Évek óta nem nézek vígjátéknak nevezett magyar filmeket, mert egyszerűen olyan gyenge a felhozatal, hogy csak felbosszantom magam. Mintha a hazai filmesek egy része képtelen lenne felfogni, ez bizony szakma, aminek egyrészt szabályai vannak, másrészt pedig nagyon jól megfogalmazható célja: sok embert kellene szórakoztatni.

De ami itthon készül, azon elég gyakran inkább sírni lehet. Elmehetünk demagógba is, hány lélelegeztetőgépet tudnánk vásárolni a fércművekre kidobott pénzből, de legyünk csak simán racionálisak. A világon mindenütt ez úgy megy, hogy beteszünk X forintot (dollárt, eurót) a producer (nálunk a központi alap, magyarán adóforintokről beszélünk) pénzéből, és szeretnénk ha a végén a mozi-, tv- és DVD-bevételekből ennek a többszöröse jönne vissza. Ehhez pedig csak annyi kell, hogy a film jó legyen és sokan megnézzék.

Ezerféle vígjáték van, működhetnek az alpári, olcsó humorú filmek és azok is, amelyek tényleg minőségi szórakoztatást nyújtanak. Eszem ágában nincs szelektálni vagy osztályozni, a lényeg az, hogy a saját célközönsége vevő legyen egy alkotásra. Az írók és a rendezők munkáját ez esetben soha nem a kritika minősíti, mindig a nézőszám a döntő. Szóval ebben a játékban jó szakemberekre van szükség, akik képesek teljesíteni a megfelelő elvárásokat.

Hülye példával élve, ha egy szabó nem jó öltönyt készít, hanem saját "művészi elgondolását követve" a szó szoros értelmében egy fércművet, nem fizetjük ki. Sajnos a filmeseknél a stábból mindenki hozzájut a pénzéhez, és mivel nálunk nem is saját pénzét teszi bele szinte senki a filmekbe, könnyen legyintgetnek az oltári nagy bukásra. Hja kérem, máséval mindenki könnyen kísérletezik! Olyan jó lenne pár megbízható szakember, akiről tudhatjuk, egy bizonyos színvonalat elvárhatunk tőlük- régen voltak is ilyenek szép számmal. Ha nem is voltak mindig kiugróan jók a filmek, azért elég jók voltak ahhoz, hogy működjön az üzlet.

Elárulok egy titkot: annak idején egy kis amatőrfilmes közösség tagja voltam. Tudom, ez elég gáznak hangzik, de a csapat nem volt rossz, például együtt dolgoztunk többször egy olyan sráccal, aki mára maga mögött tudhat két itthon sikeresnek mondható, beszédtémát szolgáltató filmet is. Fiatalon sokat okoskodik és vitatkozik az ember, de abban a csapatban eléggé közös nevező volt, hogy nem a köldöknéző művészkedésre tekintettünk etalonként, hanem a sikeres, mégis színvonalas filmekre. Az ember bátran hozhatta fel példaként az Ének az esőbent, amikor jó szórakoztatás került szóba, de ugyanúgy el lehetett töprengeni, mi az, amit még egy Bud Spencer - Terence Hill filmből is el lehet lesni.

Mert bármennyire nem tetszik ez egyeseknek, idehaza ezek a filmek ezredjére vetítve is ott vannak a nézettségi listák élén. Ilyen az élet! Tessék tanulni a sikerekből. (Bujtor Istvánnak sikerült is...) A filmezés baromi drága játék, és ugyan üres óráimban nagyon sajnálom azokat, akiknek alig 200 millióba kerülő projektjét nem támogatjuk a nagy közösből, de ha szavazati jogot kapnék az ügyükben, nagyon megnézném, mire adnék akár egy fillért is.

De nálunk mégis születnek csapnivaló, a süllyesztőben villámgyorsan eltűnő vígjátékok, amik a "húzónevek" (mennyire nevezhető valaki húzónévnek, aki ezer embert se vonz be a moziba?) ellenére semmit nem képesek felmutatni. Nem viccesek, nem szórakoztatóak, de még csak nem is bosszantóak, egyszerűen totálisan érdektelenek. Nagyjából olyanok, mint amikor a haveri körben viccesnek számító srác feláll a színpadra, hogy megmutatja egy ismeretlen közönség előtt, mekkora arc, aztán kiderül, a viccei csak egy nagyszobányi erősen ittas cimbora társaságában ülnek. A normális ember ilyenkor magába néz- a mi filmeseink viszont aligha, mert ha őszinték lennének magukkal, akkor a filmet moziba se engednék. Hiszen nyilván mindenki látja, az író, a rendező, a főszereplők, hogy szánalmas másfél órát hoztak össze.

És persze lehetne folytatni, alig vannak nézhető magyar krimik, kalandfilmek, gyerekfilmek. Van pár alkotás, ami kap vállveregetést, de amikor úgy kezdődik a kritika, hogy "ahhoz képest", máris baj van. Az nem mérce, hogy a nézhetetlen magyar filmeknél valami egy picivel jobb, az még nagyon kevés. Bármennyire kegyetlennek tűnik, hogy a külföldi konkurensekkel vetjük össze, ettől még a tévében és a moziban azokat látjuk. Ha ugyanabban a ligában versenyeznek, akkor miért lenne nekik más a megugrandó szint? Igenis voltak olyan magyar filmek, vígjátékok, amiket adott korszak bármely más országbeli filmje mellé oda lehetett volna tenni, igényes, jó munkák voltak. A Hyppolit, a lakáj az Egy szoknya, egy nadrág, a Dollárpapa vagy a Butaságom története megállták a helyüket a moziba küldve.

Egyszerűen csak akik azokat csinálták, jó szakmunkásai voltak a filmezésnek. Szerintem az, hogy valaki profi szakember, egyáltalán nem szégyen, sőt. Akire milliókat bíznak, az értsen csak a munkájához, és persze legyen elszámoltatható utólag. Amíg viszont maradnak a mostani állapotok, addig rám ne számítsanak a moziban- támogatom pont eleget a filmeseket a megfizetett adókkal...