Száz éve lőtték le Manfred von Richtofen repülőgépét.

A repülős fegyvernem kifejezetten újnak számít. Nyilván a hadseregekben mindig is volt egyfajta rangsor, a huszároknak például volt egyfajta presztízse, az utászokkal összevetve mondjuk. Pedig hát mindenkinek megvan a maga szerepe a hadviselésben- kinek látványosabb, kinek csak fontos.

A repülésnek az egész története alig több, mint egy évszázados. Katonai jelentőségét korán felismerték, de eleinte ez az egész abban merült ki, hogy a szárnyas drótszamárra emlékeztető kis gépeikkel egyfajta terepszemlét tartottak. Az ellenséges gépekből először integettek egymásnak, aztán ott is élesre vált a küzdelem: pisztollyal lövöldöztek egymásra.

Az első világháború idején egészen elképesztő tempóban fejlődött ez a fegyvernem, és mire vége lett a harcoknak, az égen bravúros mutatványokat bemutatva megküzdő vadászpilóták lettek a seregek sztárjai. Nevüket, győzelmeiket harsogták a lapok, igazi legendává váltak az "ászok". Persze mindez egybeesett a tömegtájékoztatás fejlődésével is, mindenhová eljutott a vadászpilóták hősiességének a híre.

Naná, kellett is hozzá bátorság, hogy szemtől szemben harcoljanak a levegőben, ahol a gép vagy a pilóta viszonylag kis sérülése egyet jelenhetett a halálos ítélettel. Így aztán az égi lovagok közé sokan be akartak kerülni, de annál kevesebben érték meg a háború végét- még a legnagyszerűbb pilóták közül is rengetegen odavesztek.

A német Manfred von Richtofen vörösre pingált gépéről kapta híressé vált becenevét: a Vörös Báró rettegett ellenfélnek számított. 80 légigyőzelmet aratott viszonylag rövid alatt. Ám 1918. április 21-én az ő sorsa is megpecsételődött, méghozzá a legvalószínűbb forgatókönyv szerint banális módon. Egy magányos golyó, amit a földről lőtték ki, halálosan megsebesítette a pilótát, aki legendás háromfedelű Fokker Dr I-es gépével még leszállt, mielőtt elhunyt.

Daliás idők voltak: az ellenséges területen földet ért von Richtofent teljes katonai tiszteletadással temették el a britek. Tisztelték benne a kiváló pilótát és nemes ellenfelet.

Ám a hősökre nem csak életükben van szükség: pár évvel a háború vége után Németországban temették újra őt. A Harmadik Birodalom grandiózus síremléket emelt a számára, amin csak egy szó szerepelt: Richtofen. A hidegháborús években ez pont Kelet- és Nyugat-Berlin határán állt.1975-ben aztán a családi kriptában helyezték végső(?) nyugalomra a Vörös Bárót. 

Mert a háború egyik oldalról nézve ilyen: díszes temetés, hősiesség, legenda, példakép. Másrészt viszont az is tény, hogy Manfred von Richtofen halálakor alig 25 éves volt, s ki tudja, mire vihette volna, ha nem áldozza életét az értelmetlen vérontásban...