Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Randevú a Rámával

A scifi legnagyobb alkotásainak időtlensége mindig elgondolkodtat. Arthur C. Clarke sok évtizede született regénye, a Randevú a Rámával egészen fiatal koromban került a kezemben. Az ilyen könyveket mindig egy nagybácsi vagy egy idősebb fiútestvér nyomja az ember kezébe- az én esetemben az utóbbi volt a felbújtó.

Kétségtelen, ez a fajta irodalom inkább számít férfias műfajnak, a hölgyek nem mindig lelkesednek a fantasztikus témák iránt. Pedig az, hogy eljátszunk a gondolattal, mi történne, ha az űrből érkező intelligens lényekkel találkoznánk, tulajdonképpen mindenki fantáziáját megmozgatja. Persze ezer és egyféle módon lehet az idegen, szokatlan, más fajhoz tartozó lényekhez fűződő kapcsolatról iránt- vicces, de tulajdonképpen a vámpíros romantikus történetek is valami hasonlót dolgoznak fel.

Azért Clarke természetesen más. A jó scifi igazán amiatt időtlen, hogy nem valami jövőbeli útleírást akar adni, ami aztán úgyis elavul, hiszen sejteni lehet, tudni nem, hogy mi fog történni az emberiséggel pár évtized, évszázad alatt. A sztori sokkal inkább szól arról, az ember hogy viselkedik váratlan helyzetekben. Mit tesz, amikor a sajátjánál fejlettebb vagy fejletlenebb kultúrával találkozik? Noha van ilyenre példa, amikor egy elzárt helyen élő törzsre bukkannak antropológusok, egy idegen bolygón élő faj mégiscsak más.

A Randevú a Rámávalt én azért szeretem nagyon, mert a történetből átüt a zavartság, az ember bizonytalansága, amikor nem tudja, mivel áll szemben, mi vár rá, és egyáltalán, hogy kellene viselkednie. Nem valamiféle utópisztikus egymásra találást képzelnék el ilyen helyzetben én sem, hanem inkább egyfajta bénultságot, amikor azt sem tudjuk, mivel állunk szemben.

És pont emiatt nem kopott meg a sztori. Lehetnek elképzeléseink a jövőbeli űrhajózásról, tudjuk, napjainkban mi a realitás. Nyilván most máshogy vázolnánk fel egy bolygóközi utazásra alkalmas szerkezetet, mint pár évtizede, máshogy fejlődött a számítástechnika is, mint annak idején elképzelték. És mégis, ezek a részletek teljesen súlytalanná válnak a regényben, mert messze nem ez a lényeg.

Furcsa, hogy már olyan szép hosszú múltra tekinthet vissza ez a műfaj, hogy klasszikusai vannak. Vicces, amikor elavul egy jövőben játszódó mű, és izgalmas, amikor még mindig aktuális. Azt se tudom, hány éve olvastam először el a Randevút- másodjára tegnap, és most is nagyon tetszett. Időnként kalandozok az irodalom világában, más és más műfaj érdekel jobban, talán most egy kis scifi-nosztalgia időszakát élem, mert nemrég olvastam Asimov Alapítvány-regényeit is újra. Örülök, hogy egy kicsit visszataláltam az ifjúkori györekekhez, és már azon töröm a fejem, az újabb könyvek közül mit lenne érdemes elolvasni. Nem nagyon követtem ugyanis a történéseket az ős-Galaktika korszak óta, pedig nyilván nem zárult le a scifi története a kilencvenes években. Be kell pótolni a lemaradást, mielőtt magam is elavulok...

0 Tovább

Táncteremből filmvászonra

Sok színésznő akad, aki fiatalabb korábban másféle előadóművészi karrierre vágyott, ám a sors úgy hozta, hogy fel kellett hagyniuk a táncművészettel. A balett-háttérrel rendelkezők bizonyos szempontból előnyben vannak vetélytársaikkal szemben, hiszen jellemzően karcsúak, hozzászoktak a fegyelmezett munkához, mozgásuk letisztult, elegáns, légies.

Mégis bizonyára akadnak, akik fájó szívvel gondolnak a sérülés vagy más egyéb okok miatt félbeszakadt tánctanulmányokra. Persze egy komolyabb siker a film világában nagy kárpótlás...

Neve Campbell a kanadai nemzeti balettintézetben tanult tinédszerkoráig, később váltott színészetre, de a régi szenvedélyhez ragaszkodva szerepet vállalt egy táncosokról szól filmben is: a The Company című filmnek még a producere is ő volt.

Audrey Hepburn igazi hollywoodi legenda. A bájos arcú és kecses mozgású színésznő egyike lett a filmgyár leghíresebb sztárjainak, de annak idején fiatalon ő is táncosnői álmokat dédelgetett.

A Szex és New York sztárja, Sarah Jessica Parker formás lábai is balett-termekben edződtek: a School of American Ballet tanulója volt.

Zoe Saldana a Dominikai Köztársaságban tanult táncművészetet, első filmjeiben is táncos szerepeket kapott, az ezekben nyújtott alakítások után viszont más műfajban is megcsillogtathatta képességeit.

Charlize Theron New Yorkban Joffrey Ballet School intézetben tanulhatott, ám 19 évesen egy térdsérülés után fel kellett adni a táncot. Ezzel viszont a mozirajongók nyertek, akik számtalan remek alakítását csodálhatták meg a vásznon.

A musicalekből jól ismert Cyd Charisse klasszikus balerina képzést kapott. A filmekben a legnagyobbak, mint Fred Astaire és Gene Kelly egyenrangú partnereként szerepelt, igazán elegáns megjelenésű, lenyűgöző szépségű színésznő volt.

Summer Glau a legtöbbeknek a Terminator: Sarah Connor Chronicles című sorozatból lehet ismerős. Ő egy bokasérülés után fordult a színészet felé. Mostanában a Zöld íjászban látható.

0 Tovább

Jazzrock '78

Ilyen jó kis zenét játszott a Szabó Gábor Group 1978-ban- ez ma is éppen olyan jó, mint akkoriban volt.

0 Tovább

A titkos tárlat

Világhírű művészek ajánlották fel alkotásaikat, amiket a helyszínen senki nem nézhet meg. És még lelkesek is az ötlettől!

Bármennyire furcsán hangzik, tényleg úgy bocsátották rendelkezésre műveiket a támogató alkotók, hogy azokat gondosan dobozba zárva elrejtették egy apró szigeten. Ám nemes cél érdekében: az alkotásokat elárverezik, és a befolyó összegből a cápák védelmét támogatják.

A helyszín ugyanis nem más, mint a Cocos-sziget, a Costa Ricához tartozó kis földdarab, ami a szárazföldtől nagy távolságra gyakorlatilag egy tengerfenékről kiemelkedő hegy csúcsa, és így gyakorlatilag olyan, mint oázis az óceánban. Rengeteg állat él itt, köztük sok-sok cápa, ám hiába szigorúan védettek, a jó fogásra vágyó illegális halászok igyekeznek minél többet kifogni belőlük. A hatóságoknak szüksége van az anyagi támogatásra, hogy hatékonyan léphessenek fel az érdekükben.

A művészek ezért ajánlották fel az alkotásokat, de azokat nem hagyományos módon értékesítik. A szigetre utazók először a víz alatt ismerkedhettek meg a cápákkal, amelyeket védeni szándékoznak. Aztán az alkotásokkal speciális engedély birtokában léphettek a szigetre, ott a gondosan bedobozolt műveket elásták, majd a GPS-koordinátákat rögzítették.

Ám a vásárló nem a koordinátákat kapja meg, hanem azokat egy holland művész, Constant Dullaart egy fémtömbön kódolva rögzíti, amihez nem adnak kulcsot. Ezzel a "térképpel" indulhatna a vásárló az alkotásáért- feltéve, hogy a szigetre léphet, mert ott nem lehet csak úgy ásni. Szóval a sok pénzt kicsengető művészet- és cápapártoló eltöprenghet rajta, hagyja ott senki által nem háborgatva az alkotást, vagy a törvényt megsértve próbálja megszerezni azt- és pont a védelemre hány fittyet, aminek nevében felhasználják az általa kifizetett összeget.

Igazán összetett projektról van tehát szó, amit minden résztvevő és érdeklődő továbbgondolhat. Ritka, amikor ilyen különleges módon kapcsolódik össze a művészet és a természetvédelem ügye, és ettől válik ez az egész izgalmasabbá. Vajon örökre ott maradnak valahol a szigeten eldugva az alkotások, vagy modern kori kalózok próbálnak a nyomukra akadni? Annak idején a magányos, mindentől távol eső sziget a kalózok egyik kedvelt tanyája volt, állítólag akadnak is ott elrejtett kincseik. Ez is egyike az érdekes párhuzamoknak...

Most már csak vevő is legyen, és a pénzt is jól használják fel a hatóságok, és végül mindenki jól jár: a cápák, a búvárok, a környezetvédők, a művészek- talán csak a tilosban járó halászok nem.

0 Tovább

Filléres fotótrükkök

Nagyon örülök, amikor efféle ötletes összeállítást látok arról, hogyan lehet gyorsan kiegészítőket fabrikálni egy-egy különleges kép elkészítéséhez. A fotózás során gyakran kerülünk olyan helyzetben, hogy nagyon örülnénk valami olyan felszerelésnek, ami épp nincs kéznél, jó lenne egy állvány, például. Meglepő módon apróságokból lehet hasznos dolgokat rögtönözni- érdemes belenézni a videóba és ellesni pár trükköt.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés