Létezik egy különleges szingapúri zenekar, az ExtraOrdinary Horizons: a fiatal zenészek és énekesek valamennyien hallássérültek.

Az alapító Lily Goh volt, aki siketként került be egy énekes tehetségkutatóba még 2004-ben, azután pedig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet sorstársai helyzetére. Jobb módot valószínűleg ki sem lehetne találni erre, mint egy lendületes zenét játszó csapat összekovácsolása.

Bevallom őszintén, nem vagyok rajongója minden modern művészeti irányzatnak, és nem is számítok szakértőnek sem a képzőművészet területén. Ám ez a német Panther tankot mintázó alkotás, amit színes lufikból készített Hans Hemmert még 2007-ben, tényleg elgondolkodtatott.

A lufik aztán szép lassan leeresztettek, és a formátlan lufihalommá váló tankot a gyerekek szépen szét tudták szedni pillanatok alatt.

Meglehetősen direkt üzenet, de... Akkor is tetszik az ötlet, a megvalósítás. És nem tragédia az, ha valamit egyből megértünk mindannyian, és tovább is tudjuk gondolni az alkotást- még ha csak pár száz lufiról is van szó.

A finn Steve'n'Seagulls nevű banda fergetes Thunderstruck-feldolgozása azért ott van a szeren...

A bolondos feldolgozásoknak nem feltétlenül vagyok híve, de ennek van egy hangulata, lendülete, ami miatt mégis bejön...

Az első hírek szerint önkezével vetett végett életének 63 éves korában a színészlegenda, Robin Williams. Az ilyen hírek kicsit sokkolnak mindenkit, akár szerette, akár utálta a filmjeit. Nyilván az elkövetkezendő néhány napban sok cikk jelenik meg a munkásságáról, és tele lesz a Facebook is RIP Robin megosztásokkal, szóval mindenki hallani fog erről a tragikus hírről.

Mivel azt úgyis megírják, miben és kivel dolgozott, milyen díjakat kapott, ezt a témát meghagyom másoknak. Inkább csak azon merengenék el, nekem milyen emlékeim maradtak meg Robin Williamsről.

Nanu Nanu! Valószínűleg ez ugrik be többségünknek elsőre. Mork, a Földre pottyant űrlény vicces kalandjai sokakat szórakoztatottak, de valljuk be, láttunk még jópofa amerikai vígjátéksorozatokat ezen kívül, tehát nem feltétlenül következett ebből egy nagy kitörés egy sikeres filmes karrier irányába.

Ám Robin Williamsnek sikerült, és ha már szó kerül érdemeiről, azt azért el kell ismerni, a Mork-figura sablonjain messze túlmutató alakításokat is köszönhetünk neki. A Jó reggelt, Vietnam! talán a legismertebb filmje, ahol ő jó volt, a filmmel magával kapcsolatban vegyesek az érzéseim. De ha valaki a hátán tudta vinni ezt az egészet, akkor az ő volt, nehéz lenne más főszereplésével elképzelni.

A Holt költők társasága viszont számomra pont az a film, amit más, karateres színésszel is el tudtam volna képzelni. Tulajdonképpen dicséretes, ahogy némileg a háttérbe szorul, nem nyomja agyon a filmet a jelenlétével- mert azért kétségtelen, ha teret adtak neki, onnantól kezdve az elejétől a végéig róla szóltak az alkotások. És ebből a szempontból számomra sokszor izgalmasabbak voltak azok a filmek, ahol fontos, szép szerepet kapott, mégsem csak rá emlékszem az egészből. A Holt költők tipikus példa erre; persze ez tipikusan az a film, amiért egy bizonyos életkorban, élethelyzetben lehet rajongani. Annak idején köztünk az a mondás járja, ha egy csajt megkérdünk, mi a kedvenc filmje, és a Holt költők társaságát mondja, akkor tutira lövése sincs az igazi klasszikusokról, de azért lelkes, rendes ember lehet...

Persze azért én is fel tudom idézni annak a filmnek a kulcsjeleneteit- úgy fest, én se értek a filmekhez, mert azért még mindig kedvelem, ha nem is a legnagyobb kedvencem. Jó emlékeim vannak még az Ébredésekről, ahol szintén nem ő volt a kulcsfigura, hanem inkább Robert de Niro. Jó kis csapat!

Azt hiszem, Robin Williamsről mindenkinek van valamilyen emléke, mindenki fel tud idézni egy számára kedves filmet, hiszen ott volt még a Jumanji, a Csodás álmok jönnek, a Good Will Hunting... Nekem mégis valami egészen más jutott most az eszembe, egy természetfilm, ahol a színész mellett a főszerepet a delfinek kapták. Vajon ott mennyi a szerep, mennyi a valóságos elragadtatás a tengeri emlősökkel való úszás után? Ki tudja? Persze igazán nem is számít. Csak a jelenlét, ami ugyanúgy hatással van a nézőre, mint bármelyik más alkalommal, amikor feltűnt a vásznon...

Mary-Louise Parker tegnap ünnepelhette a félszázadik születésnapját. Mit mondjak? Szerencsés gének, plasztikai műtét vagy bármi ok áll a háttérben, azért még mindig sokat megőrzött fiatalkori bájából. Így aztán könnyű rácsodálkozni, hogy immár ő is betöltötte az ötvenet.

Persze tegyük hozzá, nem róla szól ez a történet, hanem rólunk, akik elgondolkodhatunk rajta, fiatalkori kedvenceikkel együtt mi magunk is korosabbak lettünk...