Pereljük be a felhőket!

Jó kis beszámolót olvastam arról, hogy a napfogyatkozás kedvéért a Feröer-szigetekre elzarándokolt több ezer turista mennyire felháborodott a felhős időjárás miatt, ami "tönkretette" az élményt. Lantos Gábor írása szerint (itt olvasható) még a pénzüket is visszakövetelték volna páran, mintha egyenesen egy elmaradt színházi előadásról lett volna szó.

A helyzet természetesen abszurd, nevetséges. Komolyan nem érti az ember, tulajdonképpen kivel is perlekednének a csalódott utazók: a felhőkkel? Persze, így azért nem volt az igazi a buli, de lássuk be, a világ bizonyos részein az évnek a szakában nem szokatlan a felhős időjárás. A Feröer-szigeteken is előfordul...

Nézhetjük úgy is, ez bizony maga a fogyasztói társadalom. Napfogyatkozásért fizettem, azt akarom kapni, slussz. Ha nem tudják prezentálni, pénz vissza, mert a turista becsapottnak érzi magát. Gyakorlatilag megszoktuk, hogy bármilyen helyzetben reklamálhatunk, és lelkesen verjük is az asztalt, ha valami nem pont olyan, ahogy elképzeltük.

Csak aztán a sztori második elolvasása után egy másik gondolat is megfordult a fejemben. Biztos, hogy minden utazásszervező tájékoztatása kiterjedt olyan fontos részletekre, mi mennyire az időjárás függvénye, mit lehet majd látni? Igen, tudom, hülyének kell lenni annak, aki ebbe magától nem gondol bele, de ha felidézzük, állítólag még azt is bele kellett írni a fogalmatlanok kedvéért a mikrók használati utasításába, hogy élő állat szárítására nem használható... 

Kíváncsi lennék, mi is szerepelt az utazási irodák ajánlataiban. Manapság már ott is repkednek a "garantált" dolgok. Nyilván a bombasztikus marketingszöveggel eladott utazásokat méregdrágán kínálták, még az is lehet, hogy pár ember kiharcol némi visszatérítést, és az irodák így sem járnak rosszul... Ha a turista meg akarja kapni a tutit, meg is ígérik. És ha a prospektusok csak arról szóltak, hogy milyen fantasztikus lesz Feröeren a napfogyatkozás, és sem azt nem hangsúlyozták, az élményt befolyásolhatják a felhők, sem arra nem tértek ki, mennyi más, legalább annyira fantaszikus élmény várható arra, mint az a pár perc sötétség, akkor a vendégek felháborodása már majdnem indokolható is.

Persze csak majdnem, mert a magamfajta akkor érezné magát igazán hülyének, ha rájönnék, én voltam az, aki mindenfélét úgy képzeltem el előre, hogy az esetleges befolyásoló tényezők eszembe se jutottak volna. Aki sokat utazik, jól teszi, ha felkészül arra, váratlanul változhat a program- de nem csak rossz, jó irányba is. Hányszor előfordult, hogy valamit nagyon szerettem volna, és nem úgy jött össze, ahogy elképzeltem! És milyen sok alkalommal történt olyan, hogy valami különleges kalanddal kárpótoltak a csalódásokért... 

Többek között ezekért a váratlan meglepetésekért is szeretek annyira utazni. Pont ezért nem hiszem, hogy túl gyakran fogok "garantált" napfogyatkozásokat ígérő méregdrága utakra befizetni. Jobban bízok magamban, a saját szervezésemben, és úgy még a balfogásokért is büszkén vállalom a felelősséget. Ha magadnak köszönheted, még a tévedésből is örök emlék lehet hosszabb távon. A jó élményekből pedig többszörösen...

0 Tovább

Az utazás ára

Valljuk be, mi, magyarok, imádunk mások zsebében turkálni. Ha olvasom az Indulási oldal beszámolóit, a hozzászólások legalább harmada azzal foglalkozik, honnan volt pénze a szerzőnek adott utazásra. Ezért én nem rovok meg senkit, időnként nekem is eszembe jut ez a kérdés, inkább körüljárom ezt az egész utazni-nem utazni problémakört.

Kétségtelen, vannak olyan emberek, akiknek a beszámolói egyszerűen nem tetszenek. Olyan megmagyarázhatatlan háttérrel lesznek világutazók néhányakból, ami szemet szúr- és szépen lassan ezek a szerzők el is tűnnek a komoly felületekről. Másoknál viszont igenis teljesen jól áttekinthető, hogy is működnek a dolgok: Harkányiék még a kiadásaikat vezető táblázatot is közzétették. Tanulságos, érdekes. Van olyan is, akiről lehet tudni, hogy a munkájában sikeres, szenvedélye az utazás, erre költ. Ő döntése.

Mert igenis van, akinél ez döntés kérdése. Akik akármilyen okból nagyon gazdagok, természetesen más kategóriába esnek, de ők nem nagyon szoktak beszámolókat írogatni. Vannak ügyesen pályázó fiatalok- mi rosszat mondhatnék rájuk? Az én egyetemista koromban is voltak külföldi részképzések, már bánom, hogy akkor ezzel nem foglakoztam, pedig érdemes lett volna. Voltak cimborák, akik Angliában vagy Egyiptomban töltöttek így hónapokat. Keveset költöttek, a vendéglátók mindent megmutattak nekik, nem arról szólt a történet, hogy "az úrigyerek kimegy rongyot rázni". És persze vannak olyanok is sajnos igen sokan, akik nem engedhetik meg maguknak az utazgatás luxusát. Ez valóban szomorú- de ezen én nem nagyon tudok változtatni.

A köztes rétegnél viszont ez jelentős részben döntés kérdése. Én is szoktam utazni. Hogy teremtem elő rá a pénzt? Szerény körülmények közt élek, a régi autót nem cserélem, ha még működik, nem vágyok nagyobb vagy szebb lakásba, nem iszok, nem dohányzok, nem költöm a pénzem pókerteremben, nem járok bulizni. Nekem az utazás a kedvenc időtöltésem, és annyi tartalék van, hogy eldönthessem, mi a fontosabb. Lehet, hogy aki a hozzászólásokban keresztre feszíti az utazásmániást, sokkal szebb autót hajt, amiből nekem kijön 4-5 vagy több utazás. Ebben a dologban nincs általános értelemben véve "jobb" és "rosszabb" választás, a jó az, ami nekem jó. Máshogy élünk, nem kérhetjük számon a mi elveinket a többieken.

És meg kell jegyezni, a sok utazás rutinossá tesz. Travellina jó cikket írt arról, hogy lehet olcsóbban repjegyet keresni, de nekem is megvannak a saját trükkjeim. Az például nálam is bevált, hogy nem konkrétan leszögezem, hova akarok menni, hanem folyamatosan böngészem a repjegyajánlatokat, és ha megtetszik valami, mert olcsó, elkezdem feltérképezni a szállásokat, a látnivalókat- ha összeáll a kép, jöhet a foglalás. Ha 5-6 ezer forintba kerül egy oda-vissza út (volt ilyen, Rómába, Malmöbe, Brüsszelbe például), akkor egy hosszú hétvége teljesen kezelhető költségű. Úgy nézhet ki, mintha a világ minden pénzét elutaznám, pedig... Szállásoknál megnézek minden kereső oldalt, de már az is működött, hogy a szimpatikus, olcsó szállodának közvetlenül írtam, és akkor még kedvezőbb árat kaptam- naná, hiszen így nem volt jutalék a buliban.

Vannak helyek, ahol van helyismeretem, és már nem feszít az se, hogy pazaroljam a pénzt, ott is úgy élek kicsit, mint itthon. Tudom, hogy a Kanári-szigeteken például meglepően megfizethető az autóbérlés, a kedvező árú boltokat is ismerem, szóval ha kifogok egy olcsó repjegyet, már indulhat is a fapadosnak tűnő nyaralás- de könyörgöm, tengerparton vagyok, jól érzem magam egy szendviccsel is. De ha az lenne a hobbim, nem ide jönnék, hanem olyan városba, ahol Michelin-csillagos éttermek vannak. Engem is érdekelne az ilyesmi, de a lehetőségeim korlátozottak, és választanom kell.

Szóval nem az a kérdés, hogy kinek mennyi pénze van, hiszen ez jórészünk életében adott, és az állapot pillanatok alatt megváltozhat. Mindenkinek van kismillió kiadása, és persze rengeteg választási lehetősége. Ebből az egészből aztán kijön a mozgástér- nagyon szomorú, hogy sokaknak semmi extrára, luxusra, kikapcsolódásra nincs pénze, de erről a többiek nem tehetnek. Az viszont teljesen a mi ügyünk, hogy amikor ilyen vagy olyan módon mégiscsak dönthetünk, mit választunk. Szerintem nem jó stratégia mások anyagi lehetőségeit firtatni, inkább próbáljunk ellesni tippeket, ötleteket. A lelkes utazók nem szokták titkolni, hol találnak olcsó utat, akinek a gyereke olyan korban van, biztatni lehet tanulásra, pályázásra, hátha neki jön össze egy külföldi lehetőség. És persze át lehet gondolni, mi a fontos a számunkra, átrendezhető az értékrend, vagy maradhat minden úgy, ahogy van.

