Ma 58 esztendős az ünnepelt francia rendező.
Az utóbbi pár évtized francia filméletét meghatározta Luc Besson, aki rendezőként olyan alkotásokat jegyez, mint A nagy kékség, a Nikita, a Leon a profi vagy Az ötödik elem. De producerként és íróként még termékenyebb, elég a Taxi vagy A szállító sorozatokat említeni.
A tenger szerelmesének számító Besson szülei búvároktatók voltak, maga is gondolkodott rajta, hogy tengerbiológus lesz. Aztán az élet másfelé sodorta, de a nyolcvanas években egy egész generáció nagy, közös filményének számító A nagy kékség is búvárfilm. (És már ebben is szerepelt egyik kedvenc színésze, Jean Reno, akinek talán a Leon a leghíresebb szerepe.)
Az viszont sokat elmond magáról a rendezőről, hogy az elvileg valós búvár rekordekről mintázott film története mennyire elrugaszkodott a tényleges történésekről. A francia Mayol és olasz riválisa közül valójában Mayol volt az idősebb, és a film által sugallt tragikus véggel szemben mind a ketten szép kort értek meg.
Persze nem ez az első eset a filmtörténetben, amikor az alkotók kreatívan nyúltak a valósághoz, a dráma kedvéért. Ez még éppenséggel nem tragikus, de az már sokkal furább, hogy Besson az amerikai nézők kedvéért az ott bemutott búvárfilm végét teljesen átformálta, happy enddel zárta le a sztorit, és Eric Serra fantasztikus filmzenéjét lecserélte Bill Conti szerzeményeire. A piac nagy úr! De a számítás nem jött be, mert az Európában kultfilmként kezelt A nagy kékség a tengerentúlon megbukott.
Ettől még tehetséges filmes, sok komoly sikerrel a háta mögött. Csak épp az, ahogy hajlandó különös kompromisszumokra a siker érdekében, sokat elárul a felfogásáról. Mondjuk a filmkészítés túl drága mulatság is ahhoz, hogy az ember ne törődjön a nézőkkel, de azért A nagy kékség sok rajongóját döbbenti meg, amikor meglátja, hogyan végződött kedves filmjük amerikai verziója, melyhez ugyanúgy nevét adta Besson...
