Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mit ér a diploma?

Új trend: már nem a diploma minősítése számít a pályakezdők felvételénél, hanem a jelöltek képességei.

Aki pár évet eltöltött egyetemen, majd utána megpróbált karriert építeni, maga is megtapasztalhatta, hogy az egyetemi sikerek nem jelentettek egyet azzal, hogy az ember a munkahelyén is a csúcsra ér. Magunkon és egykori évfolyamtársainkon is láthattuk, hogy a való életben ezer és egy tényező befolyásolja, ki mire viszi.

Így aztán az, hogy most pár világcég is rájön arra, a jó osztályzatok nem jelentenek garanciát a kimagasló teljesítményre, engem nem lep meg. Volt, ahol több éven át követték a frissen felvettek karrierjét, és kiderült, egyszerűen nincs összefüggés. Ennek néha egészen egyszerű oka van: szerényebb hátterű, de nagyon tehetséges fiatalok gyakran csak kevésbé híres intézménybe jutnak be, vagy az egyetemi évek mellett dolgozniuk is kell, így nem lesznek évfolyamelsők. Ám aztán a munkahelyen gyorsan kiderül, semmivel nem tudnak többet az éltanulóknál.

Így aztán várhatóan a jövőben kicsit változik a felvételi folyamata. A jelentkezőket egy teszt várja, akár online felületen is, és ez jelenti majd a beugrót. Nyilván a diploma mint alapfeltétel megmarad, de az, hogy valaki bebiflázott mindent az egyetemi évek alatt és így jó jegyeket szerzett, már nem lesz elég. Szintén csak régi emlékeimet tudom felidézni, amikor a vizsgán a tanárok egy része nem azt firtatta, szó szerint tudjuk-e felmondani a könyvet, hanem az érdekelte őket, egy új problémát hogy tudunk megoldani netán csapatban dolgozni.

A gyakorlati életben természetesen nem kell mindenkinek ugyanabban jónak lennie. De a kreatív gondolkodás, a nagy munkabírás nem feltétlenül mutatkozik meg jegyekben. Így aztán aki sikeres akar lenni az egyetemi évek után, annak azt javasolnám, már tanulmányai során fejlessze minden irányú képességeit. Próbálja ki magát gyakornokként, lesse el, hogy lehet eredményes a különböző szakterületeken, és ne azon keseregjen, valaki másnak miért sikerült nevesebb egyetemre bejutni, vagy jobb jegyeket szerezni. Ha egy kicsit is jól alakulnak a dolgok, nem ez fog dönteni a jövőjéről, hanem saját teljesítménye.

Persze azért az sem lúzer, aki tisztességgel megtanul mindent. Ne legyen kifogás a bukdácsolásra az, hogy úgyse számítanak a jegyek. Azért aki sokra hivatott, az átsiklik a vizsgákon így vagy úgy. Szerezd meg a papírt- aztán ha lehetőséget kapsz a bizonyításra, mutasd meg, sokkal több érsz, mint a diplomád.

0 Tovább

Borzalmas lemezborítók

Külön művészeti ág a lemezborítók tervezése. A legjobbak tényleg ütősek, de azt gondolnám, egy minimális jóízléssel egy átlagos összehozható. Vagy legalábbis ki lehet szúrni azokat, amelyek tényleg tragikusan rosszak. Hát, úgy látszik, csak nekem (illetve az ilyen borítókon vinnyogva röhögő millióknak) esik le, hogy mennyire ócska egy-egy borító...

3 Tovább

Szombathely ahogy még sosem láttad

Nagyon látványos drónnal készült felvételekkel mutatja be városát Sásdi Zsolt. Érdemes nagy felbontásban megnézni a hangulatos filmet.

0 Tovább

A közhelyek országa

Több helyen olvastam, hogy díjakat kapott egy új magyar imázsfilm, ami kis hazánk népszerűsítését szolgálja majd. A cikkekben dicsérték az újszerűségét, a korszerű megvalósítást, és hogy végre elszakad az untig ismételt közhelyektől. 

No, mi az, ami már mindenkinek a könyökén jön ki a Magyarországot népszerűsítő dolgokból? Sorolom, nyilván mindenki ezekre gondol: mondjuk fürdők, Balaton, magyar konyha, Rubik-kocka? 

Hát ezek a közhelyek mind-mind benne vannak az új filmben, talán csak a puszta maradt ki a gémeskúttal. Engem különösebben nem érdekel, hogy technikailag korrekt, az sem hat meg, hogy valahol a világ végén Ugrifüles-díjat ítélnek neki oda, ebben megint Hősök tere van, meg Hévíz. A fiatalosság annyiban bukkan fel, hogy bevágnak egy gördeszkát. Ja, és a tóban meg csinos modell csaj úszkál, hurrá.

Kár magunkat ámítani, ennyit sikerül felmutatni még akkor is, amikor kreatívok akarunk lenni. Én kívánom, hogy duplázódjon meg a turisták száma a filmnek köszönhetően, de ha csak realistán megnézzük, elfelejtjük a díjakat meg a dumát mellé, és elképzeljük, utat tervezünk külföldiként, ez meggyőzne például egy norvégiai imázsfilmmel szemben? 

Azt nem mondom, hogy én valami vadonatúj dolgot tudnék kitalálni, és zseniális klipet rendeznék a mostanában felfedezett magyar Himalájában. Csak annyit gyanítok, hogy ez az imázsfilm is sikeresebb lesz idehaza, mint külföldön. Ez éppenséggel nem tragédia, de... pezsgőt azért nem nyitok.

0 Tovább

Erőszakos állatvédelem

1936-ban készült egy Betty Boop-rajzfilm, amit túl keménynek ítéltek- hol voltak akkor még a harcos PETA-aktivisták!

Az állatok védelme sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt elsőre gondolnánk. Nekem is meglepő volt, hogy a harmincas években született olyan rajzfilm, ami arról szólt, ember módjára kell viselkedni az állatokkal szemben is. És nem csak a cuki kutyusokról szólt a sztori, hanem a jellemzően elnyomott háziállatokról is.

A Be Human alaptörténete szerint egy erőszakos farmer az, akinek a jó útra nevelését célul tűzi ki Betty Boop. (Mai szemmel nézve az is érdekes, hogy a nagyfejű figura igazi szexszimbólum volt annak idején.) Egy feltalálóhoz fordul segítségért az érző lelkű Betty, ő pedig a farmert csapdába ejti, majd korbácsütésekkel győzi meg arról, hogy az állatokkal kegyetlenkedni csúnya dolog.

Nos, a korabeli illetékeseknek az nem tetszett, hogy a rajzfilmben egy emberrel olyan kegyetlenül bánnak, mint az állatokkal. Ma már igencsak "puhának" látszik ez a fordulat, de hát más időket élünk. A mondanivaló az nagyjából most is aktuális, sajnos akadnak olyanok, akik kiszolgáltatott lények kínzásában örömüket lelik. És azt hiszem, sokan akadnak, akik szívesen nevelnék őket olyan módszerekkel, mint Betty Boop...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés