Olvasom a kiadó komor közleményét, amiben a Tóth Krisztinát gyalázó pitbull-rajongókat ítélik el. Olvasom- és emlékezek.

Azon gyorsan lépjünk túl, milyen az a vers. Aki olvasta, tudja. Nem kell ezt túlragozni, máskor is jelentek már meg középszerű versek vagy mondókák(?), lesz is még példa ilyenre. A művésznő nem akkora tényező a magyar mindennapokban, hogy igazán fel kellene kapni a fejünket egy-egy megjelent kötetére. A rajongói bizonyára így szeretik- ennyi pont elég.

A pitbullos felháborodás némileg jogos, mert kissé gügye üzenete van az egész mondókának, de megvallom, nehezen hiszem, hogy felbőszült kisikolások indulnának elolvasván kutyairtó hadjáratba, pusztán önvédelmi célzattal. Lehetne ezt az ügyet a helyén kezelni, és ha azt meg is értem, miért morog egy pitbulltulaj, az sem lep meg, amikor rosszul esik, ha valakit reakcióként nem egyszerűen elküldenek a fenébe, de egyenesen fizikai megsemmisítéssel fenyegetnek meg. Ennyit azért nem érdemel az egész sztori.

Viszont fel kell idézzem, hogy az érzékeny lelkű, pitbulloktól félő irodalmártól magától sem állt távol a nyilvános beszólás. A Tereskova művésznéven alkotó hölgy öregedésére, mondhatni, csúnyulására utaló cikkében azért nem feltétlenül úgy írt, hogy a célzottja azzal kulturált formában vitatkozhatott volna. Ebből lett válaszként a "ragyásozás", és akit érdekel még egyáltalán ez a a közeg, kissé komikus kortárs cicaharc tanúja lehetett. 

A magamfajtának, akinek se a pitbullok elnyomása, se a hazai művészélet mimózáinak panaszáradata nem okoz álmatlan éjszakákat, a szent felháborodások után csak annyi jut eszébe: én már csak egy sört kérek. Elszórakoztatnak ideig-óráig ezek a csip-csup ügyek, aztán inkább foglalkozok valami értelmessel. 

Mind ismerjük a kifejezést: "csapásokat adunk és csapásokat kapunk". Ám ezek a felfújt ügyek pontosan jelzik, nálunk igazán soha nem történik semmi különös. Távolról szemlélve úgy festhet, mintha konfliktusok lennének, viták és kvázi harcok. Közben az egész röhejes, ahogy van: íródott egy kis szösszenet, ami igazán nem akar és nem ér el semmit, és erre tényezőt csinálnak belőle olyanok, akik nem jönnek rá, pont az jelzi a téma súlytalanságát, hogy nyolc évig a kutyát (a pitbullokat se) zavarta. Pont akkora jelentősége van, mint hogy két, alapvetően kellemes burokban élő nő milyen aljas módon tud piszkoskodni egymással a nagy nyilvánosság előtt.

Ugorgyunk.