Nekem továbbra is az utazás van a fókuszban. Igen, lemondok érte bizonyos dolgokról, de ezt egyáltalán nem bánom, rengeteg nagyszerű élményt van a hátam mögött. És már azt is tudom nagyjából, merre visz majd az utam ebben az évben. Ha kell, inkább a mindennapokban húzom meg a nadrágszíjat ennek érdekében. Amikor ott ücsörgök a tengerparton és bámulom a naplementét, oly mindegy nekem, ki mit hisz arról, hogy jutottam el oda- és igazán utána sem számít sokat.

0 Tovább

Fapad, nem fapad

Nincs mese, a repülős utazásnak is megvan a maga kultúrája. Sőt, mindig is volt, csak az egész kissé megváltozott az évtizedek alatt.

Volt egy ma már elfeledett korszak, amikor a repülős utazás kevesek kiváltsága volt. Természetesen elsősorban az ár miatt nem volt túl sokaknak elérhető ez az utazási forma, így aztán a repülőre szálló elit megadta a módját. Öltöny és nyakkendő dukált az uraknak, decens kiskosztüm a hölgyeknek. Az elegancia elvárás volt, és ez vélhetően akkortájt senkit sem zavart, ez volt a norma, amihez mindenki igazodott. A kiszolgálás se országúti büféket idézett, sokkal kifinomultabb volt. A korabeli reklámfotók jó képet adnak arról milyen volt a repülős utazás- vagyis hogy milyen képet akartak róla sugallni. Jól öltözött, belőtt frizurájú fehér emberek ültek mosolyogva nagy kényelemben az üléseken, miközben csinos légikísérők sürögtek-forogtak körülöttük.

Tegye fel a kezét, aki hasonlónak látja napjaink repülős utazásait! A képeken az pedig még csak nem is látszik, mennyire vegzálós lett a biztonsági ellenőrzés, átvilágított csomagokkal, súlyos veszélyt jelentő ásványvizes palackokkal, fémdetektorral és levetettett cipőkkel. Sorbanállás és zsúfoltság mindenhol, a repülőgépekre újabb és újabb üléssorokat passzíroznak be, és szép lassan minden plusz szolgáltatás fizetős lesz. 

Ezzel járt a repülés demokratizálódása. Már a chartergépes nyaralások indulásakor megváltozott a törzsközönség, többé nem volt elvárás a kiskosztüm meg az öltöny. Bevallom, én nem is sírok ezek után, egyszerűen azért, mert ahogy a repülés világa megváltozott az olcsó jegyekkel, én sem életem kalandjaként tekintek rá, hanem olyan hétköznapi utazási formaként, mint a buszozásra vagy a vonatra. A fapadosok jegyárai nekem lehetőséget adtak arra, hogy gyorsan, olcsón eljussak olyan városokba, ahova máshogy jó eséllyel nem utazhattam volna el, és ezért cserébe elfogadom a kompromisszumokat: a tömeget, a feláras felárat, a csomagméretek szigorú ellenőrzését.

Gondot maximum az utastársak egy része szokott utazni. Ugyan az öltözködésre nincsenek íratlan szabályok manapság, pár dolgot be lehetne tartani. Magunkért és másokért jó lenne az, ha elfogadnánk a leírtakat. Csendben csodálkozni szoktam, amikor valaki vitatkozik a poggyászfeladásnál, mert "egy kicsikét" nagyobb vagy nehezebb a csomagja. Én mindig azt hiszem, az emberek elolvassák a szabályzatot és hozzám hasonlóan mérleggel, mérőszalaggal ellenőriznek mindent. Nekem úgy tűnik természetesnek, hogy ezzel könnyítem meg a saját életemet, de úgy fest, ezt nem mindenki így fogja fel.

Csodálkozom a gépre rohanáson, a tülekedésen is. 2-3 órás repülőutaknál az egész nem ér annyit. Én tudom, hogy például a budapesti fémkalcikás felszállítás a fapadosokra olyan hangulatba sarkallhat, ami után az ember már semmit nem érez megalázónak, de azért csak jó lenne odafigyelni a másikra. Nem nyavalygok, a többség már van annyira rutinos repülő, hogy ne okozzon fennakadást, ám a szabályokat nem ismerő, perceken át vitatkozó emberek fel tudnak húzni.

Vajon én is idegesítek másokat? Remélem nem, legalábbis megpróbálok udvarias és toleráns lenni. És megpróbálok gyorsan átlendülni a mindenféle problémákon. A repülős utazás ugyanis napjainkban önmagában semmiféle kalandot nem jelent. Régen egy nyaralás fénypontja lehetett, most meg a leginkább fárasztó, a kényelmetlen ülésekkel és ócska kajával, no meg a szardíniásdoboz-érzéssel. Most az egész számomra csak egy lehetőség, ami ablakot nyit a világra: időnként fillérekért szerzek nagyszerű élményeket. Az utazás az úti célról szól, és nem akarom hagyni, hogy pár bosszantó óra határozzon meg mindent.

Nyilván előfordulnak botrányos helyzetek, cserben hagyott utasok, óriási késések. Nekünk ilyenből például nem fapadossal jutott ki, de ez mellékes. Az ilyen szélsőséges helyzeteket lehet jogi úton rendezni, de az apróbb kényelmetlenséget okozó szabályokat elfogadjuk akkor, amikor jegyet veszünk. El kell olvasni a feltételeket, kész.

Szóval én nem szidom a fapadosokat, mert igenis köszönhetek nekik dolgokat. És azt gondolom, nem kötelező velük repülni, vannak hagyományos légitársaságok első osztállyal, ahol ki lehet élvezni az utazás örömeit. Senki számára nem tiltott ezekkel utazni. Az viszont nem igazán megy, hogy élvezzük a nyomott árakat, de azért extra kiszolgálást várunk. Pontosabban várhatunk, csak nem fogjuk megkapni. És ha emiatt végigbosszankodjuk a nyaralást, magunknak tesszük a kikapcsolódást tönkre, a légitársaságnak teljesen mindegy, mi hogy érezzük magunkat. A gépeik továbbra is meg fognak telni azokkal, akik a repülésre egyszerű szolgáltatásként tekintenek, nem pedig álomszerű kalandként.

0 Tovább

Ahogy Belgiumot elképzeljük

Nem először járok már ebben az országban, mert él itt egy kedves rokon, aki szívesen lát minket. Első alkalmakkor mindenki máshoz hasonlóan Brüsszelre koncentráltunk, és mást nem is nagyon láttunk.

Persze nincs ebben semmi meglepő, ennyi fér bele egy hosszú hétvégébe. A fapados gépekkel valóságosan kinyílt a világ: a legolcsóbb brüsszeli retúrjegy 258 (kettőszázötvennyolc) forintba került pár éve, ki is használtuk. Ha ilyen olcsó a repjegy, akkor legalább kinn nem kell garasoskodni.

Az utóbbi években viszont Brüsszelen már csak átutazunk. Rokonunk Leuven városában él, és itt töltjük az időt. Ezt a flamand városkát úgy szoktam jellemezni, hogy ha a legtöbb embert megkérdezném, milyennek képzeli el Belgiumot, nagyjából Leuvent írná le, nem a multikulti, zsúfolt fővárost.

Hangulatos, emberi léptékű belváros, barátságos kávézók remek sörválasztékkal, kis piac kézműves dolgokkal amikből mindenhol adnak kóstolót, tiszta utcák, megbízható közlekedés, biciklistabarát infrastruktúra- nincs ebben semmi extra különlegesség vagy varázslat, egyszerűen csak jó itt.

Már tudjuk, hogy olcsóbb busszal utazni, megtanultuk, hogy a natúr gofri a legfinomabb, és van egy kedvenc sörözőnk is, ahova elsétálhatunk esténként. Nincs kétezerféle sör a kínálatukban, csak pont annyi, amennyi kell, és rajtunk kívül turista se nagyon akad. A helyi törzsközönséget jórészt idősebbek alkotják, a nyugdíjas hölgyek sört kortyolgattak, páran kártyáztak, és hülyén csak mi érezhettük magunkat, mert turista módra fotózgattunk. Persze ez se zavart senkit. 

Szóval a véletlen hozta úgy, hogy Leuvenből ki se nagyon mozdulunk, és hálásak vagyunk azért, amiért Belgiumnak ezt az arcát is megismertük. Bátran javaslom mindenkinek, aki eddig csak Brüsszel felfedezésére koncentrált, hogy ismerkedjen meg a vidékkel is, mert nem fogja megbánni. Nem azért mert hanyatt kéne esni attól, hogy erre felszedik a szemetet, hanem belecsöppenhetünk a belga hétköznapok világába.

0 Tovább
12
»

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés