Komolyan méltóak a kiemelt figyelmünkre az újabb és újabb szuperhősös filmek? Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor napokon át kiemelt hírek közt láttam több oldalon az új Fantaszikus négyes-film bukásáról szóló elemzéseket. Beleolvastam, mert érdekelt, mi olyan izgalmas azon, hogy leforgott egy szórakoztatónak és nyereségtermelőnek szánt film, ami ehhez képest nem váltotta be a reményeket?
Sokkal bölcsebb nem lettem: béna forgatókönyv, ügyetlen rendező, és máris szinte minden megvan a borítékolható buktához. Most már mind ki vagyunk képezve a tekintetben, hogy miért nem menő szuperhősök a Fantasztikus négyes tagjai, és hogy miért lett ciki Josh Trank.
De könyörgöm, ez csak egy tipikus akciómozi, amiben a jó szuperhősök lenyomják a világuralomra törő gonoszt! Szét lehet elemezni ezeket a filmeket, de azért csodákat kár várni tőlük... Mostanában évente leforgatnak vagy féltucatnyit ezekből, amiket sokan megnéznek, de kissé túlzónak érzem, hogy ekkora teret kapnak a médiában.
Félreértés ne essék, nekem semmi bajom nincs ezekkel a filmekkel. Nem akarok filmsznobnak tűnni, én is sok szórakoztató filmet nézek és szeretek. Belefér egy James Bond-mozi, vagy egy ezerszer ismételt Bud Spencer-Terence Hill bunyóoperett is az életembe, de furán érezném magam, ha utóbbiak közül a gyengébben sikerültek mélyelemzését olvashatnám mindenfelé.
A Fantasztikus négyes esetében például egy olyan történet megvalósításának elcseszését vesézik ki, amiben egy Mr. Fantastic nevű figura és csapata nyomja le a Fátum doktor nevű főgonoszt. Ez azért csak annyi, amennyi...
Emlékszem, általános iskolás voltam, és kézről kézre jártak az így-úgy szerzett képregényfüzetek. Nekem éppenséggel egy német Fantasztikus Négyes példányom volt, de lehetett volna kínai nyelvű is, nem értettük volna jobban azt se. A lényeg az, hogy magunknak próbáltuk a képekből kitalálni a sztorit, és persze átneveztük a szereplőket is saját eszünk szerint: nálunk Mr. Fantastic Nyúlóember lett, aztán ott volt a Kőember, meg a Tűzember. A csaj képességeit nem értettük, nem foglalkoztunk vele. A csávók acélos izmú figurák voltak, a nőknél pedig a mellbőség is egyfajta szuperképességnek számított- a számunkra legalábbis biztosan...
Szívesen gondolok vissza azokra az évekre, és ma is akármikor belelapoznék egy szuperhősös képregénye. De hadd ne érezzem már drámainak, amikor egy kizárólag a megtérülést szem előtt tartó filmstúdió projektje megbukik a jól fizetett filmipari szakmunkásai balféksége miatt. Nincs itt semmi látnivaló: néha jobban csattannak Bud és Terence pofonjai, néha meg nem.
Még a korrektebb alkotásokat is elsősorban üzleti szempontból értékelik a stúdiók- kutyák nem érdekli a művészi érték, ha a film elhasal a pénztárnál. Ha az egyik szuperhős-csapat pedig nem érdekes, lehet még válogatni a maradék pár tucatból... A nézőnek szinte mindegy, bármelyikre jegyet vált, ha jó a marketing.
Ennek az iparágnak a része a sajtó is, tudom én. Az se baj, ha cikkek születnek ebben a témában is. Csak azt nem szeretném, ha végül a filmelemzések túlnyomó része szakmunkások tömegfilmjeiről szólna. Pár szerkesztőség még tartja magát, megjelennek hébe-hóba írások másféle filmekről is, de attól tartok, eltolódik a hangsúly. Kár lenne érte, ha a jövő filmesztétáinak képregényes szuperhősök karakterfejlődésével kellene foglalkozni kizárólag.
