Sóhajtsunk fel együtt: annak idején még a nosztalgia is jobb volt! Vicces, hogy mennyire érdekesen működik az emberi emlékezet, belénk égett a "régen minden jobb volt" kifejezés, pedig ha a szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk, azért bizonyos téren tapasztalhatunk apróbb fejlődést.

Érdekes olvasgatni azokat a véleményeket, ami szerint ez vagy az pár évtizede mennyire jó volt. Természetesen létezik olyan tradíció, amit kár veszni hagyni. De csak egy teljesen hétköznapi példát említve: mit szólnánk hozzá, ha egy új autóra öt évig kellene várni? És nem akkor utaznánk külföldre, amikor akarunk, és nem oda, ahova nekünk tetszik? 

De mondok mást. Én nem származok gazdag családból, és nagyszüleim apai, anyai ágon egyaránt elég kemény gyerekkorról meséltek. 10-11 évesen már mindegyikük dolgozott itt-ott: markot szedtek aratáskor, apai nagyapám kovácsműhelyben volt inas, és így tovább. Nem nagyon volt alternatíva a továbbtanulás a négy elemi után- éltek ahogy tudtak. Ha valakinek most van ilyen korú gyermeke, vagy a rokoni, ismerősi körben ismer egy kiskamaszt, elképzelheti, amint napi 8-9 órán át kemény fizikai munkát végez zokszó nélkül, és kitörni ebből szinte lehetetlen. Biztos hiányzik az a világ, ahol a családok jelentős részének ez a kőkemény valóság volt? 

És az emberek úgy is éltek, nyilván sok szép emléket szereztek fiatal korukban. Hiszen egyszer vagyunk fiatalok, és ezért próbáljuk élvezni azokat az éveket adott körülmények között- vagy azok ellenére. Az ember a saját pillanatnyi helyzetéhez igazodik, mert nem tehet mást. Nem nagyon van mit visszasírni a múlton, mert hiszen az már elmúlt, pont az a lényege. Az év vicce az, amikor a szélessávú internetes kapcsolatunkon, a tableten pötyögve osztjuk meg a Facebookon, milyen szörnyű, hogy elidegenednek az emberek, pedig régen még volt igazi közösség és meghitt családi légkör!... Akinek hiányzik, az nem a közösségi oldalak valamelyikén teremtheti meg azt újra.

Szintén mókás, amikor valaki pár százezer forint elköltésével elmegy a világ végére, fotózgat, koktélozgat, strandolgat, és aztán ömleng egy keveset, a szerény körülmények között élő helyi gyerekek milyen csodálatosan boldogok szegénységük ellenére, és milyen jó nekik! De azért senki nem marad itthon, hasonlóan szerény körülményekkel beérve, hogy az utazásra szánt kisebb vagyont elosztogassa. És persze azokat a helyi gyerekeket sem kérdezik meg, a boldog, egyszerű életük helyett nem akarnának-e ők is menő telefont, meg méregdrága utazást a világ másik felére? A válasz sejthető.

Nincs probléma azzal, hogy a saját helyzetünk felmérése nem megy olyan egyszerűen, legalábbis másokéhoz képest. Elálmodozunk a világ más pontjain vagy a múltban élő emberek életének romantikus vonásain, de a valóságban teljesen egyszerű hétköznapok vannak, amikor nem a spiritualitással vagy örök emberi értékekkel foglalkozunk, hanem olyasmivel, hogy elfogyott a vécépapír. Már ha van olyan egyáltalán ott ahol élünk. No meg vízöblítéses mellékhelyiség... Ez ugyanis a mai "rossz" időkben, a mi ezer hibával terhelt életünkben általános csak.

Szóval miközben álmodozunk erről-arról, ne felejtsük el értékelni azt se, ami most jó- vagy lényegesen jobb, mint régen. Ha látjuk, mivel lehetünk elégedettek, akár arra is rájöhetünk, mit kellene máshogy csinálni. És ehhez lehet ötleteket meríteni a múltból is. Az általános nosztalgiázás viszont nem visz igazán messzire...