Turisták a Titanicon

Ismét fizetős expedíciót terveznek a világ leghíresebb hajóroncsához.

A Titanic már azelőtt legendás hajó volt, hogy világsikerű film készült róla, de Leonardo diCaprio és Kate Winslet románca óta végképp mindenki szeretné a saját szemével látni. A több ezer méteres mélység viszont ez messze nem olyan egyszerű történet, egy búvár számára elképzelhetetlen ilyen merülés, és még tengeralattjáróból is csak maroknyi juthat el ide.

Így aztán akinek van ilyen eszköze, az meghirdethet olyan "expedíciókat", ahol a bátrak lemerülhetnek a Titanic roncsaihoz. Azért tettem idézőjelbe, mert az expedíció szóhoz inkább kutatást társítunk, ez viszont közelebb áll a turistaúthoz. Nem régészeket invitálnak, hanem bárkit, aki ki tudja fizetni a 105 ezer dolláros jegyet az útra. Ezért egy hét lakhat egy hajón, s lehetőség szerint legalább egy tengeralattjárós merülésen vehet részt. 

Természetesen lehetnek szakemberek is a résztvevők közt, nem csak laikusok, de az csak mese, hogy aki merül egyet, az máris profi kutatóvá válik. Inkább olyan turistaút ez, ahol a csúcspont nem egy folklórest, hanem a Titanic pár ikonikus pontjának felkeresése. Mivel hallani arról, hogy az egy évszázada víz alatt levő roncs állapota romlik a nagy mélységben, ki tudja, mennyi lehetőség lesz még erre- szóval van, akinek megéri ez a pénz. Ezért aztán nem csak idén nyáron lesz ilyen expedíció, hanem jövőre is.

Az idei jelentkezők életkora széles skálán mozog, a legfiatalabb utazó 23 éves, a legidősebb 75. Bizonyos feltételeknek mindenkinek meg kell felelni, ennyiben nem átlagos turistaút: a tengeri vészhelyzetek kezelésére mindenkit megtanítanak. A világ minden részéről érkező érdeklődők között vannak valódi kalandorok, hegymászók is.

Az OceanGate nevű cégnek van rutinja a tengeralattjárók építésében, ám a Titanic-expedícióhoz vadonatúj eszközt terveztek. A Cyclops 2 nevű szerkezet jóval könnyebb lesz a különleges anyagok miatt, és hamarosan kezdik a nagy mélységű tesztmerüléseket. Az ugyanis aligha lenne túl jó reklám a cégnek, ha pár emberrel együtt veszne oda a tengeralattjáró- így is túl sok áldozata volt a Titanicnak, amikor 1912-ben elsüllyedt. 

A több órás, hosszú merülések során nyilván felmerülnek olyan kérdések, hogy lehet kimenni a mellékhelyiségbe- meglehetősen kényelmetlen az ilyesmi a tengeralattjárón, de van rá megoldás. A vendégek és a kutatások kedvéért nagyfelbontású videó is készül a merülések során. Mivel a technika nagyott lépett előre, sokkal jobb minőségben lesz majd látható, milyen állapotban jelenleg a roncs.

A szerencsés gazdagok nem csak életre szóló élménnyel gazdagodnak, hanem azt is elmondhatják magukról, nagyjából maroknyi kiváltságossal együtt láthatták a Titanicot, mint ahányan az űrbe jutottak el. Ha az új tengeralattjáró beválik, akkor a cég szeretne máshova is hasonló mélytengeri expedíciókat szervezni- de nincs mese, a Titanichoz hasonló vonzerejű hely nem sok van a tengerekben, főleg nem ilyen áron. 

0 Tovább

Az első dobozos sör

Sorsfordító évforduló: 83 éve jelent meg a dobozos Krueger's.

A 19. század végére már közismertek volt a konzervek, amelyekben hosszú távon tartósak maradtak az élelmiszerek. Az új utakat kereső cégek mást is igyekeztek bedobozolni: az American Can Company 1909-ben a sörrel is kísérletezett, de nem jártak sikerrel. Az alkoholtilalom vége után kezdtek bele újra a munkába, és két évnyi próbálkozás után 1933-ban jutottak el oda, hogy a sör szénsavasságát megőrző dobozt alkottak, aminek speciális bevonata megelőzte, hogy az alkohol reakcióba lépjen a doboz anyagával.

Doboz már volt tehát, de gyártó még nem akadt, aki fantáziát látott volna az ötletben. Végül a Gottfried Krueger Brewing Company volt az első, aki 1935. január 24-én kiszállított leghűségesebb sörrajongóinak összesen kétezer darab Krueger's Finest Beert és Krueger's Cream Ale-t. A visszajelzések túlnyomóan pozitívak voltak, a kóstolók 91 százaléka kedvelte a dobozos sört- ez pedig zöld utat nyitott a piacra dobásnak.

A siker óriási volt, három hónap múlva már a forgalmazók nyolcvan százaléka kínálta a Krueger's dobozos söröket. A gyártó részesedése megugrott, a legnagyobbnak számító Anheuser-Busch, Pabst és Schlitz is megérezte a konkurencia erősödését. Nem csoda hát, hogy villámgyorsan piacra dobta mindenki a saját dobozos sörét, és egyetlen év alatt, 1935 végéig 200 millió dobozt gyártottak és adtak el Amerikában!

A dobozos sör vásárlásakor nem kellett betétdíjat fizetni. A dobozt könnyebb volt pakolni, ellenállóbbak voltak, rövidebb idő alatt lehetett őket behűteni. Népszerűségük tehát egyre nőtt, majd a második világháború idején tovább hódítottak, amikor a tengerentúlon harcoló katonáknak milliószámra szállították át az amerikai gyártók a "konzervsöröket". A háború után a nagy mennyiségben gyártó óriási főzdék a dobozoknak köszönhetően csúcsra járatták a tömeggyártást, ami sok kisüzem bezárását eredményezte.

Manapság a dobozos sörök teszik ki az Egyesült Államok sörforgalmának nagyjából felét. Újabban nem csak a legnagyobb konszernek gyártanak dobozos sört, kisebb üzemek is piacra dobták a maguk változatait, mert a doboznak számukra is megvannak a maga előnyei.

0 Tovább

Az utolsó zúzás

Nyugdíjba megy a metálvilág legendás zenekara, a Slayer.

Roppant mókás, amikor egy öreg rocker szentimentális hangulatban arról nosztalgiázik, milyen szép idők voltak, amikor még hosszú haját az Angel of Death riffjeire rázta. Mégsem tudom félretenni azt az érzést, hogy a Slayer a maga nyers durvaságával meghatározó volt tizenéves koromban a számomra.

Akkoriban sem volt szokatlan, hogy valamit választani kellett a trendkövető fiataloknak: diszkózenét, hiphopot, Depeche Mode-ot, metált vagy bármi mást. Úgy hozta a sors, hogy nekem a heavy metal jutott, és ezt egy pillanatig sem bánom- noha manapság ugyanúgy respektje van nálam a nyolcvanas évek bármilyen műfajú jó zenéjének, tudom jól, mennyire rányomta a bélyegét arra az időszakra a keményebb zene.

Kicsit dühösek voltunk, kicsit lázadók- de alapvetően nem volt velünk semmi gond. A régi haverok között ma már sok a családapa, tisztes mérnökember. Páran azért bármikor biztosan tudjuk sorolni a thrash metal "négy nagy" zenekarát: a Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax számított a műfaj nagy csillagának.

Aztán a Metallicából igazi gigasztár lett, a Megadeth ezer átalakuláson ment át, a Slayer viszont valahol maradt ugyanaz, ami volt. Egykori kérlelhetetlen, pusztító lemezeik meglehetősen időtállónak bizonyultak a műfajban, mint ahogy az is változatlan, hogy sokan pont a durva hangzás, a szókimondó szövegek emiatt féltették a gyerekeket az efféle zenétől. 

Pedig ez csak zene. Bármit próbáltak ráhúzni, belemagyarázni, ugyanúgy nehéz lenne ép ésszel fogást találni rajta, mint sok más, egykor kiátkozott, mára intézménnyé lett muzsikán, a jazztől a Rolling Stones-ig. És ugyan kicsit sajnálom, hogy a Slayer befejezi zenekarként, de ahogy elvakult rajongónak is fiatalon volt jó lenni, kemény gitárzenét sem érdemes megfáradtan, fásultan tolni. Van, aki mindhalálig űzi, van, aki belátja, hogy neki már nem áll jól.

A múlt azért megmarad. No meg a nosztalgia, ami, minden ellenkező híreszteléssel szemben, még mindig a régi.

0 Tovább

A halott indián a jó indián

Ma van az 1870-es Marias mészárlás évfordulója.

Amikor népek, népcsoportok történelmi sérelmeiről beszélünk, kívülállóként nem nagyon élhetjük át az érintettek fájdalmát. Természetesen nekünk, magyaroknak is van ilyen bőven, de például hogy milyen tragédiák terhelik az amerikai őslakosok és az amerikaiak kapcsolatát.

1869-ben Malcolm Clarke, egy vagyonos montanai farmer azzal vádolt meg egy feketelábú törzshöz tartozó harcost, hogy lovakat lopott tőle. A saját kezébe vette a törvényt, és kegyetlenül megkorbácsoltatta. A sértett indián néhány rebellis társával együtt rátört Clarke-ra és fiára, és megölték őket. A montanai telepesek azonnali válaszcsapást követeltek. A kormányzat a Fort Ellis mellett állomásozó Eugene Baker őrnagyot bízta meg a feladattal.

A lovassággal és gyalogosokkal megerősített csapat a lázadók után indult. A roppant hideg januárban értek el a Marias folyó partjára, ahol indián falut találtak. A katonák beszámolói szerint Baker rendszeresen berúgott. A január 23. reggelére halasztott támadás előtti estét is végigitta. 

A katonák egyik felderítője, Joe Kipp a falu közelébe lopózott, és rájött, hogy ott teljesen békés feketelábúak élnek, akiknek semmi köze nincs a gyilkos bandához. Kipp szerint azok hírt kaptak a közeledő katonákról, és máshol ütöttek téli tábort. A felderítő Bakerhez rohant, és tájékoztatta őt a helyzetről, mire a parancsnok annyit válaszolt: nincs különbség, egyik indián olyan mint a másik, és mindenképpen támadni fognak. A katonáit arra utasította, hogy lőjék agyon Kippet, ha az megpróbálná figyelmeztetni a falu lakóit. 

A teljesen gyanútlan és védtelen indiánok közé rontó katonák lőttek mindenre, ami mozgott, volt, akire rágyújtották a kunyhóját, így többen benn égtek. A becslések szerint 37 férfit, 90 nőt és 50 gyereket öltek meg. A leégett házakban volt minden tartalék, amit a télre gyűjtöttek össze a falu lakói. 140 nőt és gyermeket foglyul ejtettek, de amikor rájöttek, hogy betegek, magukra hagyták őket a kegyetlen montanai télben, élelem és fedél nélkül.

Az annak idején Baker-mészárlásként emlegetett esemény híre nagy felháborodást keltett a keleti parton. A civilizáció nevében utasították el az ilyen túlkapásokat, ám Baker felettesei szerint semmi baj nem volt az akcióval, és a Montanában élők is kiálltak mellette. Egy helyi újságíró nyafogó, szentimentális vénlányhoz hasonlította azokat, akik felemelték a szavukat az értelmetlen vérontással szemben. Voltak tehát, akik számára teljesen elfogadható volt ártatlanok, nők, gyerekek gyilkolása példa statuálásaként.

Sem Baker, sem egyetlen embere nem kellett,  hogy bíróság előtt feleljen a tetteiért. Ám a közvélemény felháborodása mégis változásokhoz vezetett, Ulysses S. Grant elnök más alapokra helyzetre az őslakosokkal kapcsolatos ügyek intézését. De azért még igen hosszú idő vezetett el addig, hogy az amerikai társadalom szembenézzen a történelem ezen sötét foltjaival.

0 Tovább

Le a bloggerekkel

Egy ír szállodásnak elege lett az ingyenességet követelő bloggerekből, instagramosokból. 

Egy dublini hotel tulajdonosa érdekes levelet kapott. Egy magát profi instagramosnak mondó lány írta, akinek megtetszett a hotel, és közölte, a pasijával szívesen eltöltene ott öt napot- természetesen ingyen. Cserébe felajánlotta, hogy remek képeket és videókat készít, amiket megoszt, és ennek hatalmas reklámértéke lesz, hiszen több mint nyolcvanezer követője van. 

A szállodás nyílt levélben válaszolt, a bloggert meg nem nevezve. Megköszönte a lehetőséget, de elmagyarázta, neki viszont fizetnie kell az alkalmazottaknak. És azok aligha érik be annyival hogy szerepelhetnek a megosztott képeken és videókon. Szóval nemet mondott. 

A tulajdonost támogató emberek valahogy beazonosították az instagramos lányt, aki kapott hideget-meleget. Ő egy 17 perces videóban sírva magyarázkodott, hogy ő mennyit dolgozik ezzel és mindenki félreérti ezt az egészet. 

A közvélemény mindenesetre inkább a hotel oldalán áll. Divatos és menő az ún. influencer marketing, de mégis mennyire hiteles annak a véleménye, aki akkor ír jót, ha mindent ingyen kap? Milyen ár-értékről beszél az, aki nem fizet? Létezik olyan hogy sajtómeghívás, de azt fel szokták tüntetni. És akkor tudod, miről szól a történet. 

De sok közösségi médiás véleményformáló tesz az ilyen alapelvekre, bármit reklámoz egy kis apróért cserébe. Az ír hotel tulajdonosa minden bloggert kitiltott, a jövőben csak a vendégekre figyel, az ő színvonalas kiszolgálásukra koncentrál. Vélhetően lesznek akik követik a példáját, és aztán előbb-utóbb ezt a szürke zónát is gatyába kell rázni majd valahogy. 

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés