1983. október 7-én mutatták be a Never Say Never Again (Soha ne mondd, hogy soha) című akciófilmet. A hivatalos James Bond-sorozatba nem számít bele, de a legtöbb rajongó azért igazi Bond-filmnek tartja, többek között a szerephez visszacsábított Sean Connery miatt.

Azért nem a Bond-jogokkal bíró produkciós cég készítette ezt a filmet, mert a 007-est kiagyaló Ian Fleming csúnya jogi vitába keveredett még a hatvanas években. A Thunderball 1961-ben eredetileg filmforgatókönyvnek indult, később jelent meg regényként, ám a forgatókönyv fejlesztésében közreműködőket nem tüntették fel szerzőként. A bírósági csetepaté vége az lett, hogy elkészült a híres búváros csatajelenetről ismert film 1965-ben, és a társszerző Kevin McClory vállalta, hogy tíz évig nem készít Bond-filmet.

A hetvenes évek második felében aztán belevágott az új projektbe. Ismét jogi problémák merültek fel, és kellett volna egy Bond is. A Diamonds are Forever után kiszállt Sean Connery annak idején azt mondta, soha többé nem lesz Bond (erre utal a film címe is). Ám óriási pénz ígéretével sikerült meggyőzni, mert nem csak komoly fizetést kapott, részesedett a profitból is, és belefolyhatott a szereplőválogatásba. Ütős csapatot szedtek össze: az 1981-ben Szabó István Oscar-díjas Mephistójában szereplő Klaus-Maria Brandauer, a svéd színészlegenda, Max von Sydow mellett egy Playboy-modell, Barbara Carrera illetve Bond szerelmeként Kim Basinger kapott jelentős szerepet. Rajtuk kívül pedig felbukkant például Rowan Atkinson is. A rendezést Irvin Kershner vállalta, akinek legismertebb filmje A birodalom visszavág.

A sztori értelemszerűen hasonlít az 1965-ös Thunderballéhoz, de azért itt-ott átírták a forgatókönyvet. A nagy víz alatti csatajelenet a végén például egészen más formát öltött. Connery már 52 éves volt a forgatáskor, fiatalosnak nem volt mondható, de rutinosan hozta Bond figuráját, és a többiek körülötte is elég erős karakterek voltak.

A film mozipénztáraknál is korrektül teljesített, bár az ugyanabban az évben bemutatott "hivatalos" Bond film, az Octopussy még nagyobb nyereséget termelt. A 007-es filmek kedvelőjeként a Never Say-t én a jobb Bond-kalandok közé sorolom, elsősorban a jó színészek miatt. Az érettebb, öregesebb Bond kicsit más hangulatot ad a filmnek, de ez sem tett neki rosszat.

McClory úgy gondolta jó másfél évtized múlva, hogy ismét feldolgozza a Thunderball-sztorit, de ebből aztán már nem lett semmi. 2006-ban elhunyt, és a bizonyos jogokat birtokló Sony is letett rivális Bond-filmek forgatásáról. Ma már a Never Say Never Again forgalmazását is az MGM intézi, akiké a hivatalos széria- összenő, ami összetartozik...