A szakállas nő nagy éjszakája

Az Eurovíziós giccsfesztiválon becsülettel helytállt Kállay-Saunders András, az ötödik hely szép eredmény. De igazság szerint ez senkit nem érdekel, a téma úgyis Conchita Wurst lesz, a győztes szakállas nő.

Nekem erről az egészről különösebb véleményem nincs. A dal elég középszerű, Conchita előadónak nem túl izgalmas, de nyilván többen emlékeznek rá, mint a minden más szempontból is középszerű énekesekre. Így szavazott Európa, köszönjük mindenkinek, gratulálunk, jövőre találkozunk Ausztriában.

Hogy miért kell ezt a versenyt megrendezni egyáltalán, na ez a nagy kérdés. Erről is lehet majd egyszer szavazni? Ez nem a szakállas nőnek szóló kritika, tavaly vagy egy évvel előtte ugyanez a kérdés merült fel bennem. Az egész valahogy azt jelképezi, hogy Európa úgy akar megújulni, hogy közben a legócskább hagyományait élteti tovább. Az előadó elég sajátságos, de a dal ettől még giccses, unalmas vacak, felejthető, köze nincs a minőségi zenéhez, amiben Európának igazi hagyománya van minden műfajban.

És zenerajongóként nekem ezzel van bajom, nem a szakállal.

9 Tovább

Élet a digitális könyvuniverzumban

Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy néhány évnyi ekönyv-olvasó tapasztalattal a hátam mögött összegezhessem a tapasztalataimat. Pontosabban nem csak az enyémet, a barátnőmnek is nagyjából azóta van ilyen készüléke, ő már ráadásul újabb modellre váltott.

Ami szerintem tényként kijelenthető: aki szeret olvasni, annak a könyv a fontos, nem a formátum. Bizonyára régi korok kódexmásolói is undorral legyintettek a tömeggyártású nyomtatott könvekre, melyek póriasították a betűk fennkölt univerzumát. A digitális forradalom idején inkább mókás néhányak merev elzárkózása az ekönyvektől, hiszen az újságot is internetes magazinokra cseréltük, és nem omlott össze a világ.

Pontosabban: nem ettől fog összeomlani, hanem éppenséggel attól, ha nem olvasunk, se papíralapon, se digitális formátumban. Teljesen logikus lépés volt az intelligens kütyük világában az ekönyv "feltalálása": a formátum volt az egyszerűbb ügy, a jól olvasható eink kijelző meg a lényegesebb.

Azaz pár éve még ez sem volt ilyen egyértelmű. Nem ugyanolyanok az olvasási szokásaink, a barátnőm például tipikus éjszakai olvasó, neki fontos volt a háttérvilágítás. A régebbi einkes készülékek ezt nem tudták, a kislámpát nem szerette, így aztán neki jobban bevált annak idején egy TFT-kijelzős készülék. Olcsó volt, a célnak megfelelt. Én pedig pont egy eink kijelzőset vettem, mert máskor szoktam olvasni, útközben, napfénynél. Kivártuk azt az időpontot, amikor ezek a cuccok már kellően megfizethetőek lettek, nem is voltak túl drágák.

Persze jött az az időszak, amikor az ember igyekszik elektronikus formában a könyveket beszerezni valahogy. Ebben idehaza nem voltak túl jók a lehetőségek, és valamelyest még most is korlátozottak. A sajátos hazai törvényi szabályozás miatt az ekönyvek áfája jóval magasabb, mint a nyomtatottaké, így hiába csak digitális állomány formájában léteznek, mégsem olcsóbbak annyival. Vannak legális beszerzési forrásak akár ingyen könyvekhez is, ezek jórészt klasszikus műveket, aki illegális források után keresgél az is talál bőven.

Egyébként ez egy nagyon nehéz ügy. Ha veszek egy könyvet és kölcsönadom, bűnt követek el? Ha letöltök egy könyvet pénzért és utána átmásolom azt más könyvolvasójára, az mennyiben más? Én azt hiszem, a könyvek csereberéje létezett régen is, létezett ma is. Bízni kell benne, hogy a lelkes olvasók megveszik a könyvet- mást nem tudunk tenni. A legnagyobb zenei slágereket sem kell feltétlenül megvenni, ha valaki beéri a YouTube minőséggel, ott is meghallgathatja az összeset.

Meglátjuk, mi lesz ennek a folyamatnak a vége, lesznek-e új üzleti modellek. Például már felvetődött a digitális könyvtár terve, ahol csak keveset kell fizetni, de a könyv csak korlátozott ideig elérhető a tárhelyen, az is lehet, hogy a szerzők jelentős része maga fogja gondozni, kiadni, árulni a könyveit, esetleg egyfajta előfizetési díjért cserébe műveik nagyobb részéhez adnak hozzáférést. Van, akiknek az írás így sem megélhetési kérdés, nekik egyszerűbb lesz szélesebb közönséget elérni olcsó digitális kiadásokkal. A könyvkereskedők világát bizonyára fel fogja forgatni itthon is ez a folyamat, azt máris látjuk, milyen messze jutott a tengerentúlon az Amazon.

Visszatérve az olvasókhoz, én azt hiszem, most jutott el a fejlődés abba az állapotba, amikor kifejezetten kedvező áron lehet minőségi, eink kijelzős, beépített háttérvilágítással is rendelkező készüléket venni. Esetleg a méltán nagyon elterjedt Amazon Kindle régebbi modelljeiből is lehet választani, amiket már remek akciós áron is láttam. 

Sokan rendelnek külföldről, még az azokból az országokból is megérheti így, ahonnan rendelve vámot kell fizetni. Az EU-országokban levő eladóktól vásárolva ilyen gond sincs, 25-30 ezer forint körül már beszerezhető egy Kobo Glo, egy Barnes and Noble Simple Touch Glowlight- ezek megbízható, jó olvasóknak számítanak, háttérvilágításuk is van.

Az ilyen egy feltöltéssel hosszú ideig működő, napfényben, éjszakai is praktikus, jól olvasható, könnyű készülékek, amire egy könyvtárnyi alkotás feltölthető, hamar belopják magukat a felhasználó szívébe. Igen, tudom, sok ember ódzkodik tőlük, "a papír illata és fogása" az egyik fő érvük, de a tapasztalatom az, aki kipróbálta, hamar beleszeret az ekönyv olvasókba. A régi jó papírkönyvek úgyis megmaradnak azok polcain, akik szeretnek olvasni, nem kell kidobni egyet sem. Néha jó levenni, lapozgatni őket- de utazásra mi a magunk részéről már inkább a jó kis olvasóinkat visszük, és nem pakoljuk meg a bőröndünket pár kilónyi könyvvel. A mai túlsúlydíjak mellett ez nem csak kényelmesebb, spórolunk is- kifutja belőle pár letölthető ekönyvre.

Ha valaki hezitálna, szerintem ne tegye. Aki szeret olvasni, az szeretni fogja az elektronikus olvasókat is, ezt garantálom, mert ahogy fentebb írtam, a tartalom a lényeg, nem a forma.

0 Tovább

A videoklip mint reklám

A klipek műfajukat tekintve eleve egyfajta reklámeszköznek tekinthetők. Régen a zenetévékben, most a videomegosztókon ezzel népszerűsítik új dalaikat az ismert és (még) ismeretlen előadók. Amatőrök is sztárrá válhatnak pár pillanatra, de a legnagyobbak sem szalajthatják el az esélyt egy kis plusz rivaldafényre.

Az már jó ideje divatos, hogy iszonyú pénzekkel mini-mozifilmeket gyártanak. Egy Michael Jackson már sok éve megengedhetett magának ilyen huszárvágásokat, de a maiak sem maradnak le. Legutóbb Katy Perry egyik újabb klipjét láttam, a Dark Horse címűt.

Szerintem ezek a túlcsicsázott klipek különösebben nem érdekesek, nem is nagyon szórakoztatók, persze általában a zene se nagy durranás. Tucatsláger, jön és megy. (Aki vitatkozna: ki tud eldúdolni 3-4 éves slágerlistás dalokat? Emlékszünk régi Lady Gaga vagy Katy Perry slágerekre?)

És hogy mennyire a pillanatnak készülnek, azt jelzi az, hogy vélhetően reklámmegállapodás is születik, mert mindenféle termékek tűnnek fel bennük. Katy Perrynél most például egy cipőmárka az egyik "főszereplő", de emlékezhetünk régebbi dalokra, ahol mondjuk mobiltelefont ragad az énekesnő, és meg is mutatja jól. Ezek a cuccok viszont csak pár hónapig számítanak menőnek, tehát egy pár éves klipben már olyan dolgok bukkannak fel, amiket a zenefogyasztó fiatalok múzeumi darabnak látnak. De kit érdekel?... Akkor fogyjon belőle egy kicsit több, aztán az egész kampány szavatossága addig tart, ameddig a dalé. Nincs nekem bajom Katy Perryvel és a többiekkel se, ügyesen igazgatják a karrierjüket, profik abban, amit csinálnak, csak legyünk tisztában, mivel állunk szemben.

Üzlet ez alapvetően, nem más. Ha ehhez képest mégis sikerül valami igazi gyöngyszemre bukkanni, jegyezzük meg gyorsan az előadó nevét, nehogy szem elől tévesszük a klipdömpingben...

0 Tovább

Miért pont Marilyn?

A Norma Jean Mortensonként született, de Marilyn Monroe néven legendává vált színésznő képeit elnézegetve valahogy élesen elválik a korai időszak, amikor még csak egy mosolygós fiatal lány volt, és a későbbi platinaszőke sztár gondosan kialakított imázsa.

Ma már úgy tartják, valamikor a karrierje elején plasztikai sebész kése alá feküdt, és ha ennek fényében nézzük a képeket, ez talán hihető is. Nem mintha annak idején, huszonévesen ne lett volna szép, de messze volt a végzett asszonyától.

Először csak fotómodellként lett keresett, első filmjeiben még csak meg sem kellett szólalnia. Aztán valahol, valaki észrevette a benne rejlő lehetőségeket, és az ötvenes évek elejétől az egész világ a szőke szépség lábai előtt hevert. A képeken látható nő pedig valószínűleg pont ugyanúgy sztár lenne most is, mint fél évszázada volt, nehéz szabadulni ettől a tekintettől. Okokat nem is keresek, elemezni is felesleges, aki látja, érti, miről beszélek.

Ám van itt még valami, ami érdekes. Ha már mindenképpen a benyomásaimról kellene beszélni, akkor az ugrik be először, hogy van valami kiismerhetetlenség Marilynben. Általában egy kép alapján van egy elképzelésem arról, milyen jellemvonásai vannak az embernek, intelligens-e vagy sem, de ő attól olyan izgalmas, hogy akármit el tudok képzelni ennek az arcnak a láttán. Nyilván ezért imádták a rendezők is, és ezért imádják mindmáig a nézők is. 

Nem sok hozzá hasonlítható színésznő akad a filmtörténetben. Egyedi jelenség, máig ható varázs. És persze halál fiatalon, hogy teljes legyen a legenda. Szomorú, hogy így alakult a sorsa, és ezért bizonyára elsősorban nem ő volt a felelős. Milliók keresték a választ arra, nem lehetett volna-e másként, de Marilyn Monroe túl misztikus jelenség ahhoz, hogy beérjük egyszerű magyarázattal.

Nem látok a jövőbe, de hiszem, még nagyon sokáig fognak érte rajongani...

1 Tovább

Rockernek születni

Talán ha nem is születünk, életkorunk egy bizonyos szakaszában könnyen rockerré válhatunk, azt hiszem. Van, aki kigyógyul belőle, nekem nem sikerült, ám ezt kicsit sem bánom.

Mondjuk jó korszakban csöppentem bele. Tizenéves voltam, amikor először lehetett hazai metálbandákkal találkozni. Igen, pontosítanom kell- a rock számomra a heavy metalt jelentette. Aki kicsit is fogékony volt erre a stílusra, az nyilván megőrült, ha egy olyan dalt hallott, mint A jel. És persze értettük, nagyon is jól értettük...

Idehaza a Pokolgép és az Ossian nagy-nagy rajongótáborra tett szert villámgyorsan, és ezekben az években a tengerentúlon is remek bandák tűntek fel. Barátaimmal cserélgettük a kor legjobb zenéit kazettán: Metallica, Megadeth, Anthrax, Slayer szólt állandóan otthon. A sok metálbandát felsorolnom felesleges, bejártunk a belvárosi lemezboltba, ahol hallgattuk az újdonságokat, meg persze néha vitatkoztunk, kinek mi a kedvence. Némi eltolódás persze van az ember ízlésében, annak idején a Metallicát szerettem a legjobban, manapság inkább Slayert választanék, ha mondani kellene egy húzós, szívemhez közel álló metálbandát. 

Tökéletesen tisztában vagyok vele, ezt a fajta zenét könnyű kapásból elutasítani, és ezzel nincs is semmi baj. Ha idősebb koromban hallom először, talán én is legyintek rá egy perc múltán, de akkor és ott, középiskolásként nagy hatással volt rám. Egyszerűen ma is be tudok lelkesülni, ha egy ilyen klipet látok-hallok.

Nyilván nekünk akkor már az is elég volt, hogy valamiféle elementáris erőt véltünk kihallani a metálból, nem állt tőlünk a lázadó, dühös hangvétel se. A szüleim pedig normálisan álltak a dologhoz, ha erre költöttem a zsebpénzemet, akkor ők nem szóltak bele, és azt is hagyták, hogy ott lehessek a Monsters of Rock koncerten 1991-ben. Naná, hogy a küzdőtéren kötöttünk ki, óriási este volt!

Egy szó mint száz: rockerré váltunk, sokan azok is maradtunk, persze vannak akik ma is rendszeresen járnak koncetre, én meg inkább csak régi kedvencekbe hallgatok bele néha- de hát mit számít ez?

Sok évvel a középiskola után is megtaláltuk a közös nyelvet régi és új rocker barátokkal, amikor buli után együtt énekeltük ifjúkorunk legjobb dalait. Nem mondom, hogy az aludni szándékozók szívébe beloptuk volna magunkat produkciónkkal, amikor az utcán dalolva adtunk kéretlen szerenádot, de ez is rég volt, talán ők már el is felejtették. Én nem...

És azt sem tagadom, volt olyan dal, ami egyfajta iránymutatássá, vonatkozási ponttá vált a számomra. Hiába egyszerűek a szövegek, vannak sorok, amik nem tudnak kimenni a fejemből, pedig az Ítéletnap 1991-ben jelent meg:

Nyakkendős 'urak' a tv-ből néznek,
Sok-sok mindent megígérnek.
Amíg ők lesznek, minden marad,
Hazudik mind, ne hagyd magad!

Itt ücsörgök a gép előtt közel negyvenévesen, és eltöprenghetek rajta, mi változott az elmúlt évtizedek alatt, netán pont olyan igaz ez a pár sor, mint akkor is volt...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés