Most bárki jelentkezhet hivatásos hableánynak.

A floridai Weeki Wachee folyó meleg vízű forrása különleges hely. Az állandóan kellemesen meleg víz mindig is sok látogatót vonzott, és hét évtizeddel ezelőtt különleges látványosággal rukkolt elő a Weeki Wachee Springs State Park: egyfajta víz alatti színházban sellőruhás lányok mutatták meg produkcióikat.

Ennek a show-nak a fénykora ugyan már odébb van, de azért ma is vannak érdeklődők, akik kíváncsiak a légiesen könnyed módon úszkáló sellőkre. A legelső lányok és mostani utódaik pont ugyanolyan fegyelmezetten, ügyesen végzik ezt a nehéz munkát, mert a lényeg mit sem változott: lemerülnek, hosszú ideig egy levegővel kell mosolyogva pózolniuk, és persze profi módon kell sellőuszonnyal mozogniuk.

Január közepén várják a sellőkarrier iránt érdeklődő újoncokat, akik nem egészen hagyományos állásinterjún vehetnek részt. Nyilván kíváncsiak a képzettségükre, de még fontosabb az, hogy a vízben kell bizonyítaniuk. Képesek lenniük kell biztosan úszni akár áramlásban is, és nem csak maguk, hanem társaik mentése is fontos kihívás. Végül egy víz alatti produkcióval kell meggyőzni a show menedzserét az alkalmasságukról. Az, hogy jól mozognak, csak egy tényező: könnyednek kell látszódnia mindennek, mintha a sellőlét csak afféle laza, boldog úszkálásból, vízi balettből állna.

Szóval a jelentkezők egy része gyorsan elhasal a meghallgatások folyamán. Van, aki számára reményt adhat, hogy a jelenlegi csapatban a 17 sellőlány mellett három "herceg" is van, tehát nincsenek kizárva a Weeki Wachee produkciókból az urak sem- de valamiért úgy tippelem, ennek a műfajnak a hölgyek a sztárjai. 

Bár a sellőkarrier izgalmasnak tűnhet, sajnos vannak jobban fizetett állások ennél: óránként csak tíz dollárt keresnek az előadásokban részt vevők. De az élmény mégiscsak megfizethetetlen, legalábbis az egykori sellők máig büszkén mesélik, egykoron a Weeki Wachee sztárjai lehettek. 

A finn erdőkben készít megkapó portrékat Joachim Munter.

A szakállas ajándékhoz nem csak a gyerekek kedvence. Talán róluk íródott a Tankcsapda "Üljenek a fiúk ölébe a lányok" című dala?...

Kellemes meglepetés várja a klasszikus filmek rajongóit.

Több helyen hírt adtak arról, hogy a 60 éves filmarchívum január 12-ig teljes egészében megnézhetővé tett több tucat érdekes alkotást a Vimeón. (Ráadásul a filmekhez akár angol felirat is bekapcsolható, ha netán külföldi ismerősöknek mutatnánk meg pár klasszikus magyar filmet.)

A válogatás nagyon jó, még az olyan rövidfilmek is, mint a Budapestet 1916-ban bemutató darab, érdekes a rémhírterjesztésről szóló Üsd pofon! is. A Lakihegyi óriásadó azoknak lehet izgalmas, akiket a műszaki témák hoznak lázba.

Ám mivel az idő szűkös, igyekszem a nagyjátékfilmek közül ajánlani néhányat, amit érdemes mindenkinek megnézni. A szórakoztató filmek közül A tizedes meg a többiek egy kiváló, klasszikus vígjáték, ami a mai szemmel nézve is vállalható darab (ha tudni akarod, honnan származik "az oroszok már a spázjban vannak" kifejezés, ebben találod a választ), a Szaffi pedig kellemes rajzfilm.

A mai hiszterizáló, hangulatban, ahol minden menekülőt, hontalant egyből bűnözőként kezelnek, érdemes megnézni a Valahol Európábant. Az egyik legfontosabb magyar film. "Maga úgy hívná, hatóság. Én úgy hívom: ember." Aktuális volt mindig, és az is marad.

Elfogult vagyok Fábri Zoltán filmjeivel, különösen nagy kedvenc az egyik legerősebb magyar szerelmes történetként a Körhinta. Emberről és hatalomról szól a Hannibál tanár úr, vagy a roppant erős Az ötödik pecsét. Ez utóbbit tényleg különösen ajánlom mindenki figyelmébe, mert aki végignézi, biztosan nem felejti el egy darabig.

Az, hogy online, kitűnő minőségben nézhető a Sodrásban (Gaál István), a Megáll az idő (Gothár Péter), az Eldorádó (Bereményi Géza), a Feldobott kő (Sára Sándor), nagy öröm a számomra. Meg kell jegyezzem, ez az összeállítás nem nekem hiánypótló elsősorban, mert én szinte az összes filmet láttam ebből, néhányat többször is. De ki tudja, talán vannak párak, akik most akarnak ismerkedni a magyar filmtörténet fontos mérföldköveivel.

Nehéz lehet elhinni, de pártállam ide vagy oda, valahogy mégis sikerült nagy erejű alkotásokat leforgatni. Azért tanulságos megnézni néhányat a régi filmekből, mert elgondolkodhatunk, hogy is működhetett a szocialista diktatúra, ahol annak ellenére dolgozhattak komoly művészek, hogy gúzsba kötve kellett táncolniuk. Sőt, néha talán pont ez volt az inspiráló.

Hogy befért volna-e még pár film a listába? Igen, egyértelműen. A Szegénylegények, a Butaságom története, Az álmodozások kora, A tanú, és még folytathanám a sort. Mint ahogy az 1945 előtt rendkívül erős vígjátékgyártás pár darabja is figyelemre érdemes, vagy az olyan drámák, mint az Emberek a havason. 

De nem akarok beleokoskodni ebbe az egészbe, nem visz ez túl messzire. Beszéljenek helyettem a jó filmek, nézzetek meg belőlük minél többet!

Ma van az évfordulója a híres taktusok felcsendülésének.

Az átlagember zenei műveltsége, különösen a komolyzenét illetően, hagy némi kívánnivalót maga után. (És ez nyilván jelentős részben rám is igaz, a Ki nyer ma? műsorban sose lett volna esélyem a sikerre. De legalább tudom, mi ez a műsor...) De Beethoven ötödik szimfóniájának taktusait mindenki ismeri.

Pedig a történet nem indult túl szépen. 1808. december 22-én mutatták be Bécsben. Egy roppant hosszú, négy órás műsor második felében hangzott fel a világpremier. Ám a teremben nagyon hideg volt, a hallgatóság nem volt túl türelmes. A zenekar sem volt különösebben ihletett formában, maga Beethoven szakította félbe az előadást egyszer, hogy újból nekifussanak.

De a fantasztikus zenemű kétségtelen érdemei végül elhozták a jól megérdemelt sikert. És nem csak a kritika, hanem a nagyközönség is pontosan tudja, micsoda különleges alkotásról van szó: azokat a bizonyos taktusokat mindenki fel tudja idézni, popkulturális közkinccsé vált. Sőt, a szó szoros értelmében vett popslágert is faragtak belőle, mert a múlt század hetvenes éveiben Walter Murphy "A Fifth of Beethoven" című feldolgozása a sikerlisták élére került.

Hihetetlen, hogy még ebben a felhígított formában is érezhető, milyen jelentőségű zeneműről van szó. De azért, ha lehet, hallgassuk az eredetit, jó előadásban...