Mostanában mindenki Cecilt, az amerikai fogorvos által kilőtt zimbabwei oroszlánt siratja. Számomra is nagyon szomorú volt a kép az állat teteme felett pózoló vadásszal, és el se nagyon tudom képzelni, hogy valaki egy ilyet büszkén mutogat.

Walter Palmer megtette, és ez valószínűleg élete legnagyobb baklövése volt. A mai megosztós világban a hír olyan gyorsan elterjedt, hogy talán még Patagóniában vagy a malajziai dzsungel mélyén is első számú közellenség lett a hobbivadászból. Első tanulság: tényleg pillanatok alatt válhat valaki közismertté, akár akarata ellenére is. 

Sajnálkozunk a gyönyörű oroszlán halálán, akit most hirtelen, holta után rengetegen kezdtek el imádni. Olvasom, hogy közkedvelt hím példány volt, sokan ismerték- bevallom, én a halála előtt sose hallottam róla. Gyanítom, jellemzően mások se, akik ma megosztják a róla szóló híreket. Valószínűleg minden nap megölnek pár oroszlánt, de a többiről sose hallunk. Cecil nevét se ismernénk, ha nem lett volna viszonylag ismertebb állat. Második tanulság: az internet keményen szelektál, és azért, mert egy-egy tragédiát felkap a média, még ezer más olyan dolog történik, ami nem üti meg az ingerküszöböt.

A célkeresztbe most a vadászat került úgy általában. Nem tudom elképzelni, hogy fegyvert emeljek egy állatra, számomra sokkal nemesebb hobbi mondjuk a természetfotózás- de a vadászat mint tevékenység elég régóta űzött, és ma is sok helyen a mindennapi létfenntartás része. Ezt a kérdést nem szélsőségesen általánosítva kellene elemezni, hanem beszélni lehetne a sportként űzött vadászatról, a harmadik világba pénzért lövöldözni járókról, a veszélyeztetett állatokról és így tovább. De most hirtelen fellángoló harag van, ami gyorsan el is múlik. Harmadik tanulság: nem a felkorbácsolt hangulat indít be igazi változást, hanem majd utána a józan elemzés- ha lesz olyan valaha.

Az egyik olyan vadásztársaság, aminek Palmer tagja volt, máris kizárta a fogászt, és persze védik a mundér becsületét. Mindenki igazi természetimádó soraikban, még véletlenül se akad köztük fegyvermániás, vérszomjas bolond- szeretetből ölnek. És a szabályok, azok fontosak! Ki kellett hát zárni a jogsértő vadászt. Igaz, azért nem zárták ki, amikor pár évvel korábban szintén tiltott helyen lőtt ki egy medvét, ráadásul hazudott róla és elítélték. Negyedik tanulság: mindig lesznek olyanok, akik a közvélemény kedvéért hoznak kemény döntést, de biztosak lehetünk benne, a vihar elültével gyorsan vissza fognak táncolni.

És persze a vadászok azt is mondják, az általuk kifizetett sok-sok pénz jelentős része pont természetvédelemre megy, ebből is látszik, hogy ők az állatvilág igazi megmentői. Még ha félre is tesszük azt a problémát, hogy a fizetős túraszervezőknek adott dollárezrekből ugyan mennyi jut valódi védelemre Afrikában, akkor sem áll össze a kép: miért nem adja oda azt a sok pénzt közvetlenül a természetvédőknek az állatimádó? Ja, mert akkor nem lehetne sportból lövöldözni? Akkor tessék azt mondani, hogy az a legfontosabb, és ha esetleg van más pozitív hozadék is, az remek, de ha nincs, akkor se erről szól a hobbijuk. Ötödik tanulság: az álszentség az egyik leggyakoribb, ám ezzel együtt az egyik legkönnyebben leleplezhető magatartásforma az interneten.

Hogy én ne essek ebbe a hibába, nem akarok könnyfakasztó sorokat írni arról, mennyire megviselt Cecil halála  (nem mintha nem szoktam volna álszent lenni, de nem vagyok rá büszke). Sajnálom, természetesen, és azt is gondolom, elsősorban az a legfontosabb, ha valahol léteznek vadászati szabályok, azokat szigorúan tartsák és tartassák be. Itt Európában egy fotelben ülve nem érzem magam feljogosítva arra, hogy beleszóljak a zimbabwei közéletbe, de elgondolkoztam rajta, hogy a saját házunk táján mindent megteszünk-e a természetvédelemért. Valóban tisztábbak nálunk a viszonyok, mint Afrikában? Ez számomra egy fontos kérdés.

És a vadász? Egy másodpercig sem sajnálom Palmert- nem azért ítélem el, mert vadászik, hanem azért, mert már nem először jár tilosban egy trófea kedvéért. Az, hogy bizonyos helyeken törvény engedi egy oroszlán kilövését, nem az ő hibája. Az, hogy valaki számára a vadászat nemes hobbi és kellemes kikapcsolódás, az a saját felfogása. Aki pedig védené a vadon élő, veszélyeztetett vagy egyszerűen csak kiszolgáltatott állatokat, az ne csak Cecil képeit ossza meg mindenfelé, Palmer felelősségre vonását követelve, hanem átlagos napokon, "átlagos" (valójában mind egyedi) élőlények értelmetlen pusztítása ellen is tegyen meg mindent, amit tud.

Cecil életét már az sem adja vissza, ha mindenki aláír egy tucat online petíciót, amiben a vadász megbüntetését követeli. De ha tudunk tenni valamit azért, hogy fajtársai nyugodtan élhessenek, akkor azzal jelezzük igazán, egy oroszlán élete is fontos a számunkra.