Jazzrock '78

Ilyen jó kis zenét játszott a Szabó Gábor Group 1978-ban- ez ma is éppen olyan jó, mint akkoriban volt.

0 Tovább

A titkos tárlat

Világhírű művészek ajánlották fel alkotásaikat, amiket a helyszínen senki nem nézhet meg. És még lelkesek is az ötlettől!

Bármennyire furcsán hangzik, tényleg úgy bocsátották rendelkezésre műveiket a támogató alkotók, hogy azokat gondosan dobozba zárva elrejtették egy apró szigeten. Ám nemes cél érdekében: az alkotásokat elárverezik, és a befolyó összegből a cápák védelmét támogatják.

A helyszín ugyanis nem más, mint a Cocos-sziget, a Costa Ricához tartozó kis földdarab, ami a szárazföldtől nagy távolságra gyakorlatilag egy tengerfenékről kiemelkedő hegy csúcsa, és így gyakorlatilag olyan, mint oázis az óceánban. Rengeteg állat él itt, köztük sok-sok cápa, ám hiába szigorúan védettek, a jó fogásra vágyó illegális halászok igyekeznek minél többet kifogni belőlük. A hatóságoknak szüksége van az anyagi támogatásra, hogy hatékonyan léphessenek fel az érdekükben.

A művészek ezért ajánlották fel az alkotásokat, de azokat nem hagyományos módon értékesítik. A szigetre utazók először a víz alatt ismerkedhettek meg a cápákkal, amelyeket védeni szándékoznak. Aztán az alkotásokkal speciális engedély birtokában léphettek a szigetre, ott a gondosan bedobozolt műveket elásták, majd a GPS-koordinátákat rögzítették.

Ám a vásárló nem a koordinátákat kapja meg, hanem azokat egy holland művész, Constant Dullaart egy fémtömbön kódolva rögzíti, amihez nem adnak kulcsot. Ezzel a "térképpel" indulhatna a vásárló az alkotásáért- feltéve, hogy a szigetre léphet, mert ott nem lehet csak úgy ásni. Szóval a sok pénzt kicsengető művészet- és cápapártoló eltöprenghet rajta, hagyja ott senki által nem háborgatva az alkotást, vagy a törvényt megsértve próbálja megszerezni azt- és pont a védelemre hány fittyet, aminek nevében felhasználják az általa kifizetett összeget.

Igazán összetett projektról van tehát szó, amit minden résztvevő és érdeklődő továbbgondolhat. Ritka, amikor ilyen különleges módon kapcsolódik össze a művészet és a természetvédelem ügye, és ettől válik ez az egész izgalmasabbá. Vajon örökre ott maradnak valahol a szigeten eldugva az alkotások, vagy modern kori kalózok próbálnak a nyomukra akadni? Annak idején a magányos, mindentől távol eső sziget a kalózok egyik kedvelt tanyája volt, állítólag akadnak is ott elrejtett kincseik. Ez is egyike az érdekes párhuzamoknak...

Most már csak vevő is legyen, és a pénzt is jól használják fel a hatóságok, és végül mindenki jól jár: a cápák, a búvárok, a környezetvédők, a művészek- talán csak a tilosban járó halászok nem.

0 Tovább

Filléres fotótrükkök

Nagyon örülök, amikor efféle ötletes összeállítást látok arról, hogyan lehet gyorsan kiegészítőket fabrikálni egy-egy különleges kép elkészítéséhez. A fotózás során gyakran kerülünk olyan helyzetben, hogy nagyon örülnénk valami olyan felszerelésnek, ami épp nincs kéznél, jó lenne egy állvány, például. Meglepő módon apróságokból lehet hasznos dolgokat rögtönözni- érdemes belenézni a videóba és ellesni pár trükköt.

0 Tovább

Kannibálművész

Egy norvég fickóról olvastam, akit valamiért "művészként" emlegetnek, és most azért beszélnek róla, mert saját testrészeiből fogyasztott. Egy műtét során csípőprotézist kapott, elkérte a kioperált részt, mert úgymond fel akarta használni a művészeti iskolában ahol tanul.

Mivel a csonton hús is volt, az jutott eszébe, megfőzi és feltálalja magának. Állítólag így is tett, saját ízét a vadjuhéhoz tartotta hasonlatosnak. Tanárai állítólag nem voltak lelkes támogatói a projektnek. Ő pedig ügyesen meg is találta az utat a médiához, most aztán lehet róla mindenfelé olvasni.

A nevét nem említem, mert szerintem ez nem művészet, ez leginkább semmi. Bevallom, nekem kicsit sántít is a történet, hogy a kórházból csak úgy könnyen kihozhatja a csontot a hússal együtt. Felébred az altatásból, beugrik neki, de jó lenne ezzel otthon kísérletezni, és hozzák neki egy kis zacskóban? Ha csak felhajtást akar magának ezzel a kis sztorival, akkor oké, sokan felültek neki, nagyon ügyes volt, de ez ugyanúgy nem különösebben maradandó érték.

Amennyiben mégis megvolt az önvacsora, arra nehéz mit mondani. Vagyis: nehéz a fenét. Az ilyen marhaságokat a vurstliban mutogassák, oda megfelelő ez a színvonal, de ne keverjük bele a művészetet. Akármire rá lehet fogni, hogy "alkotás", de a darabolós gyilkosra azért ne bízzuk egy múzeum kurátori posztját, mert ő magát művésznek gondolja. A megoldás összesen annyi, ha az ilyen hírek hallatán a hírszerkesztő vállat von, és a maga részéről nem szerkeszti be a sztorit. Majd eltűnnek ezek a fajta kunsztozások maguktól, ha nem lehet velük öt perces hírnévre szert tenni.

Én ezért nem említem még a nevét sem a norvégnak, reklámozza más, máshol, ha akarja. Tulajdonképpen írni sem kellett volna róla- de bloggerként akár moroghatok is. Megtettem. De kijelentem, ezt sem tartom művészetnek, önkifejezésnek. Csak egy kis puffogás.

Uff, beszéltem.

0 Tovább

Cannes és a valóság

Mundruczó Kornél új filmje díjat kapott Cannes-ban a fesztiválon, ez remek hír. Aztán böngészem a további díjazottak listáját, és eltöprengek, látja majd valaki ezeket a filmeket?

Félreértés ne essék, semmiféle véleményt nem mondok ezzel, nem is láttam egyiket se. Egyszerűen csak úgy érzem, valahogy szétcsúszik a tömegek által nézett mozik meg a fesztiválokon díjakat kapók világa. Anyukámék generációja még megnézte a Fellini filmeket, a mostani fiatalok közül viszont csak egy töredék lehet, aki akár egyetlen Mundruczó alkotást látott. Miközben az internetes magazinok újságírói boldogan, nagy terjedelemben tudósítanak a helyszínről, az említett és dicsőített alkotók nevének a többségét kevesen ismerik.

Valahol fontos dolog, hogy nem az amerikai szuperprodukciós fősodorba tartozó filmekről is beszéljünk, a nézőszámon túl is lehet értékelni a filmeket. Mégis, minél inkább nyílik az olló, annál inkább válik súlytalanná a szélesebb közönség számára egy díj Cannes-ból, vagy más hasonló fesztiválokról. Kereken két évtizede nyert a Ponyvaregény Arany pálmát, az volt talán az utolsó olyan alkotás, amit igazán sokan látták, amire sokan emlékeznek. De az utána következők között már olyanok is vannak, amit a világ nagy részében maximum valami közszolgálati tévécsatorna éjszakai műsorsávjában adnak le. Bármennyire értékesek, kevesek találkoznak velük.

Néha az embernek olyan érzése van, ez a seregszemle azoknak jó, akik egy díjjal pár új filmtervükre kaphatnak támogatást egy művészfilmekben utazó producertől. Nyilván ebben is megvan az üzlet- hogy micsoda, abba nem látok bele, de nem hiszek a pénzt csak úgy szóró filmgyártó Róbert bácsikban. A filmgyártásnak mindig is volt üzleti oldala, hiszen egy nagyon drága műfaj, nem lehet 20 fillérből leforgatni egy egész estés alkotást.

Én mindenesetre annak örülnék, hogy ha ami jó, az eljutna az emberekhez is. Feltéve, hogy tényleg jó, nem pedig egyszerűen csak "értékes". Mert ilyesmit néha mondunk olyanra is, aminek a céljaival szimpatizálunk, maximum csak a film dögunalom. Meglátjuk, találkozunk-e a most díjazott filmek közül akármelyikkel is... És az is kérdés, ez valójában mekkora veszteség.

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés