Germán zúzás

Valahogy azt érzem, szép csendben a Rammstein igen széles rajongótábort épített ki magunknak kis hazánkban. A német banda meglehetősen komor zenéje valahogy poposan fülbemászó tud lenni, így aztán én ismerek fiatalt és időset is, aki kedveli. Én sem vagyok kivétel...

Először egy focimeccs szünetében(!) hallottam az Amerikát, ennek nyilván nagyjából tíz éve már, hiszen akkortájt jelent meg a lemez. Azt mondtam magamban, ezt meg kéne hallgatni normális minőségben is. Így tettem és jól tettem.

A Rammstein-hatást szerintem nehéz röviden megmagyarázni, hosszan pedig nem is próbálnám. Azt gondolom, van valami nagyon aktuális abban a hangulatban, amit a zúzós, kemény zene megteremt, és vicces, de kifejezetten jót tesz ennek az egésznek a német nyelvű ének is. Az Ich Will valószínűleg messze nem lenne ennyire ütős angolul...

Azt is nagyra értékelem, hogy képesek időnként magukat sem túl komolyan vevő videoklipeket készíteni, nekem ezek közül a Mein Land az abszolút kedvencem, egyszerűen úgy jó, ahogy van.

Egyébként egy kis színes itt a végére, ami elmond ezt-azt a Rammstein vegyes hazai megítéléséről. Állítólag egy bírósági tárgyaláson az egyik fél azt hozta fel a másik felet besározandó, hogy szörnyű módon még Rammsteint is hallgat. Mire az ügyvéd vállat vonva azt mondta: "Na és? Én is szeretem..."

Egyébként a zenekar épp az idén húsz éves, ez sem kis idő ám! Boldog szülinapot, Rammstein!

0 Tovább

Klaus Doldinger filmzenéi

Tetthely, A tengeralattjáró, Két férfi, egy eset- a filmzenéik szerzője ugyanaz a muzsikus.

Pedig az 1936-ban Berlinben született zenész és zeneszerző, Klaus Doldinger nevét kevesen ismerik mifelénk. A szaxofonosként játszó vált Doldinger még a hetvenes években alapította a Passport nevű zenekart, ami jazzkörökben népszerű.

Ám a legtöbben egészen máshol találkoztak a szerző alkotásaival: több millióan lehetnek, akiknek fogalma sincs arról, milyen klasszikus német filmek és sorozatok zenéit köszönhetjük Doldingernek. Itt van például a Tetthely (Tatort) mindenki által ismert zenéje:

De Doldingernek köszönhetjük a Két férfi, egy eset (Ein Fall für Zwei) főcímének lendületes zenéjét is:

A német krimisorozatokat annak idején elég sokan nézték a világon, így aztán ezekre a dallamokra mindenfelé emlékezhetnek a nosztalgiázók. De nagyjátékfilmekben is dolgozott Doldinger, és engem személy szerint meglepett, hogy egyik kedvenc filmzenémet is ő írta. A tengeralattjáró (Das Boot) olyan háborús alkotás, ami a műfaj egyik legerősebb darabja, és a sikerhez bizony hozzájárult a zene is.

A Végtelen történet (The Neverending Story) zenéit is Doldinger szerezte, de a főcímdalt, amit a legtöbben ismernek, nem. Azt Giorgo Moroder írta és Limahl énekelte, ezért nem is illesztem be.

A fentieken túl pedig számos német filmben és sorozatban hallhattuk Doldinger szerzeményeit, de zárásként én inkább a Passport egyik felvételét illesztem be, mert igencsak közel áll hozzám ez a fajta fúziós zene.

0 Tovább

Agyament akciófilmek

Egyszerűen meg kell osztanom ezt a remekül összevágott anyagot, ami borzalmasan gagyi filmek hihetlenül ócska jeleneteit vonultatja fel. Azt hiszem, ezek közül egyet sem láttam, de az összeállítás után azt hiszem, egyrészt minden fontosat tudok róluk, másrészt pedig nem is vágyom rá, hogy az életemből másfél órát a megtekintésükre pazaroljak...

0 Tovább

Ordító reklámok

Én úgy általában elvagyok a kereskedelmi televíziózással. Van mindenféle csatorna, néha még érdekeset is látok (természetesen kizárólag operaközvetítésért vagy kortárs komolyzenei hangversenyért kapcsolom be), és elfogadom, hogy cserébe egy vagon reklám zakatol az arcomba.

Amit viszont utálok, az a túl hangosra vett reklámblokk. Nem feltétlenül kapcsolok el a reklámról, engedelmesen hagyom hogy mosóport meg hitelt akarjanak rámtukmálni, de hogy a fejem is leüvöltsék, azt nem szeretem. Néhány csatornán direkt sportot csinálnak ebből- ha van dolog, ami miatt elkapcsolok vagy lehalkítok, akkor ez az ok. Tudom, hogy a csatornák ebből élnek, de ne így akarjanak belőlem vásárlót csinálni. A vége az lesz, hogy még dolgozatot is íratnak a bélflórának jó baktériumokról.

És elvileg van egy hatóság, ami ugye roppant éberen őrködik mindannyiunk erkölcseinek védelmén, és persze bírságolnak a túl hangos reklámok miatt is. De nagyon úgy fest, nem ér túl messzire a kezük, mert továbbra is vannak olyan blokkok, amik felriasztanának, ha elaludnék egy izgalmas sorozatepizódon.

Legalább lennének jók a reklámok. Vagy változatosak. Vagy legyen több olyan, amit kifejezetten siketeknek csinálnak, jelnyelvvel. De vagy ezerszer ismétlik azokat a reklámokat, amiket sikerült valahogy kipréselni a válság miatt lecsökkentett reklámbüdzsékből, vagy eleve borzalmasak. Általában ez a kettő egyszerre igaz.

Az vigasztal, hogy ennél sokkal ócskább reklámok már nem nagyon születhetnek, sikerült elérni azt az állapotot, amikor gyakorlatilag az összes reklám szájbarágó, idegesítő és a legkönnyebben befolyásolható emberek ízléséhez van igazítva. Amíg nem kötelező nézni őket, addig próbálok együttélni velük, mert hát egyszerűen így működnek a dolgok. Abban bízom, nem lesznek olyan fejlesztések, ami után megkerülhetetlenek lesznek az ordító reklámblokkok. Bár amilyen hülyék vagyunk (én is, természetesen), akkor is marad a tévé a lakásban- természetesen csak az opera és a kortárs művészet kedvéért...

0 Tovább

Vigyázz, ha jön a vonat

Az internet csodája, hogy olyan retró gyöngyszemek kerülnek elő a YouTube-on, amitől leesik az ilyesmire nyitott ember álla. A régi "közdokos" vasutas filmeket például én lelkesen nézem, hiszen amikor gyerek voltam és vonatrajongó, nagyjából úgy nézett a MÁV világa, mint ezeken a filmeken.

Azaz pontosítok, nem volt fekete-fehér minden. És ha még jobban belegondolok, itt az ablakon kinézve látom a mellékvonalat, pont olyan Bzmot gépekkel, mint a régi filmekben, és pont olyan elhanyagolt vasúti megállóhellyel, mint akkor- szóval nem is akkor a változás.

No mindegy, visszatérve a filmekre, ezeket számomra meglepő műgonddal gondozták az alkotóik, némelyikben ma ismert arcok tűnnek fel. Például ha valakit érdekel, hogy festett Zana József, mint hiú ügyeletes, az nézzen bele ebbe a remek kis darabba.

Egy másik film egyenesen filozofikus mélységeit villantja fel a vasúti szolgálatnak, a megdicsőült vasutas figurája csodatevő szent embereket idéz.

Természetesen készültek komolyabb filmek is a Közdoknál, vasúti balesetek okait feltáró dokumentumfilmek, amelyekből tanulhatott a hanyagságra hajlamos dolgozó. Ám ezzel természetesen nem viccelek: a vasút veszélyes üzem, és a hiba ára valóban lehet az emberi élet. Meglepő, hogy a filmnek dramaturgiája van, gondosan szerkesztett munka, hatásos lassítással, zeneválasztással- nem csak szakmai körökben vállalható alkotás.

Annak idején a gyerekek jelentős része akart vasutas lenni, aztán a többségünk más pályát választott. A nosztalgia viszont megmaradt, szóval én nagyon hálás vagyok azoknak, akik ezeket a filmeket bedigitalizálták és feltöltötték. Mindenkinek azt javaslom, keresgéljen a videomegosztókon, mert fantasztikus dolgokat találhat...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

2018.11.23.
2018.10.13.
2018.08.31.

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés