Korunk meghatározó rendezője, Steven Spielberg 1946. december 18-án született. Afféle csodagyerekként robbant be Hollywoodba, ezért kicsit fura is számomra, hogy már ennyi idős.

film

Azt hiszem, amatőr filmkedvelőként Spielberg alkotásairól meglehetősen sokszor ejtettünk szót barátaimmal. Szokott az ember eszmét cserélni jobb vagy rosszabb filmekről, és az ő esetében én például úgy vagyok vele, pont nem azok a leghatásosabb, számomra igazán emlékezetes filmjei, amikért a díjait kapta. 

film

A Cápa (Jaws) elementáris erejű horror volt, és műfajában szokatlan módon, ma is erős film, noha kortársai többségén már nem ijedezni, hanem nevetni szoktak. A szórakoztató filmek közül ott volt a legendás E.T., no meg az Indiana Jones-sorozat, annak is leginkább az első része, Az elveszett frigyláda fosztogatói. Nagyon szerettem a Harmadik típusú találkozásokat, és jók az olyan filmjei is, mint a Kapj el, ha tudsz. Spielberg kifejezetten jó iparos a filmművészetnek.

film

A nagyon mélynek szánt filmjeitől viszont nem estem hasra. Igen, tudom, sok fontos üzenetet hordozó alkotással jelentkezett elsősorban karrierje második felében, ott volt a Lincoln, az Amistad, a Münhcen, no meg a díjakkal kitömött Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése. Ezeknél mindig azt éreztem, valamit marhára el akar mondani, de azok a dolgok, amik remekül működnek Indiana Jones meg a barátságos, magára maradt földönkívüli esetében, döcögnek a háborús filmekben. Nem ő az egyetlen persze, akinek voltak melléfogásai: országos cimborája, George Lucas is erősen megtépázta saját hírnevét a Csillagok háborújának előzménytrilógiájával. Amit viszont jól hoztak össze, azt nem lehet tőlük elvitatni- más embernek egy karrier alatt egy olyan siker se jön össze, mint amiből nekik több is akadt, Spielbergnek különösen.

film

Visszatérve a filmjeihez, a Ryan közlegény például látványos csatajeleneteivel együtt sem a szívem csücske, sőt. Nem vagyok oda azért, ahogy jól megkonstruált ideológiát tuszkoltak bele- a háborús filmek között semmiképpen nem kiemelkedő alkotás a számomra. És néha azért akadnak csúnya balfogásai is, a legutóbbi Indiana Jones-film, például.

film

Mindenesetre elismerem Spielberg mesterségbeli tudását, csak éppen ha igazán nagy rendezőkről van szó, nálam ő mindig egy kicsit háttérbe szorul másokhoz képest. De ez csak az én véleményem, és elfogadom, ha más nem így látja- a film szubjektív műfaj. Sokat letett az asztalra, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy fog is még minket meglepni jó kis filmekkel. Erőt és egészséget kívánok hozzá a születésnapos rendezőnek!