tudná kielégíteni valamelyik csatorna műsora. Vállalom, én szeretem a sportot, és igen, tévében nézek időnként meccseket.

Megtehetem interneten is, de szerintem teljesen ugyanaz, hogy a tévét kapcsolom be, vagy a tévéadás stream-jét bámulom a monitoron. Dettó ugyanaz, ha valaki nem a tévében nézi a kedvenc sorozatát, hanem letölti. Ha nem lenne elég ember, aki a doboz előtt ülve nézi, akkor nem is készülne folytatása, szóval a kedves letöltők nem különösebben számítanak ez ügyben normál esetben. Olyan dolgokat is köszönhetünk a tévének, mint a Monty Python sorozat, szóval értékben nincs ott se hiány 

A televízió nagy találmány, mint ahogy a mozgóképrögzítés, vagy a könyvnyomtatás is, és ahogy utóbbiakat sem csak jóra használták, úgy a tévé műsorát is érdemes szelektálni. Igen, megjelent nyomtatásban a Hamlet is, meg kiadtak számos primitív, uszító pamfletet is. Ez már csak ilyen.

Viszont a televíziózás elég drága ahhoz, hogy csak olyanra költsenek, amit meg is fognak nézni. És ez ott mindenre igaz, nem csak a showműsorok, de az ismeretterjesztés is piaci alapon működik. Amit sokan néznek, arról készülnek dokumentumfilm-szerű, a reklámblokkok beillesztésére lehetőséget adó műsorok: ilyen téma a második világháború, vagy a cápatámadások. Az, hogy pár ember esetleg tényleg kidobta a tévéjét, nem tényező, az a sok millió számít, aki nagyon is használja a készüléket.

Így aztán ezzel büszkélkedni szerintem meglehetősen értelmetlen, nem mond semmit. Pont ugyanúgy nem mond semmit, mint ha azt állítanám, az összes könyvet eltávolítottam a lakásomból, és ezért dicséretet, elismerést várnék. Aki a mai információdömpingben valamivel büszkélkedhet, az szerintem az olyan ember, aki képes okosan szelektálni, olyan dolgokat néz és olvas, aminek van valami halovány értelme.

Aki tud válogatni, az el tudja dönteni magának, mi mennyit ér. És ha ahhoz van kedve, bikinis lányok iszapbirkózását nézi, vagy időnként belekukkant a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorba, amikor valami agyzsibbasztó kikapcsolódásra vágyik. Megsúgom, ettől nem lesz se több, se kevesebb, mint a tévéről lemondó polgártársak. Képes magában a megfelelő polcra helyezni VV Aureliót, és biztosra veszem, nem József Attila mellé kerül a celebecske.

És ha valaki számára Aurelio az értékesebb személyiség? Az meg az ő dolga. Aki képes értelmesen eligazodni a világban, ezt a tényt is képes a helyén kezelni, és nem érzi létszükségletnek, hogy kommentben közölje, mennyivel különb embernek érzi magát a tévét bámulóknál.

8 Tovább

A mindenütt jelenlevő kamera

Néha sopánkodunk, hogy a tévében már élőben közvetítik a háborúkat, rendőri akciókat, mindenféle ijesztő, izgalmas vagy esetleg felemelő eseményeket. Pedig az az igazság, nem ma kezdődött el az sem, hogy a kamerák forognak amikor valami drámai történik: amióta lehet képet rögzíteni, azóta gyűlnek az ilyen felvételek.

A British Pathé egyik összeállítása ilyen tragikus pillanatokból áll, amiket a múlt század elejétől fogva rögzítettek. (Vigyázat, ezek nem trükkfelvételek, valódi haláleseteket vettek fel a filmesek, így nézze mindenki!)

A dráma fekete-fehérben is dráma, és ugyan nem élőben láthatta ezeket a tévénéző, filmhiradóban is sokkoló lehetett végignézni egy léghajó lángolását vagy egy pályáról kirepülő versenyautót. 

Ám a másik fele a dolognak: ez az élet. Az emberek születnek és meghalnak, ki így, ki úgy. Mindez az életünk része, és az, hogy ezek egy részéről felvétel készül, teljesen hétköznapi. Más kérdés, hogy nehéz szembesülni az ilyen tragédiákkal, az ember óhatatlanul arra gondol, ő is ott lehetett volna, vagy esetleg régi rossz emlékeket idéz fel, amit lát.

Sokat nem tehetünk az ellen, hogy így működik a világunk. A nagy közös játékszabály része az is, hogy mindenütt szembejön velünk a tömegmédia. És a sok vér és katasztrófa miatti sopánkodásunkat letudta nyugodtan gondoljunk arra, a nézett tévék és olvasott újságok azért ezeket mutatják be, mert ezt kajálja a közönség. Mi igényeljük a híreket, a megteremtett technikai felvételek maximum csak kiszolgálnak minket. Vihetnék azt a kamerát virágkertészetbe, erdei sétára is. Belenéznél a műsorba? Mennyi ideig kötne le?

A választ mindenki magában keresse...

0 Tovább

Ismétlés a tudás anyja

A fenti idézet gyakran jut eszembe, amikor kapcsolgatok a televíziócsatornák közt. Főleg a kisebb adókra jellemző, hogy döbbenetes alkalommal ismételgetik a műsorokat.

Vannak persze örök klasszikusok, egy Bud Spencer-Terence Hill vígjáték újból leadásával nem lehet mellényúlni, adják is ezeket orrba-szájba. Persze nagyon aljas dolog, amikor 20-30 éves filmek mellé írják ki, hogy "premier", mert azon a csatornán még egyetlen alkalommal sem adták le, csak máshol láthattuk már ötvenszer, de hát istenem, tegyünk úgy, mintha nem egy családba tartozó adókról beszélnénk, hanem független cégekről. (Ami egyébként nem igaz, nyilván.)

A Comedy Centralt gyakrabban nézem, a kedvenc műsoraim ott vannak. Egy-egy jobb South Park epizódot akár többször is megnézek, és az adó igazán a kedvemben akar járni, mert már vagy tucatszor megnézhettem ott a legjobbakat. Meg az összes többit. Meg a Family Guy sorozatot elejétől a végéig, majd fordítva. És Archer kalandjai is a könyökömön jönnek ki. De mondhatnám akármelyik sorozatot: az Életem értelmei, az Így jártam anyátokkal meg a többi mind ismétlődik. Még a mostanában felbukkant sorozatok is lementek már egyszer-kétszer, a The League legjobb poénjain már nagyjából harmadjára nevethetek.

Persze máshol is van ilyen. Azt hiszem Prizma volt a csatorna neve, ahol elkezdtem újra az Onedin családot nézni. Mázli, hogy jól rögzülhettek a történések, mert miután az utolsó rész lement, másnap kezdődött az egész a legelejétől. Ekkor azért már nem követtem minden nap, véletlenül kapcsolgatva jöttem rá pár hét múlva, hogy lement az aktuális Onedin-kör, és újból az első résztől kezdve adták. 

Azt sem kell emlegetni, hogy mennyi ismételgetnek az ismeretterjesztő csatornák. Nyilván így rögzül a tudás! Annyiban jó ez, hogy tényleg soha semmiről nem marad le az ember, mert ha valamiért kihagy egy epizódot, megnézheti másnap reggel, a hétvégi ismétléskor, a következő héten, meg még egy tucat alkalommal.

Tudom, a fanyalgás az már jól megy, miért nem a jó oldalát nézem a dolognak? A tévék nem akarnak a képernyők elé szögezni, az ismétlések alatt csinálhatok más, értelmes dolgokat. Azért bennem persze bújkál a kisördög, minek is van egy-egy csomagban 60 csatorna, ha a kisebb adóknak egy hónapra való műsorra van pénze, és azt variálgatják egy éven át? Tudom, így működik ma a tévébiznisz mifelénk, és sok választásom előfizetőként nincs, mint hogy lemondjam az egészet.

A megoldás a kezemben, és mégsem teszem. Mert néha, nagy-nagy meglepetésre, bejön egy új évad a kedvenc sorozatomból, netán ismételnek valami olyat, amit megint megnéznék. Meg egyébként is. Nem vagyok rá büszke, hogy a tévé rabja vagyok, de legalább bevallom. Mindenesetre amíg sokan vagyunk ilyenek, addig biztosan eszébe sem jut senkinek, hogy változtasson a jól bevált műsorkínálaton: mindig lesz, aki megnézi sokadjára a Kincs, ami nincset.

From Flickr by schmilblick

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés