Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A csodás Jessica Alba

1981. április 28-án született sokak kedvence, Jessica Alba. Már egészen fiatal korától kezdve színészkedett az IMDb szerint többek között dán, walesi, német, spanyol, mexikói, kanadai felmenőkkel egyaránt büszkélkedő szépség. A tinédzserévekből minden bizonnyal a Filpper sorozat volt a leginkább emlékezetes a számára, ott alakította Mayát, az egyik főszereplőt. Testhezálló feladat volt a delfines sorozat a tengerimádó ifjú lánynak.

Aztán egy újabb tévés siker jött, a Sötét angyal, és persze egyre több nagyjátékfilmben bukkant fel. Ezek közül a Sin City, a Machete, a Fantasztikus négyes lehet a legismerősebb a magyar nézők számára. A tenger vadjaiból is sokan emlékezhetnek a bikiniben cápák közt úszkáló Jessica Albára. 

A színésznő két gyermekes anyuka is egyben, aki híres kifogástalan alakjáról, fantasztikus megjelenéséről. Én úgy érzem, az igazán nagy szerepek még váratnak magukra a karrierjében, hiszen a feltűnő szépségnek számító Jessica esetében elsősorban a megjelenése volt a döntő a vásznon, nem az alakítása. Remélhetően eljön még az ő ideje ezen a téren is, ám panaszra azért nincs oka, mert így is roppant népszerű a nézők körében. Ez pedig nem csoda, hiszen azon kevés híresség közé tartozik, aki még a lesifotókon is elképesztően jól fest.

0 Tovább

Ornella Muti 60

A csodaszép olasz színésznő ma ünnepli a hatvanadik születésnapját- hogy rohan az idő! A régi filmekben persze még megcsodálhatjuk, milyen volt igazán fiatalon, hiszen 1970 óta tűnik fel a vásznon.

Az így berobbanó ifjú színésznők jelentős része pár éve múlva eltűnik a szinről, de Ornella Muti vonzereje még évtizedekkel később is rabul ejtő. Más, mint fiatal korában, de nem kevésbé izgalmas, sőt. Gyakorlatilag napjainkig folyamatosan foglalkoztatják a rendezők, és minden lépésére odafigyelnek.

Az idő persze nem áll meg, a hatvanat betöltve újféle szerepek következhetnek karrierjében a hamvas leányok és csábító szépasszonyok után. Ő már olyan legenda a film világában, hogy gyakorlatilag bármit elvállalhat...

1 Tovább

Csábító atomtudós

Tegnap ünnepelte 44. szülinapját Denise Richards, aki azzal a kétes dicsőséggel büszkélkedhet, hogy az egyik leghiteltelenebb színészi alakítást nyújtotta a fizika doktoraként. Erre az egyik Pierce Brosnan-féle Bond-filmben került sor, és le kell szögezni, A világ nem elég nem az ő jelenléte miatt volt nézhető.

Vagy mégis? A kissé buta arckifejezéséről és méretes kebleiről ismert Denise inkább adottságainak köszönhette a szerepeit, mint káprázatos játékának, de mivel többnyire testhezálló figurákat osztottak rá, simán meg is oldotta a feladatait. A Két pasi meg egy kicsi mellékszerepe például kifejezetten neki való volt.

Na de Dr. Christmas Jones, az atomfizika professzora már egészen más tészta- lenne. Ehhez képest nagyjából pont ugyanaz a mellbedobásra alapozó alakítás köszönt vissza ebben a filmben is. Mondjuk amikor kiválasztották a szerepre, sejthették, hogy ezzel ki is merül a színészi eszköztára, de egy Bond-filmbe időnként elfér egy ilyen kikacsintós poén egy komolyan nem vehető hosszúcombú tudóssal.

Mindenesetre, ha nem is lett belőle hollywoodi legenda, pár film azért jutott neki. A Vad vágyakban igazán emlékezetes medencés jelenetben bukkant fel, Neve Campbell társaságában. A bohó ifjúság! Ám az ilyen jelenetek fénye alig kopik meg az évek múlásával, a témára fogékonyak valószínűleg ma ugyanolyan lelkesen nézik, mint másfél évtizede.

Hány színésznő van, aki kezdő korában mindent odaadna azért, hogy legalább egyszer az életben sikerüljön ennyire magára irányítani a figyelmet! Túl a negyvenen már nem valószínű, hogy kifejezetten a vonzerejére építő szerepek sokaságát bíznák rá Denise-re, ilyenkor kellene egyfajta váltásnak következnie a karrierben. Feltéve, hogy az örök fiatalságra vágyó színésznő nem teszi tönkre magát nevetséges hatást keltő plasztikai beavatkozással... Bevallom, a friss képek alapján nagyon úgy fest, Denise Richards is beleesik ebbe a csapdába, ami nagy kár. De a régi fotók még ott vannak a rajongóknak, akik szeretnének a világ legcsinosabb atomtudósában gyönyörködni.

0 Tovább

Édes élet Anitával

Van az úgy, hogy egy színésznő egyetlen szereppel válik legendává. Anita Ekberg közéjük tartozik: valószínűleg nem sejtette a svéd kebelcsoda, hogy Fellini filmje, az Édes élet határozza meg a karrierjét. Abból is elsősorban az a jelenet, amikor bemászik a szökőkútba, és onnan kiabálja: "Marcello, Marcello!" Egycsapásra a kor egyik szexszimbólumává vált, és jó ideig az is maradt.

Mondjuk ki, sokan követték volna őt a vízbe akkoriban. Persze ennek több, mint fél évszázada, hiszen a filmet 1960-ban mutatták be. Egyike volt Federico Fellini legismertebb rendezéseinek, bár ez nem nagy kapaszkodó, mert az olasz maestrónak bőven akadt emlékezetes alkotása. Az viszont elmondható, hogy nem egy színész akadt, aki Fellininek köszönhette karrierje valamelyik különleges pillanatát. Donald Sutherland mint Casanova, Anthony Quinn mint Zampano- a sor bőven folytatható. Anita Ekberg egy volt közöttük.

A svéd színésznő 1931-ben született, 1950-ben hazájában szépségkirálynőnek választották, de akkor már a mozivászonra vágyott. Szerepelt is több filmben, de nyilván inkább az adottságaira számítottak, mint a színjátékára. Fellini válogatási elveiről is vannak sztorik, a színészi játék pedig annyira nem volt neki fontos, hiszen igen gyakran utólag szinkronizálták a felvett jeleneteket, akkor találták ki, mit is mondanak tulajdonképpen.

Szép dolog, hogy Anita Ekberg vonzereje még egy értékes filmet is közelebb hoz az átlagnézőhöz, a Csinibaba egyik jelenetében is felidézték a fürdőzős jelent által kiváltott hisztériát. Így aztán egy korosztály bizonyára emlékszik rá is, homokóra-alakjára is. Idősebb korában aztán a színésznő már kevesebb szerepet vállalt, majd vissza is vonult, nyilván szeretett volna méltósággal megöregedni. 

Január 11-én hunyt el, 83 esztendős korában. A nézők túlnyomó többsége pedig fiatalként és vonzóként emlékszik rá. Ez már-már olyan mint a hallhatatlanság...

0 Tovább

Scarlett Johansson 30

Tegnap töltötte be a harmincat sokak kedvenc színésznője, a csodálatos Scarlett Johansson. Töprengtem, érdemes-e bármit írnom a képek elég, de úgy döntöttem, a szavak ez esetben feleslegesek.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés