Hiába ünnepli ma a születésnapját Olivia Wilde vagy Sharon Stone is (utóbbi 57 éves lett, hihetetlen!), a 75-öt betöltő Chuck Norrishoz képest természetesen sehol sincsenek.

A karatebajnokból lett színész úgy lett kultikus személy, hogy kevés döbbenetesen nagy filmben szerepelt. Az Ütközetben eltűnt sorozat, a Magányos farkas, vagy a Walker, a texasi kopó sorozat is arra a tényre épült, hogy Chuck bárkinek le tudja rúgni a fejét. Kétségtelen, hogy idősebb korában is hitelesen volt képes a különféle pörgőrúgásokat bemutatni a mester... 

Szóval ő legalább nem egy filmtrükkökkel menővé tett fickó, hanem valódi harcművész háttere van. A légierőben teljesített szolgálatot, amikor 1958-ban(!) Dél-Koreába helyezték át, itt ismerkedett meg a helyi harművészet egyik ágával. Leszerelése után az Egyesült Államokban karate-stúdiókat nyitott, majd sikeres versenyző lett belőle, egy időben ő volt a legeredményesebb a tengerentúlon.

A filmezéssel a hatvanas évek végétől próbálkozott, a fordulópontot az jelentette, amikor megismerkedett a legendás Bruce Lee-vel. Utóbbi híres volt arról, hogy szerette, ha filmjeiben a verekedések hitelesek, ezért szívesen szerződtetett profikat ellenfélként. Chuck Norris volt a partnere minden idők egyik leghíresebb jelenetében, amikor A sárkány útja című filmben a római Colosseumban küzdenek meg egymással. Mondhatni, Norris leghíresebb filmje egy olyan alkotás, aminek nem ő volt a főszereplője... A karrierje beindult, mondhatni nyert azzal, hogy hagyta magát legyőzni.

Később aztán saját jogon is ismer tigura lett belőle. Be kell látni, az egy kaptafára készülő akciófilmekkel nehéz Oscar-díjakat nyerni, ám azért nem piskóta, hogy az az internetes közösség is felkapta a nevét, amiben többségben vannak a két generációval fiatalabbak. Meglehet, A sárkány útját nem is látták, fogalmuk sincs, ki az a Bruce Lee, de imádják a Chuck Norris-poénokat. Ráadásul az egész világon így van ez, nálunk sem sok hiányzott ahhoz, hogy Chuck Norris-hidat avassunk...

Isten éltesse hát a legyőzhetetlen harcost!