Walt Disney ma 114 éve született, ennek kapcsán emlékeznék meg Hollywood egyik leghíresebb alakjáról.

film

Disney tizenévesen már lapokba rajzolt, aztán az első világháború idején jelentkezett a hadseregbe, de túl fiatal volt a frontszolgálathoz. A húszas évektől kezdte építeni karrierjét, 1923-ban pedig elkezdett rajzfilmeket készíteni. Bátyjával alapította a Disney stúdiót, amiből a mai világcég lett.

Első ismert alkotásainak egy Alice nevű lány volt a főszereplője: vegyes technikával készült animációs filmek voltak ezek, amiben a kislányt különböző rajzolt figurák vettek körbe. Közel egy évszázad távlatából nézve is tetten érhető az alkotók fantáziája, szakmai tudása.

Amikor az Alice-filmek vesztettek a népszerűségből, kapóra jött egy producer, Charles Mintz megbízása: Disney és csapata alkotta meg Oswald, a szerencsés nyúl figuráját. A rajzfilm nagy siker lett, ám amikor Disney újra akarta tárgyalni a feltételeket, kiderült, gyakorlatilag közvetlen alkotótársán kívül az egész csapatát elcsábította Mintz, aki Oswaldot is megtartotta magának.

Disney-t viszont nem hagyta cserben a fantáziája, és a vonaton ülve új figurát skiccelt fel: ő lett Miki egér. Hűséges munkatársa, Ubbe Iwerks alakított rajta, hogy könnyebben animálható legyen, ám Disney maga adta az új figura hangját. Egy régi Disney-animátor szerint ugyan Iwerksnek köszönhető Mickey Mouse megjelenése, de Disney álmodta meg a személyiségét. Megjegyzendő, a nevet viszont Disney feleségétől kapott, mert az eredeti Mortimert az asszony nem tartotta jól csengőnek. A harmadik Miki egér rajzfilm volt az első, ami nem némafilmként készült, 1928 novemberében mutatták be, és óriási sikert aratott.

Disney a később különleges álmot kezdett dédelgetni: egész estés animációs filmet akart készíteni. Ezt az ötletet sokan megmosolyogták akkoriban, a család és az üzlettársak is le akarták beszélni, ám az idő Disney-t igazolta. Ő ráadásul nagyon komoly minőségi elvárásokat támasztott a filmmel szemben, így évek munkájával készülhetett el a Hófehérke és a hét törpe. Közben a stúdió a pénzből is kifogyott, ám amikor 1938-ban mozikba került a film, óriási sikert aratott, az év legtöbb bevételt hozó alkotása lett.

Természetesen ezek után már senki sem kételkedett abban, hogy van értelme mozifilm hosszúságú animációs filmeket készíteni, jött a Pinokkió, a Bambi, az Alice csodaországban és így tovább. Közben készültek a rövidebb rajzfilmek is, a közönség megismerte Donald kacsa, Plútó vagy Goofy figuráját, akiket mindmáig szeretnek az egész világon.

Miközben készültek a filmek, Disney újabb ötlettel állt elő: egy szórakoztató park, a Disneyland felépítése szerepelt a terveiben. 1955-ben nyílt meg az intézmény, ami a világ egyik legsikeresebb szórakoztatóipari vállalkozásává nőtte ki magát. Disney maga nem érhette meg minden elképzelése megvalósulását, mert az egész életében keményen dohányzó filmes 1966-ban alulmaradt a tüdőrákkal vívott harcban.

A Disney stúdió utóéletéről talán elég annyi, hogy pár éve a Star Wars univerzumot is szőröstül-bőröstül felvásárolták, már az ő égiszük alatt jön ki a milliók által várt folytatás a közeljövőben. Maga Walt Disney viszont vitatott személyiségnek számít, sokan mondanak sommás ítéletet rasszizmusáról, antiszemitizmusáról, nőgyűlöletéről, míg mások, így egykori munkatársai szerint messze nem igaz a sok vád, amivel illetik utólag. Akadnak, akik szerint azt se szabadna elfelejteni, milyen világban nőtt fel és milyen korszakban dolgozott Disney, akin több mint egy fél évszázad távlatából nem lehet számonkérni a ma általánosan elfogadott irányelvek betartását. 

film

Ez tipikusan olyan dolog, amiben mi, akik nem ismertük sem Disney-t, sem a korabeli Hollywoodot, úgyse tudunk ítélkezni. Ettől még tény, hogy Walt Disney munkássága nélkül ma egészen máshogy nézne ki a film világa. Bizonyára voltak hibái, tévedései, de hogy érdemei is bőven akadtak, vitathatatlan. Ezt még egy száraz tény is alátámasztja: soha, senki nem volt sikeresebb az Oscar-díj történetében! 59 jelölésből 22-t váltott díjra, és emellett kapott három külön szobrot is az akadémiától munkásságért...