Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Harminc éves a Last Christmas

A Wham! ezermilliószor játszott slágere 1984-ben jelent meg, és persze egyből berobbant a slágerlistákra- igaz, a Band Aid híres felvétele, a Do they know it's Christmas? megelőzte. A Wham klasszikussá (és elcsépeltté vált) slágere viszont azóta is évről évre előkerül, összességében bőven milliós példányszám felett adtak el belőle.

A dalt George Michael írta, és a Wham! utolsó lemezére került fel, akkortájt a duó sorsa már megpecsételődött. A fiúk roppant népszerűek voltak, de kétségtelen, hogy George Michael volt énekesként az igazi frontember, ő írta a dalok többségét, szólókarrierre vágyott. Egyedül is maradandót alkotott, ám a Last Christmas örök időkre összekapcsolta volt bandája nevét a karácsonnyal.

Megjegyezendő: rettentően jól eltalált dalról beszélünk. Az egész kellően giccses-romantikus (és ezt most nem dehonesztáló értelemben mondom, a karácsony jó ideje ilyen mézesmázos ünnep), remekül illik az egész felhajtáshoz. A klipet pedig mindenki ismeri, a sítúrán részt vevő fiatal csapat édesbús történetét nézve biztos sok párocska bújt egymáshoz a meghitt karácsonyi hangulatban. 

Szóval ne bántsuk a Last Christmast, hiszen ez csak könnyed popdal. Akinek a könyökén jön ki, az kapcsoljon el vagy ne hallgassa sehol. Én meg küldöm mindenkinek aki szereti...

1 Tovább

Elment Joe Cocker

Hetven esztendős volt a legendás angol énekes. Nehezen induló karrierjéről, a melósként töltött évekről, Woodstockról, a lehúzós menedzserekről mindenki olvashat a különféle oldalakon, a nekrológokban.

Pedig most már csak a zene van. Már csak az maradt nekünk. Nyugodjon békében!

0 Tovább

Könnyed, mégis szomorú

Az ember bármiből tanulhat valami újat: egy Family Guy-epizódban foglalkoztak sokat Anne Murray slágerével. A Snowbird kapcsán elhangzott Stewie és Brian elmélkedése arról, milyen furcsa, hogy a dal zenéje könnyed, inkább vidám, de a szöveg nagyon is szomorkás.

Mint sokan mások, én sem feltétlenül figyelek oda az angol nyelvű dalok szövegére. Ezek után viszont nyilván kíváncsi lettem, és kerestem egy verziót, ahol feliratozva van az egyébként kifejezetten hangulatos dal.

Ha nem tudatosítjuk magunkban, mi hangzik el, eszünkbe sem jutna, ez a dal nem az, aminek első hangzásra tűnik. 

"But now I feel such emptiness within
For the thing that I want most in life's
The thing that I can't win"

Talán emiatt a kettőség miatt vált a Gene MacLellan által írt dal klasszikussá. Sikeres lett az Anne Murray változat is még 1970-ben, aztán feldolgozta többek között Elvis Presley vagy Bing Crosby is. Többet meghallgattam, de nekem a Murray-féle tetszik a leginkább. Milyen különös, hogy se róla, se a dalról nem hallottam volna soha az életben, ha nem néznék Family Guyt... Pedig a kanadai énekesnő azért komoly név a szakmában, eladott laza 54 millió lemezt és van négy Grammy-díja is. Mennyien ismerik és szeretik, nálunk viszont teljesen idegenül cseng a neve- ez is fura kettősség.

0 Tovább

Találkozás a Mesterrel

Néha tényleg a véletlenen múlik, hogy valami jó vagy rossz történik-e velünk. Egy barátom hívott, ugorjak el vele a közeli közösségi házba, mert fia egy iskolai előadáson lép fel.

Gyalog indultam el, a legrövidebb úton. Nyilván nem okozok vele meglepetést, hogy a békásmegyeri piac nem feltétlenül a kultúra fellegvára, de most mégis érdekes feliratot láttam: Moldova György dedikál! Találtam egy nyomtatott lapot a könyvárus standjánál, amin az állt, az író másnap ott lesz, új könyveit is meg lehet vásárolni. Tényleg tisztán csak mázli volt, hogy tudomást szereztem róla...

Moldova Györggyel nemrég olvastam egy hosszú interjút (az Origón jelent meg), televízióban is feltűnt a Mester- bevallom, én nagyon tisztelem. Nem kötelező mindig, mindenben egyetérteni vele, az viszont biztos, hogy van egy markáns véleménye és hajlandó kiállni mellette. Ez pedig manapság is becsülendő dolog, mint ahogy régen is az volt.

A könyvei közül szép számút olvastam: szépirodalmit is, szatíragyűjteményt is, riportokat is. Utóbbiak közül az Akit a mozdony füstje megcsapott igazi klasszikus. Többször olvastam már, mert egy igazán hiteles, átfogó kor- és körkép (esetenként kórkép) a vasút hetvenes évekbeli állapotáról, ami etalonként szolgálhatna mindenkinek, aki manapság könyvben vagy filmben akar feldolgozni egy hasonló témát. 

Mi az, ami Moldovában nagyon egyedi? Nos, az a szimpátia, amivel a riportkönyveinek alanyához igyekszik viszonyulni. Nem a "lejöttem hozzátok, egyszerű emberek, hogy egy kicsi a dicsfényemből rátok is vetülhessen" stílusban dolgozza fel a találkozásokat, beszélgetéseket. Ez az, ami miatt a könyveket az érintettek is, olvasók is ugyanúgy szerették- kivéve persze az esetleg nem túl pozitívan ábrázolt fejeseket, akik évtizedeket átívelő módon gyanakvással, utálattal viseltettek a munkássága iránt. Moldova sokkal inkább az egyszerű embernek szóló szerző, mint bárki más, és ez nem degradáló minősítés, sőt. Érdemes beleolvasni régi, 30-40 éves riportjaiba, ahol egészen más képet fest a még létező szocializmus hétköznapjairól, mint ahogy a hivatalos beszámolókban megismerhettük. A szegénység, kitaszítottság, munkanélküliség mind-mind olyan tabutéma volt, amivel kevesen foglalkoztak, ő viszont ott volt, megnézte, megírta.

Szóval nekem fontos volt ez a találkozás. Megvettem a bolygatót, és vittem magammal még párat az itthon levő Moldova-kötetekből. Látta a hátizsákomat a dedikálásra kész szerző, és megjegyezte, ha ennyi könyvet hozok benne, akkor nagyon jó ízlésem van. Én is így érzem... Pár szót váltottunk, közös kép készült, és nekem máris remekül sikerült a napom.

Szóval hálás lehetek a véletlennek! A gyerekek Betlehemet feldolgozó előadása pedig igazán hangulatos volt, a kicsik ügyesek voltak, gratuláltam is barátom fiának. Remélhetően okos, nyitott felnőttek lesznek, és majd ha pár év múlva érdekli őket, milyen világ is volt itt a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években, akkor a kezükbe lehet adni egy-egy jó Moldovát, és biztos vagyok benne, még akkor is lesz becsülete az írásainak.

1 Tovább

A molesztálás nem sztárallűr

Buknak ki a csontvázak a szekrényekből: hírességek pedofilbotrányairól, erőszakolásairól hallunk egyre gyakrabban. Ki kell mondani, ez nem tolerálható, elnézhető csak azért, mert valaki menő színész, rendező vagy tévés!

Hogy léteztek-e olyan nők (esetleg férfiak), akik hajlandóak voltak kissé többet vállalni, hogy közelebb kerülhessenek egy sztárhoz? Persze, voltak, vannak, lesznek is. Na és? Ez még senkit nem jogosít fel arra, hogy mindenki mást megkaphatóként kezeljen. Nem indokolható az erőszak azzal, hogy a nő kedves volt és miniszoknyát vett fel. És nem felmentés az, hogy valaki "bohém" életmódú színész, tehát "belefér" az ilyen kaland. Egy frászt! Ha a kemény emberek közt kemény munkát végző kubikostól elvárjuk, hogy a nőkkel bánjon illő módon, akkor attól is elvárható ugyanez, aki filmszerepekkel keres szép pénzeket. Hasonlóan, ha jogosan elítélnek egy tanárt pedofil kalandokért, pont ugyanaz járjon ki papnak vagy filmesnek.

A történetnek viszont ez csak a jogi oldala. A másik az, ami aggasztóbb számomra: a közeg. Nem igaz, hogy soha, senki nem látta, mi folyik. Nem igaz, hogy nem tudták, egy-egy sztár mit művel. Amikor Angliában "a gyerekek jótevője", Jimmy Saville pedofil botrányai kipattantak, kiderült, a stábból többen sejtették, mi folyik a háttérben, de elfogadták, így megy ez. A Hetedik menyországból ismert színész, Stephen Collins, aki épp "bocsánatot kér" a gyerekmolesztálásért, csak azért került bajba, mert felesége most vette elő az évekkel ezelőtt titokban készített felvételt. Akkor miért nem? Belefért a házasságba, ha viszont pénzről van szó, máris elő lehetett kapni, zsarolni? Hányan fordították el a fejüket, ha ilyesmit láttak, és miért tették ezt? Egyszerűen felfoghatatlan a számomra. Mintha teljesen természetesnek vették volna, hogy így működik a sztárvilág.

Tulajdonképpen nem kellene ezen meglepődnöm. A köznyelvben van egy kifejezés: szereposztó dívány. Mindenki hallotta már, ha elhangzik, cinkosan kacsintunk. De őszintén, mennyiben lehet beszélni erkölcsről olyan rendező, igazgató esetében, aki tényleg így osztott szerepeket? Belegondoltunk ebbe, amikor ezzel a kifejezéssel viccelődtünk? És hol volt a határ, amikor az érintett annyira nem akart így előrejutni, mégis megtörtént vele, amit el akart került? És aztán karrierjét féltve inkább nem szólt soha, senkinek...

A közegtől szerintem általában nem várhattak segítséget, mocskos szokásjog uralkodhatott sok helyen. Páran legyintettek, mások nem hittek nekik, és talán olyanok is akadtak, akik kárörvendően vigyorogtak a hátuk mögött. A megerőszakolt nők inkább nem fordultak hatósághoz se, ha fordultak is, nem vették őket komolyan, ha meg eljutott az ügy valameddig, jöttek az ügyvédek és sokszor rábeszélték őket egy peren kívüli megállapodásra. Aki pedig pár dollárért megúszhat egy ilyen balhét, folytathatja tovább az üzelmeit, mintha törvények felett állna a vagyona miatt.

Én egy olyan fickó, mint Bill Cosby esetében nem "meghurcolást" várok, hanem pontosan olyan tisztességes eljárást és komoly felelősségrevonást, mint bármilyen más átlegember esetében. Ha sikerül rábizonyítani amivel vádolják, engem aztán nem érdekel, hány millió embert szórakoztatott a műsoraival. Fontos, hogy a korrekt tárgyalás szintúgy kijár neki, előre nem kell megírni az ítéletét. Majd a bíróság dönt- legalábbis remélem, hogy nem arról szól már megint az egész történet, hogy páran kiharcolnak maguknak egy derekas kártérítést peren kívül, és akkor "minden rendben".

Nem, ezzel nincs rendben semmi. Ha volt bűn, legyen igazi vezeklés is. A vétkes miatt, az áldozat miatt- és miattunk is. Hogy legközelebb ne tűrjük szótlanul, ha hasonlót látunk. Mert bennünk is ott marad a tüske, mint az elszenvedőben, és ezerszer végiggondoljuk, nem tehettünk-e volna valamit. De igen: például azt, hogy kijelentjük, az áldozatok oldalán állunk, és csak a bűnt nézzük, nem azt, ki követte el. És van, ami alól semmi nem ad felmentést...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés