Azért meglepő lenne rockereket ilyenen játszani.

zene

A gitár régi, jól ismert hangszer, de amikor a huszadik században teret hódított a népszerű zene, elsősorban nem gitárosok voltak a középpontban. Ennek egyszerű oka volt: az akusztikus gitár nem hangos egy trombitához képest.

Az igazi áttörést az hozta el, amikor ún. pickupot, azaz hangszedőt szereltek a hangszerre, s annak hangját fel lehetett erősíteni. Persze még igencsak messze volt az idő, amikor hosszú hajú metálgitárosokért őrült meg a közönség, az első elektromos gitár ugyanis a hawaii stílusú gitárra hasonlított. A múlt század húszas éveiben kezdett rajta dolgozni George Beauchamp, majd piacra dobták a Rickenbacker A-22 "Frying Pan" azaz serpenyő becenevű, alumínium testű hangszert.

zene

A pech az volt, hogy öt éven küzdöttek az elektromos gitár szabadalmáért, amíg kereken nyolc évtizede, 1937. augusztus 10-én jóvá nem hagyták azt. Az alapelv ugyanis a hang jelekké alakítására és továbbítására nagyon hasonló a telefonéhoz, s azt kellett igazolni, hogy mi benne az újdonság.

Addigra azonban a konkurrensek már ihletet nyertek az ötletből, és hamarosan továbbfejlesztett elektromos gitárok készültek. Az úttörő Rickenbacker a piacon maradt, sőt, a Beatles-tagok is előszeretettel játszottak ilyen hangszereken, de ott van a Fender, a Gibson és a többi márka. Mostanság bárki vehet magának olcsón elektromos gitárt, és ugyan más stílus az uralkodó a könnyűzenében, az igazi rockerek ma is a jó öreg gitárhoz nyúlnak, ha zúzni akarnak.

zene