Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bájgúnár James Bond

Ma 87 éves a legendás angol színész, Roger Moore, aki harmadikként alakította a 007-es ügynök szerepét, ráadásul a hivatalos Bond-filmek főszereplői közül ő játszhatta el legtöbbször a szuperügynököt.

Állítólag már a hatvanas években szóba került Bondként a neve, de ekkoriban a nagy sikerű Az angyal (The Saint) című sorozat teljesen lefoglalta. Simon Templarként is elég ismert volt, így aztán Sean Connery lehetett az első James Bond. Őt George Lazenby követte egyetlen filme erejéig, majd ismét Connery lett a 007-es, de csak egy alkalmat vállalt. Megoldást kellett találni, és Roger Moore lett a kiválasztott, aki egyébként három évvel idősebb volt, mint Connery. Végül hét film és 12 év után akasztotta a szögre a szmokingot Moore, aki így a legidősebb Bonddá vált: 58 évesen a Halálvágta (A View to a Kill) című filmben bújt a szuperügynök bőrébe.

Meghagyom másoknak annak elemezgetését, hogy jó Bond volt-e a sokszor bájgúnárnak aposztrofált Moore. Az évtizedek alatt sok Bond-film készült, akadtak közöttük jobbak és rosszabbak is, de mivel nem ő írta és rendezte ezeket, nehéz számon kérni rajta, miért olyan mondjuk a Moonraker forgatókönyve, amilyen. Amikor kiválasztották, nyilván tudták, milyen karakter- hozzá igazították a 007-est. Az tagadhatatlan, hogy voltak neki is emlékezetes pillanatai a sorozatban bőven, A kém aki szeretett engem (The Spy Who Loved Me) pedig sok Bond-rajongó egyik kedvenc filmje.

A legendás színész már hosszú ideje az UNESCO egyik különleges nagykövete, nagyon aktív ezen a területen. Isten éltesse a születésnapján!

0 Tovább

Christopher Walken, az oroszlánszelidítő

Vajon mikor jött el az a pillanat, amikor Christopher Walken neve eggyé vált a menőséggel? Ami tény, manapság erős kultusza van a remek színésznek, pedig amikor például főgonosz volt egy James Bond filmben (Halálvágta, 1985), valahogy nem így tekintettünk rá. 

De hát változnak az idők, és Hollywoodban még az a csoda is megtörténhet, hogy egy idősődő színész (Walken 1943-ban született) egyre nagyobb sztár lesz. No nem mintha korábban ne lettek volna filmjei, hiszen gyerekkorában lépett először színpadra, aztán olyan fontos állomás is volt a karrierjében mint az 1978-as Szarvasvadász (amivel kapcsolatban annak idején tipikus tévedés volt, hogy Scorsese rendezte, nyilván Robert de Niro jelenléte miatt gondolták azt sokan, pedig Michael Cimino filmje), de volt egy karakteres mellékszerepe az Annie Hallban is.

Az utóbbi években számomra egyik legemlékezetesebb alakítását Fatboy Slim egyik dalához készült videoklipben nyújtotta: a Weapon of Choice úgy ahogy van, tökéletes, remek zene, remek klip.

Azt hiszem, a menő imázshoz tökéletesen beilleszkedik, hogy az interneten fellelhető források szerint Walken még tinédzserként cirkuszi oroszlánszelidítőként is dolgozott. A netes legendákról persze tudjuk, hogy vagy igazak, vagy nem, még az is megtörténhet, hogy csak egyszer az első sorból nézett egy előadást, amiből szaftos sztorit kerekített egy bulvárújság. 

De hát neki már minden bizonnyal az is a legendáját növeli, ha kiderül, enyhe túlzás az oroszlánszelidítőség. Ha meg igaz, akkor pláne. Elnézve ezeket a régesrégi, fiatalkori képeit, simán kinézem belőle. Ettől a tekintettől még a vadállatok is megijedhettek...

0 Tovább

Sophia Loren 80

80 éves lett az olasz színésznő, aki igazi legenda a filmvilágban. Mint oly sok mozisztárra, rá is szépségversenyen figyeltek fel, de az évek során bizonyította, rendkívüli, karakteres alakításokra képes színésznő.

A karrierje kezdetén nyilván csinos fiatal lányokat alakított, de a későbbiekben izgalmas szerepeket vállalt a legjobb rendezők filmjeiben. Olyan partnerek oldalán tűnt fel, mint Clark Gable, Marcello Mastroianni, Paul Newman, Marlon Brando, Gregory Peck, Oscar-jelöléseket nyert el, de hát a kötelező tudnivalókat mindenki megtalálja az interneten... Sőt, rengeteg képet is, de ettől függetlenül én is készítettem egy kis válogatást, egyszerűen a Sophia Loren iránti tiszteletből.

0 Tovább

Felnőtt a kis Kevin

34 éves lett a mai napon Macaulay Culkin- hogy rohan az idő! Mi mindig csak a gyerekkori fizimiskájával találkozunk, hiszen a minden évben menetrendszerűen ismételt Reszkessetek, betörők! után már csak pár filmben szerepelt, felnőttként nem nagyon volt számottevő alakítása.

A klasszikus félrecsúszott gyerekszínészi karrier mintapéldája lehet az ő élete is, pedig alig 14 évesen már 8 millió dollárt kapott egyetlen főszerepért. De aztán elment a kedve a színészkedéstől, és talán a filmesek sem keresték többé, hiszen már nem volt az a cuki kisfiú mint annak idején. Színésznőkről tartják, hogy öregedve elfelejtik őket, de lám, nem csak ők járhatnak így, a gyereksztároknak talán még kevesebb idejük van a csúcson.

Macaulay életében komoly törés volt, amikor 15 évesen a saját szülei pereskedtek a feje felett, végül gyakorlatilag függetlenné vált tőlük. Majd pedig jött az elsietett házasság, a gyors válás, a kábítószeres balhék, ilyen-olyan próbálkozások, de karrierről, zajos sikerekről már nem nagyon lehetett beszélni. Most pedig, jóval túl a harmincon, maradnak a két évtizede készült filmek, amiket sokan szeretnek mindmáig, de senkinek nem jut eszébe, mi lehet mostanában azzal a gyerekkel...

0 Tovább

Elhunyt Robin Williams

Az első hírek szerint önkezével vetett végett életének 63 éves korában a színészlegenda, Robin Williams. Az ilyen hírek kicsit sokkolnak mindenkit, akár szerette, akár utálta a filmjeit. Nyilván az elkövetkezendő néhány napban sok cikk jelenik meg a munkásságáról, és tele lesz a Facebook is RIP Robin megosztásokkal, szóval mindenki hallani fog erről a tragikus hírről.

Mivel azt úgyis megírják, miben és kivel dolgozott, milyen díjakat kapott, ezt a témát meghagyom másoknak. Inkább csak azon merengenék el, nekem milyen emlékeim maradtak meg Robin Williamsről.

Nanu Nanu! Valószínűleg ez ugrik be többségünknek elsőre. Mork, a Földre pottyant űrlény vicces kalandjai sokakat szórakoztatottak, de valljuk be, láttunk még jópofa amerikai vígjátéksorozatokat ezen kívül, tehát nem feltétlenül következett ebből egy nagy kitörés egy sikeres filmes karrier irányába.

Ám Robin Williamsnek sikerült, és ha már szó kerül érdemeiről, azt azért el kell ismerni, a Mork-figura sablonjain messze túlmutató alakításokat is köszönhetünk neki. A Jó reggelt, Vietnam! talán a legismertebb filmje, ahol ő jó volt, a filmmel magával kapcsolatban vegyesek az érzéseim. De ha valaki a hátán tudta vinni ezt az egészet, akkor az ő volt, nehéz lenne más főszereplésével elképzelni.

A Holt költők társasága viszont számomra pont az a film, amit más, karateres színésszel is el tudtam volna képzelni. Tulajdonképpen dicséretes, ahogy némileg a háttérbe szorul, nem nyomja agyon a filmet a jelenlétével- mert azért kétségtelen, ha teret adtak neki, onnantól kezdve az elejétől a végéig róla szóltak az alkotások. És ebből a szempontból számomra sokszor izgalmasabbak voltak azok a filmek, ahol fontos, szép szerepet kapott, mégsem csak rá emlékszem az egészből. A Holt költők tipikus példa erre; persze ez tipikusan az a film, amiért egy bizonyos életkorban, élethelyzetben lehet rajongani. Annak idején köztünk az a mondás járja, ha egy csajt megkérdünk, mi a kedvenc filmje, és a Holt költők társaságát mondja, akkor tutira lövése sincs az igazi klasszikusokról, de azért lelkes, rendes ember lehet...

Persze azért én is fel tudom idézni annak a filmnek a kulcsjeleneteit- úgy fest, én se értek a filmekhez, mert azért még mindig kedvelem, ha nem is a legnagyobb kedvencem. Jó emlékeim vannak még az Ébredésekről, ahol szintén nem ő volt a kulcsfigura, hanem inkább Robert de Niro. Jó kis csapat!

Azt hiszem, Robin Williamsről mindenkinek van valamilyen emléke, mindenki fel tud idézni egy számára kedves filmet, hiszen ott volt még a Jumanji, a Csodás álmok jönnek, a Good Will Hunting... Nekem mégis valami egészen más jutott most az eszembe, egy természetfilm, ahol a színész mellett a főszerepet a delfinek kapták. Vajon ott mennyi a szerep, mennyi a valóságos elragadtatás a tengeri emlősökkel való úszás után? Ki tudja? Persze igazán nem is számít. Csak a jelenlét, ami ugyanúgy hatással van a nézőre, mint bármelyik más alkalommal, amikor feltűnt a vásznon...

0 Tovább

Előszó

"Végre megmozdult egy kicsit a kultúrmunka is. Abban biztosan egyetértünk, hogy ez nagyon helyes. Persze, hogy nagyon helyes! Már érezni lehet a jó hatását a termelésben is, márpedig ez a fontos, ugye. Persze, hogy ez a fontos! Nem baj az, ha van egy kis vita körülötte, hadd legyen. Van egy kis harc is, hadd legyen. Az nem árt." (Dalolva szép az élet, 1950)

Google hirdetés





Kockázatok és ellenjavallatok

elche@freemail.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés