Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Könnyed, mégis szomorú

Az ember bármiből tanulhat valami újat: egy Family Guy-epizódban foglalkoztak sokat Anne Murray slágerével. A Snowbird kapcsán elhangzott Stewie és Brian elmélkedése arról, milyen furcsa, hogy a dal zenéje könnyed, inkább vidám, de a szöveg nagyon is szomorkás.

Mint sokan mások, én sem feltétlenül figyelek oda az angol nyelvű dalok szövegére. Ezek után viszont nyilván kíváncsi lettem, és kerestem egy verziót, ahol feliratozva van az egyébként kifejezetten hangulatos dal.

Ha nem tudatosítjuk magunkban, mi hangzik el, eszünkbe sem jutna, ez a dal nem az, aminek első hangzásra tűnik. 

"But now I feel such emptiness within
For the thing that I want most in life's
The thing that I can't win"

Talán emiatt a kettőség miatt vált a Gene MacLellan által írt dal klasszikussá. Sikeres lett az Anne Murray változat is még 1970-ben, aztán feldolgozta többek között Elvis Presley vagy Bing Crosby is. Többet meghallgattam, de nekem a Murray-féle tetszik a leginkább. Milyen különös, hogy se róla, se a dalról nem hallottam volna soha az életben, ha nem néznék Family Guyt... Pedig a kanadai énekesnő azért komoly név a szakmában, eladott laza 54 millió lemezt és van négy Grammy-díja is. Mennyien ismerik és szeretik, nálunk viszont teljesen idegenül cseng a neve- ez is fura kettősség.

0 Tovább

Felnőttek a fiúzenekarok

Hogy repül az idő! Már két évtizede annak, hogy az olyan bandák, mint a Backstreet Boys vagy a Take That hasítottak a slágerlistákon. A jóképű srácok a fülbemászó slágereikkel óriási rajongótábort gyűjtöttek, aztán persze jött a már-már törvényszerű szétesés- majd az újbóli egymásra találás.

Valószínűleg mindenkinek a korosztályomban megragadt pár dal azokból az időkből. Teljesen felesleges letagadni, hogy ez vagy az a nóta jobban bejött mint a másik, bizonyos bandákkal jobban szimpatizáltunk és így tovább. Persze posztert azért egy fiú nem tesz a falra ezekkel az arcokkal, de nyilván volt olyan hangulat, amikor még a kissé közhelyes dalok is bejöttek.

No meg az is megeshet, hogy egy banda, ami akkoriban különösebben nem érdekelt, most, a velem együtt öregedő tagokkal sokkal jobb zenét játszik. A Take That-től például a Back for Good folyt a csapból is, amit most se nagyon tudok végighallgatni. Inkább csak az arcokat figyelem: milyen fiatal volt a frontember Gary Barlow vagy az akkoriban inkább háttérben levő Robbie Williams.

Bizony, a szólóban legmesszebbre jutott énekes annak idején nem feltétlenül a legismertebb arc volt. Ám ügyes karrierépítéssel nagy sztárt csináltak belőle, miközben a többiek rájöttek, együtt többre mennek, mint külön-külön. A négytagúvá vált Take That visszatért, és a projekt Robbie Williams nélkül is jól működött, eladtak egy rakat lemezt, a koncertjegyeket elkapkodták, és a zene pedig éppen úgy kicsit másabb lett, mint ahogy az előadók és a rajongók is öregedtek. Nincs is ebben meglepő, hiszen elröppent 11 év! Ami nem nagyon változott, az Barlow szerény tánctudása, a Shine klipjében az idő jelentős részében zongora mögött ül, hogy ne látszódjék pocakja... De ezt is elbírja a zene, mert végülis az a legfontosabb.

A folytatásban pedig jöttek olyan dalok, amik hallattán nem kapcsoltam el a rádiót. Nincs itthon Take That CD-gyűjteményem, de ami korrekt popzene, azzal nekem nagy bajom nem akad. Valahol megértem, hogy a rajongók számára izgalmas volt egy koncert, ahonnan a kezdetektől az új dalokig végigvették az eltelt évtizedeket- lehetett nosztalgiázni egy sort a régi szerelmes darabokra, aztán meg bulizni az újakra.

És átmenetileg még Robbie Williams is visszatért, hiszen a Take That szekere futott, az övé meg nem annyira. A Flood ismét egy újabb korrekt rádiós sláger volt, de az őszülő szakállú arcokat elnézve az ember már nem nagyon emlegetett volna fiúbandát a zenekar kapcsán...

Most pedig, immár három tagúra fogyatkozva, a Take That új dala ismét felkapaszkodott az angol slágerlista élére, 21 évvel az első No 1. daluk után. Ez pedig szerintem nem kis dolog! Hiszen ez már lendületes, afféle felnőttes popzene, mégis megtalálja a közönségét- vélhetően nem csak a saját korosztályukban, ahova a velük együtt megöregedett rajongók tartoznak, hanem a lemezt vásárló fiatalabbak közt is. Bevallom, ezt a These Days-t én is szívesen hallgatom, és mivel nem voltam a banda iránt annyira oda sose, egyetlen korábbi tag se hiányzik. Mert elsősorban tényleg a zene számít, az meg korrekt.

0 Tovább

Karel Gott még mindig a csúcson

Hihetetlen a cseh énekes, már 39. alkalommal nyeri el év férfi előadója díjat hazájában. Nem rossz teljesítmény ez a 75 éves sztártól, akinek a fiatalabb riválisai simán az unokái lehetnének.

Ráadásul az az igazán szép, hogy Karel Gott nem csak elnéző vállveregetéseket kap, hogy "szépen eldanolászol te még itt öreg, nesze itt egy plecsni", hanem teltházas koncerteket ad számos néző előtt. Nem egy vidéki diszkó tízperces betétműsora vagy egy nyugdíjasház délutáni matinéja jelenti a számára a fellépéseket...

Persze nálunk a fiatalabbak azért nem nagyon tudják ki ő, de a Lady Karnevalról, talán már hallhattak. Ha nem, érdemes megnézni ezt a '77-es felvételt, a korabeli elvárásnak megfelelően vagy hatszázan vannak körülötte a színpadon a revüjellegű műsorban.

De abból a kevés dalból, amit Karel Gott előadásában ismerek, nekem ez a kedvencem. Ivan Mladek és a Banjo Band (az slágerük az utóbbi években mémmé vált Jozin z Bazin) kíséretében adja elő a Jez című nótát, és azt kell mondjam, igazán könnyed, jó hangulatú a produkció. Persze ebben szerepe van a gargalizálva éneklő Gerendás Gézának is, de azt hiszem, ettől függetlenül Gott a húzónév.

Természetesen nem akarom azt mondani, hogy ne lennének kiváló magyar könnyűzenei előadók vagy szerzők, akikre mi magunk ne lehetnénk ugyanúgy büszkék, amiért évtizedeken át remek dolgokat produkáltak. Karel Gott egy kicsit mégis más, ennyi idő át folyamatosan a csúcson lenni ebben a műfajban nagy szó ám nemzetközi szinten is, mert időskorában sem vonult vissza. Böngésztem a képeket az oldalán (például ezt), láttam az emberekkel teli sportcsarnokokat a koncertjein, és csak ámuldozok. Le a kalappal előtte!

0 Tovább

A sztárok farvizén

Volt a South Parkban egy epizód, amikor Kanada sztrájkolni kezdett, és a fiúk a milliós nézettségű internetes videókból szerzett virtuális pénzzel akarták őket kifizetni. Annak idején tényleg elég nehéz volt elképzelni, hogy a rettentően nagy nézettséggel pénzt is lehet keresni. Most már állítólag vannak, akik tényleg érdemi összeget tudnak beszedni, és valahol logikusnak is tűnik, hogy jut a reklámbevételből azoknak, akiknek a filmjeit többen látták, mint egy-egy menő hollywoodi mozit.

Néha tényleg elképedek a számok láttán. Az, hogy a dél-koreai szinten ismert helyi sztár, Psy igazi világhíresség lett egyetlen internetes slágernek köszönhetően, nagyon jellemző a mai médiafogyasztásra. Egyébként a Gangnam Style jól eltalált dal és klip, de a több mint kétmillárd(!!!!) néző akkor is elképesztő.

És ha még hozzáadnánk, kiknek sikerült ennek a slágernek a farvizén messzire jutni... A múltkor az interneten keresgélve belefutottam a Waveya nevű koreai tánccsapat videójába, akik a Gangnam Style-ra ropják. Öt vékony ázsiai lány, nem túl bonyolult koreográfia, primitív klip- ki kapná fel erre a fejét? Van ilyenből egy rakat a YouTube-on.

Ám ezt 139 millió alkalommal nézték meg az emberek, tehát a YouTube legmenőbb videói közé tartozik. És ehhez nem kellett más, mint felülni egy divathullámra. Na ebben persze semmi új nincs, az első beatzenekarokat követték az epigonok, a diszkókorszakban sorra jöttek ki az előadók ilyen stílusú lemezei és így tovább.

Valahol ahhoz is kell tehetség, hogy az ember a megfelelő szakaszban szálljon fel a hullámvasútra. Meg persze némi szerencse, hogy a sok követőből pont azt kapja fel a netes közönség. Kis keresgéléssel könnyen lehetne találni olyan Gangnam Style paródiát vagy feldolgozást, amit nem 139 millióan, hanem 139-en láttak.

Tanulság? Nincs. Próbálkozni kell, ha valaki ezzel akarja megalapozni a jövőjét. Csak tisztában kell vele lenni, hogy nagyon erős a konkurencia- pont annyira, mint ha valaki eredeti, saját alkotással akar kitűnni a videóözönből.

3 Tovább

Ice Ice Baby mindhalálig

Már annak is közel negyedszázada, hogy az Ice Ice Baby című hip hop dal óriási sikert aratott szerte a világban, így aztán a mai fiatal generáció jó része nem is ismeri- ha pedig meghallják, nyilván csodálkoznak, mit ettek ezen 1990-ben. A klipet látva jó eséllyel dőlnek a röhögéstől is...

Bevallom, én is jót mosolygok ezen az idétlenkedésen. Nagyon műmájer az egész, közben meg utánaolvasva kiderül, Vanilla Ice élvonalbali sztárrá lett egy kis időre ennek a bombaslágernek köszönhetően. Azt írják, ez volt a legelső hip hop dal ami első tudott lenni a Billboard slágerlistán, a To The Extreme lemezből 15 millió(!) példány kelt el, Vanilla Ice még Madonna pasija is volt pár hónapig. Aztán pedig jött a sorsszerű zuhanás az ismeretlenségbe. Hiába ad ki manapság is lemezeket, nem túl sokan veszik ezeket, és ha bárhová elhívják haknizni a tévébe, akkor Vanilla Ice vén fejjel még mindig az Ice Ice Baby-t rappelheti.

Mert az eredetileg Robert Matthew Van Winkle néven Texasban született zenész 1967-es évjáratú, közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez. Motocross versenyzéssel is foglalkozott, aztán jött a hip hop és a rövid életű világsiker. De talán ők maguk sem hittek ebben igazán: a dal karakterét meghatározó basszusfutam eredetileg a Queen és David Bowie Under Pressure című dalában hallható, de a lemezen a nevüket még csak fel sem tüntették. Pedig enélkül a vérszegény rap és a szupermenő cuccban ugrálás aligha tarolt volna... Utólag persze rendezni kellett a jogokat, de ez tényleg elsősorban jogi kérdés volt, gyaníthatóan a Vanilla Ice-ért rajongó fiatal közönség jelentős részének fogalma sem volt arról, mi volt az eredeti dal, és egyáltalán, mi az a Queen.

Mindenesetre mára már az eredeti is, meg a rapfeldolgozás is retró kategóriába csúszott. Nézi az ember a röhejes cuccokban pattogó Vanilla Ice-t, és a mai fiatalokhoz hasonlóan értetlenül próbálja kideríteni, mitől volt ez menő. Azt hiszem, az ilyen klipek maximum abban örökérvényűek, hogy ugyanúgy elengedhetetlen beléjük legalább egy csinos csaj feszes cuccban, mint a maiakban. És nyilván ami ma iszonyúan trendi, az 25 év múlva ugyanúgy menthetetlenül gáz lesz, mint ez a fizimiska. Néha jó ezt az eszünkbe idézni, ha divatos arcokért rajongunk...

14 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés